A szabadság képlete

26 𝒞𝒽𝒶𝓅𝒾𝓉𝓇𝑒

Hát ez a nap is eljött!
Azt kívánom bárcsak az a millió ember is megélhette volna! Bárcsak Iris és a gyerekek is!

Az ES már napok óta menekült a tábroból. Egyre kevesebben voltak, nagyon sokan elmentek. Szinte szabadon lehetett járkálni a tábroban. Sok munkacsoport nem is ment dolgozni. 
Duval persze dühös volt, de lassan neki is menekülnie kellene. Tudta, hogy veszített, s idő kérdése, hogy a katonák elérjék a tábort. 

Duval azonban naiv volt. A táborban maradt, egészen a mai napig. Nekem pedig pontosan kapóra jött! Ám nem volt hülye. Tudta, hogy ha megakarja tartani a foglyait, el kell vinnie innen őket. Ezért mára felsorakoztatott mindenkit, s elakarja indítani őket a megmaradt őrségével.

Hatalmas a felfordulás.

-Akkor útközben megszökünk?-kérdezi Louis, miután Szasza felvázolta a tervét.

-Pontosan. Az őrség alig fog figyelni. Megszökünk és ennyi.-bólint a fiú.

Én nem szólalok meg. Nem akarom elrontani a tervüket, de nekem ennél jobb van. Már minden készen áll. És innen csak szabad emberként távozunk.

Nem volt semmi olyanunk, ami kellett volna innen. Minden értékünktől megfosztottak, akkor amikor beléptünk ide. Borzalmas volt, de túléltük. Most már csak ezt kell kibírnunk. És kifogjuk. A fiúk össze tartanak, én pedig elvarrom a szálakat. Lezárjuk ezt a történetet!

Kint a meleg áprilisi időben fél millió ember álldogál. Ők maradtak. Több, mint 1 millió embert megöltek. Ezért pedig vezekelni fognak. 

Ha minden jól megy, a katonák feltartóztatják őket az útjuk közben, és helyben kivégzik az ES-eket. Viszont ha nem is végzik ki őket, a foglyok szabadok! Szabadok..

-Én nem megyek.-jelentem ki, amikor Szaszáék be akarnak sorakozni.-Maradnom kell még.

-Mi az, hogy maradnod kell? Itt az ideje, hogy kurva messzire húzzunk innen!-jelenti ki Mark, enyhe dühhel a hangjában. 

Szasza azonban érti. Tudja, hogy mit akarok tenni. 
Egyszer már megutált ezért. Vajon megint megfog?
Én azonban nem akarok másképp cselekedni. Be akarom fejezni ezt a történetet végképp! S tudom, hogy a társadalom nem fog nekünk hinni. Nem fog velünk foglalkozni. Úgy kell élnünk az életünket kitudja meddig, mintha semmi sem történt volna. Ehhez pedig az kell, hogy beváltsam az ígéretet.

Megöljem azokat, akik bántották a szeretteimet.

-Helyes amit teszek?-lépek Szasza elé. Azt hittem vacakolni fog és gondolkodni a válaszon. Viszont egyszerűen vágja rá.

-Igen, az! Bárcsak láthatnám!-nevet fel, de mögötte kemény érzelmek lapulnak. Senki sem akarja végig nézni azt, ahogy megölnek valakit. Még akkor sem, ha akit megölnek egy szörnyeteg. Tudom, hogy azután sem fogok elégtételt érezni, hogy megöltem. Nem kapom vissza sem Irist, sem a gyerekeket, sem azt a rengeteg életet!
De nem hagyom meg nekik, hogy tovább éljenek! 

-Vigyázzatok magatokra!-ölelem meg őket.

-De megígérted, hogy együtt megyünk ki!-tiltakozik még mindig Mark.

-Ígérem, hogy utánatok megyek!-nyomok egy puszit az arcára.-De te is tudod, hogy valakinek ezt is meg kell csinálnia. A fiú bólint, ám a szemében bűntudat tükröződik ki. Mark mindig megakart védeni mindentől, most azonban már tudja, hogy nem kell. Megtanultam egyedül boldogulni. 

-Búcsúcsók?-hajol felém Szasza.

-Ez tartogasd akkora, amikor találkozunk a városban!-nyomok egy puszit az arcára.-Várjatok meg a közeli városban, a St Andrews kórházban. Ha jól emlékszem, az van a legközelebb. Ha még áll, ott találkozunk. Onnan majd mindent kitalálunk.-vázolom fel.

-Meddig várjunk?-kérdezi Louis.

-Ha holnapra nem érek oda, menjetek el, ne várjatok!-a könnyeimmel küszködöm, de tudom, hogy ez így helyes. 

Ezt kell tennem! Jó pár ápoló itt marad, hogy a maradék beteggel kezdjen valamit. Segítek nekik, ami remélem nem fog sokáig tartani. Minél hamarabb el kell hagynunk a tábort. 

Elfordulok, s nem nézek vissza rájuk. Nem szabad, hogy nehezebb legyen. Hiszen nem utoljára látom őket. Nem utoljára..
A kórházban felkapok pár nővér ruhát, s rohangálok pár sort.

Azonban hamar rájövök, hogy ez így nem lesz jó. Kellenek emberek akikkel elfogom Duvalt. Utána pedig üríteni kell a tábort. Mindenkit!

-Tristan?-pillantom meg a fiút az egyik beteg ágyon.-Mit keresel itt?

-Ja!-pattan fel, s látszólag semmi baja sem volt.-Csak nem akartam elmenni. Gondolom te is azért maradtál! Ki kéne vinni innen mindenkit, nem gondolod?-mosolyog rám.

-Kitaláltad a gondolataimat!

Nagyban elkezdjük tervezni a dolgot, ám egyre jobban félek, hogy kifutunk az időből. Így először az elfogást tervezzük be. Túl gyorsan kellett cselekednünk, nem volt idő felesleges dolgokra. 
Útközben Kenji is megtalált bennünket, s így már elegen voltunk. 

Mindannyiunknál volt egy fegyver, ami elégnek bizonyult. A dolgunk nem volt túl nehéz. Mindenkinek be volt osztva, hogy kit cserkész be. 

-Üdv!-lépek be az irodába, mire Duval rám pillant.-Bocsánat a zavarásért, de eljött az ideje egy kis szórakozásnak!-mosolygok, majd rá szegezem a fegyvert.

-Mi ez az egész Florence?-háborodik fel Duval, én azonban felé bökök.-Biztosan megtudjuk beszélni.

-Ohoo! Igen, elfogunk beszélgetni!-vicsorgok, majd bejön a helységbe még pár fiú, akik segítenek megfelelően elvinni ezt a mocskot a kemencéhez.

Nem tudom, hogy tényleg helyesen cselekedtem e. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent úgy kellett volna tennem, ahogy tettem. 
De itt vagyunk! Kibírtunk egy évet, ebben a pokolban! S ha meg kell ölnöm ezeket az embereket azért, hogy másokat ne bánthassanak, ám legyen! Megteszem, s élek a tudattal, hogy vér tapad a kezemhez. 

De elvették tőlem Irist! Elvették a gyerekeket! Elvették a gyerekkorom! Elvettek a szüleimtől! Annyi mindentől megfosztottak, hogy nem tudom mit kezdek magammal ezek után. Tudunk majd normálisan élni? Vissza kapjuk a régi életünket? Elítélnek minket?
Nem tudom mi vár ránk odakint. Kitudja mennyit változott a világ ennyi idő alatt. Vajon a háborúnak is vége? 

Azonban most úgy érzem tiszta lappal kezdhetünk. De előtte azonban még pirosra festem azt a lapot. Talán sosem fogom tudni lemosni magamról azt, amit itt követtem el. Viszont a szeretteim velem vannak és szabadok! Nekem pedig ennyi elég.

Jöjjön hát a végjáték!

2026. 04. 20.

Folytatás következik...

Író utószava:

Ez kissé rövidebb rész lett, de már közeledik a vége. Ám vajon milyen lesz az? megkapják a happy endet? Florence is kijut?

Flóra