Különlegesen veszélyes

1. Rész

Night view-Monsta X

Futása lassult, ahogy egyre messzebb került a hatalmas kastélytól. A fények felé ment, ahol sok-sok fény gömböt látott egymáson, amik biztonságért hívogatták oda. Sajnálta, hogy szél és sötét miatta, nem láthatta rendesen a tájat, ezért is igyekezett, hogy végre odajusson a fény forrásokhoz. Kíváncsi volt és izgatott. Nem tudott másra gondolni, mint hogy ő most végre olyan életet élhet, amiben boldog lesz. Megfogja érteni az érzelmeit és képes lesz másokét is leolvasni. Amire viszont a leginkább kíváncsi volt, az a szerelem. Érteni akarta, hogy az mitől is olyan különleges, mint ahogy azt mesélték. Azzal is tisztába volt, hogy őt, még biztos elakarják kapni. Tudta, hogy nem hagyják annyiba a dolgot és kerestetni fogják, ezért is szeretett volna egy olyan emberrel találkozni, aki majd elrejti őt és közben megtanítja mindenre. Mindenre, amit ő nem tud és választ kaphat nála a kérdéseire.

Házakat pillantott meg, amik egymáson sokasodva helyezkedtek el, a házakon különféle felirat, amiket nem tudott leolvasni. Nem tudott sem olvasni, sem írni és számolni sem. Nem tanították meg erre őt, egyedül beszélni tudott, mégsem tette meg soha. A házak sem néztek ki ugyan úgy. Voltak magasabbak, kisebbek vagy hosszabbak. Fura volt neki, főleg az, mikor embereket pillantott meg nagy kabátban, sapkában és sálban. Úgy döntött, hogy jobb ha leveszi az őri ruháját, így levette azokat, majd elhajította őket. Így ismét a börtön cellás ruhájában volt, amit lassan 2 éve hordott. Azóta állt meg a növésben. Rálépett a kövekkel kirakott hosszú ösvényre, amin mindenki is járt. Sokan utánna fordultak, ám szerencséjére, pontosan, senki nem láthatta, hogy hogyan néz ki, ezt pedig a nagy szélnek és a sűrű hóhullásnak köszönhette. Mindent alaposan megnézett magának. Csodálkozva figyelte a házakat. Főleg az ablakokat imádta, amin beleskelődhetett. Finom étel illatok is terjengtek a levegőben, mely egy kis házból érkezett. Odasietett és benézett a nagy ablakon. Péksütemények hada állt ott egy asztalon. Néhány ember is benn volt, akik miután elfogtak pár darabot, akkor valami apró dolgot adtak át, egy nagy sapkás embernek. Vajon mit kell tennem egy kis süteményért? Nagyot kordúlt a gyomra, de nem mert bemenni. Nem tudta, hogy mit kéne mondania, vagy mit kéne cserébe adjon a kis darab kenyérért. Nem akart ilyen határozatlan lenni, éppen ezért kezdett el kutatni egy ember iránt. Az időjárás ebben sem kedvezte őt, hiszen alig látott bármit is messzebbről. Az emberek arcába, pedig nem akart bemászni. Tehetetlennek érezte magát, így csak fel-alá sétálgatott egy szökőkút körül, ami számára egy megmagyarázhatatlan dolog volt. Fogalma nem volt, hogy mi lehet az és mire való, ami körül mendegél. Ekkor viszont valaki megragadta a karját és futva maga után kezdte húzni. Hirtelen köpni, nyelni sem tudott, hiszen nem számított arra, hogy karon ragadják és elvonszolják. Az elrablója egy zsákutcába húzta. A falak mentén voltak ajtók és a legutolsóba be is húzta Jungkookot az idegen. Csak ekkor eszmélt fel a fiú arra, hogy őt elvitték. Izmai megfeszültek, hiszen semmit se látott és még az idegennek is nyoma veszett, akinek tapintását eddig magán érezte. Egyszer csak viszont felkapcsolódott a villany. A nagy fény miatt szemeit behunyta és pislákolva igyekezte visszanyerni a látását. Mikor viszont már látta és fel is tudta fogni, hogy mit lát, szemei, szinte kiestek a helyéről. Nem is tudta elmondani, hogy pontosan mit is lát. Egy kis nappalit, melyben volt egy kanapé, egy kisasztal és egy szekrény. A falak mentén több ajtó is húzódott, amikbe szinte azonnal beakart kukucskálni.
-Hé! Te nem is San vagy-mondta háta mögül az elrablója. Lassan fordult felé. Szemei egészen biztosan csillogni kezdtek volna, ha kitudta volna fejezni érzéseit akkor, mikor ránézett a nála alacsonyabb fiúra. Szőke haja volt, ami már azonnal szemet szúrt neki. Barna keskeny szemei, valami gyönyörűek voltak. Vastag, rózsaszín ajka, pedig megmagyarázhatatlanul vonzóak voltak számára.
-Ne haragudj, hogy így elkaptalak, csak azt hittem, hogy az egyik barátom vagy-mondta lehajtott fejjel. Vékony hangja is különleges volt a fiúnak. Tetszett neki és azt akarta, hogy többet beszéljen.
-Bizonyára haza akarsz menni ilyen későn-mondta, majd az ajtóhoz lépett, amit ki is nyitott Jungkook-nak. A fiú, csak megrázta a fejét. Nem tudott, de nem is akart elmenni innen. Ez fiú fog nekem segíteni. A szőke fiú értetlenül ráncolta össze a szemöldökét, majd tetőtől talpig végig nézte a fiút.
-Hajléktalan vagy?-kérdezte, mire Jungkook nem tudott mit mondani. Nem ismert ilyen szavakat. Nem tudta mit jelent, ezért még jobban zavarba érezte magát.
-Ha nem szólalsz meg, akkor nem tudok segíteni-sóhajtott fel az idegen fiú. Jungkook odalépett a fiúhoz, aki ettől összerezzent. Lejjebb hajolt hozzá, hogy halkan, elsuttoghasson egy szót.
-S...Se..gíts-mondta ki szép lassan. Életemben először, megszólaltam. Az alacsonyabb láthatóan zavarba jött, amit persze Jungkook nem vett észre. Kipirultak az orcái és lehajtotta a fejét. A szőke nem tudta mit tegyen. Nem akart megbízni a fiúban, mégsem tűnt veszélyesnek. Semmilye se volt azon kívül, hogy hatalmas és izmos volt. Nem tűnt számára barátságtalannak.
-Idegenekben nehezen bízok meg-mondta a szőke felpillantva Jungkook-ra. A sötét hajú nem értette, hogy ezzel mire céloz, ám semmi jelét nem adta annak, hogy össze van zavarodva.
-Akkor kezdem én, a bemutatkozást. Park Jimin vagyok-mondta mosolyogva, majd kinyújtotta a kezét Jungkook felé. A hirtelen kéz mozdulat miatt, Jungkook hátrébb lépett.
-Neked mi a neved?-kérdezte érdeklődve a szőke, kinek keze még mindig várt a másikéra.
-Jeo...n Jun...gkook-mondta ki, de kezét nem mozdította, hiszen nem tudta, hogy így illik.
-Nem rázol velem kezet?-kérdezte Jimin érdeklődve. Kezet rázni? Jungkook végül megérintette a fiú kezét, aki erre fel-le kezdte azt mozogatni.
-Látod? Így már nem vagy idegen-mosolyodott el kedvesen a szőke hajú. Jungkook, csak bólintott egyet. Így kell köszönteni egymást? Minden ismeretlen volt neki. Nem ismerte a szokásokat, az alapvető dolgokat. Neki minden kimaradt.
-Nem szeretnél lefürdeni?-kérdezte félénken Jimin. Jungkook megakarta kérdezni, hogy most mit érez pontosan a szőke. Nem látott még olyan reakciókat, amiket őfeléje mutatott. Kérdezni akart, de semmi nem jött ki a torkán. Megszokta, hogy nem beszélt és kicsit tartott még a szőke hajútól. Pontosabban attól, hogy megalázkodhat előtte a tudatlanságával és furcsa beszédével. Majd később...
-Na? Nem szeretnélek megbántani, csak érződik rajtad, hogy nem mostanában fürödtél-mondta Jimin, mire Jungkook kíváncsi lett. Megszagolta a ruháit, amelyek számára nem voltak rossz illatúak. Megszokta, hogy ilyen az illata. El se tudta képzelni, hogy ennél jobb illata is lehet valakinek. Pontosan ezért ment közel a fiúhoz és szagolta meg a pólóját. Teljesen ledöbbent. A szőke hajú illata, egyszerűen mesés volt. Nagyon tetszett neki. Jimin megrökönyödve figyelte az idegent, akit csak úgy elrabolt. De fordult a kocka. Ő érezte magát csapdába. Zavarba volt attól, hogy a fiú ilyen közel ment hozzá, meg persze a szaga is  zavarta, hiszen tényleg nem a legkellemesebb illatot árasztotta.
-Neked is lehet ilyen illatod, ha lefürdesz-mondta Jimin zavartan. Jungkook bólintott egyet. Ő is ilyen finom illatú szeretett volna lenni, olyan, mint Jimin. Jungkook számára a szőke fiú egy gyönyörűség volt. Ezt a szót is sokszor hallotta a börtöntársaitól. Általában kis ragyogó kövekre használták, amik Jungkook szerint is gyönyörűek voltak. Bár, ez az érzés—ha ezt lehet nevezni érzésnek—egészen furcsa volt. Ez is olyan leírhatatlan? Milyen érzés az, ha valami gyönyörű? Mitől számít valami szépnek? Hajjj ezek már nagyon filozofikus gondolatok. Jungkook nem gondolkodik ilyen mélyen, mint ahogy most én tettem. A fiú, egyszerűen csak tudta, hogy Jimin úgy ragyog, mint a szép kövek gyönyörűsége. És most a kis kavicsokon kívül is használhatta valamire ezt a szót. Valami—ebben az esetben valaki- olyanra, ami még szebb is annál a ragyogó kavicsnál.
-Engedek neked vizet-mondta az alacsonyabb, majd elindult az egyik ajtó felé. Jungkook követte őt. Kíváncsi volt, hogy hova vezet az újabb ajtó. Amint beért egy egészen más világ tárult a szeme elé. Mindent alaposan felmért és megtapintott. Kérdezgetni akart, ugrálni akart az alacsonyabb körül. Jimin! Jimin! Ez mire való? De nem merte kinyitni a száját. Jimin-nek egyre furcsább volt a fiú. Olyan volt, mint aki most ismerkedik a világgal. Nem is tudta elképzelni, hogy honnan jöhetett és eddig hol volt. Egy kis részben viszont aranyosnak találta, ahogy ismerkedik a dolgokkal.
-Nézd! Beállítottam neked jó melegre a vizet. Ez a zuhany rózsa, amin keresztül jön a víz. Itt a tusfürdő, ezzel kell megmosakodnod, hogy üde és friss lehess-mondta Jimin kedvesen. Valahogy érezte, hogy el kell neki magyaráznia a dolgokat.
-Itt a törölköző. Ez arra van, hogy szárazza töröld magad-mondta, majd letette a mosdó szélére.
-Mindenhol alaposan mosd meg magad. Oh igen! Itt van hajsampon is. Ezt a hajadon kell habosra elkenned, majd lemosnod, rendben? -kérdezte Jimin, mire Jungkook egy nagyot bólintott.
-Majd hozok be neked ruhát. Keresek olyat, ami még rám is nagy. Ja és szerencsére van bontatlan fogkefém-mondta még a szőke, majd kilépett a fürdőből. Jungkook, mindent úgy tett, ahogy azt a szőke mondta neki. A tusfürdővel mindenhol alaposan megmosta magát és a hajsampont is használta. Viszont, ő az ízükre is kíváncsi volt, így éppen vette volna be a szájába a tusfürdőt, mikor Jimin megérkezett a ruhákkal.
-Úristen Jungkook! Meg ne edd-szaladt oda Jimin, majd vette el Jungkook kezéből a tusfürdőt.
-Ezt nem esszük meg, mert egyrészt nem finom, másrészt nem ehető és beteg leszel tőle-mondta Jimin, mire Jungkook csak maga elé bámult. Igazán furcsa volt ez neki, hiszen aminek finom az illata az finom is nem igaz?Jimin eddig észre se vette, hogy a másik teljesen meztelen. Lefoglalta az, hogy megmentse őt a tusfürdő mérgezéstől. Mielőtt végig nézte volna testét, elkapta onnan tekintetét és a ruhákat feltette ugyan úgy a mosdó szélére.
-Ezeket találtam neked. Remélem rád elég nagyok lesznek.-mondta vöröslő arccal.
- Itt a fogkefe is. Nyomok rá neked fogkrémet. Ezzel megkell mosnod a fogad. Így kell sikálni-mondta Jimin, majd meg is mutatta a saját fogkeféjén, hogy mire célzott. Jungkooknak ez nagyon tetszett. Nem tudta miért, de viccesnek találta.
-Akkor...én most megyek-mondta Jimin zavartan és ismét elhagyta a szobát. Jungkook kimászott a zuhanyból és megtörölközött a ruhaanyagban, melynek ugyan olyan selymes illata volt, mint Jimin-nek. Egy ideig csak szagolgatta az anyagot. Tetszett neki, mert olyan érzéseket táplált a szaglása közbe, amilyet eddig nem érzett. Kiakarta engedni az érzelmeit és hangját. Azt akarta, hogy az arcán is végre látszódjanak az érzelmek, az, hogy ő mit érez. Beszélni akart Jimin-nel és kérdezgetni őt. Viszont ahelyett, hogy ezt tette volna, csak szimplán felvette a ruhát, majd a neki kikészített fogkeféért nyúlt. Úgy tett, ahogy azt Jimin mondta. Először megijedt az erős mentol ízétől.  Ám nagyon megtetszett neki egy idő után. Amit viszont csak később vett észre, az a tükör. Hirtelen hátra ugrott, mikor megpillantott benne egy embert. Hátra nézett, de senki nem állt mögötte. Kezdett megijedni, hogy vajon milyen boszorkányság támadhatta meg, mikor észre vette, hogy utánozza a mozgását az a valaki. Közelebb lépett a mosdóhoz. Az alak, ugyan csak tűpontosan leutánozta az előre lépését. Hadonászni kezdett a tükör előtt és döbbenten figyelte, ahogy pontosan utánozza őt. A fejébe ötlött az a gondolat, hogy talán saját magát látja benne. Amint ebbe belegondolt, szinte mindenét alaposan végig nézte. Soha nem látta még az arcát. Tényleg soha. Megfogta haját, majd elsöpörte arca elől, hogy jobban szemügyre vehesse. Barna szemem van. Olyan furcsa volt látnia saját magát. A nagy szemei és gömbölyded orra, olyan...érdekes volt. Annyira más és ismeretlen. Mintha most egy új emberként látná magát.
Miután kibámészkodta magát, vagy nem magát, úgy döntött, hogy kilép a fürdőszobából. Nem tudta teljesen elhinni, hogy tényleg önmagát látta abban az utánzó dobozban. Akárki is volt abban az utánzó dobozba, amíg nem bántja, addig nem fél tőle. Jimin rögtön odakapta a tekintetét mikor a magas fiú kilépett a fürdőből, ám szinte elállt a lélegzete. Egy mesebeli hercegre emlékeztette őt Jungkook. Lélegzetállítóan nézett ki és Jimin nem győzött betelni a látvánnyal. Jungkook egyből észrevette, hogy a fiú arckifejezése is más. Érdekelte, hogy vajon mire gondolhat most, vagy hogy egyáltalán mit érez. Jimin, köhintett egyet, hogy elterelje figyelmét az újdonsült "lakótársáról". Még mindig nem tudta, hogy miben kéne segítenie, vagy hogy egyáltalán befogadja-e. Egyedül a nevét tudta. Semmi mást.
-Én 19 éves vagyok. Most kezdtem az egyetemet, orvosi szakon-mondta Jimin. A sötét hajú belül teljesen össze volt zavarodva. Egyetem? Orvosi szak? Fogalma nem volt, hogy a szőke miről beszél, de annyit tudott, hogy az alacsonyabb idősebb nála. 100-ig,—úgy ahogy tudott—eltudott számolni.
-Ti...zen...nyol..c-mondta ki Jungkook szép lassan.
-Hüha. Sokkal idősebbnek gondoltalak-mondta lepetten Jimin. Jungkook tudni akarta, hogy milyen érzelem miatt dülledtek ki Jimin szemei. Annyira akarta és még sem tett semmit.
-Figyelj...mibe kéne segítenem egyáltalán?-kérdezte Jimin félénken. Jungkook zavartan hajtotta le a fejét. Itt az idő, hogy végre megszólaljon.
-Sem...mit tu...do...k a vi...lág...ról. Ta...níts. Ne...m tud...om a...z ér...zé...sei...m é...s ti...eid s...em-gyűrte a szavakat. Nem volt hozzá szokva ahhoz, hogy beszélnie kelljen és ez meg is látszódott rajta. Próbált a lehető legérthetőbben beszélni, mert nem akarta, hogy Jimin, furcsán nézzen rá. Jiminben csak még több kérdőjel ugrott fel. Miért nem tud semmit a világról? Még az érzelmeket sem ismeri fel. Nem is tudta elképzelni, hogy egyáltalán hogy történhetett ilyen.
-Miért nem tudsz ezekről?-kérdezte Jimin érdeklődve.
-Bö...rtö...n. 1 év...es é...n ót...a-mondta el az igazat. Jimin kikerekedett szemekkel nézett Jungkook-ra. Akkor Jungkook még azt se tudhatja, hogy tud a tűzzel bánni? Jimin egyre nyugtalanabb volt. Nem tudta feldolgozni az előbb hallottakat, pedig még lassan is mondták el neki. Időt akart arra, hogy kitisztuljon a feje és gondolkozhasson.
-Át kell gondolnom. Addig itt alszol, jó?-kérdezte Jimin, mire Jungkook bólintott egyet.
-Gyere! Van egy vendégszobám-mondta Jimin, majd kezével intett, hogy kövesse őt a fiú. Jungkook ismét ámulatba ejtődött a szoba láttán, főleg az ágyon, ami nagyon kényelmesnek tűnt. Nem volt hideg és legfőképpen nem volt kemény. Bár már rég megszokta azt, hogy a földön alszik.
-Jó éjt Jungkook-mondta Jimin. A sötét hajú a szőkeség felé fordult.
-Ke...ll mo...nda...nom va...la...mi...t?-kérdezte Jungkook érdeklődve, bár ez az arcán nem látszódhatott.
-Az emberek általában megköszönik. Amikor valaki segít, azt megköszönjünk-mondta Jimin elmosolyodva. Egyre aranyosabbnak találta Jungkook tudatlanságát.
-É...s a...zt hogy ke...ll?-kérdezte Jungkook oldalra döntött fejjel.
-Azt kell mondanod, hogy köszönöm-mondta Jimin, majd meg is hajolt mellé.
-Kö...sz...ön...öm Ji...min-mondta Jungkook majd meghajolt az idősebb előtt.
-Aludj jól-mondta Jimin, majd mosolyogva becsukta előtte az ajtó. Jungkook boldogan vetődött rá az ágyra. Boldog volt, hiszen úgy érezte, hogy Jimin biztosan segíteni fog neki. A puha ágy miatt elég hamar elnyomta az álom, nem úgy, mint Jimint. Ezerrel pörgött az agya. Nem tudta, hogy mi lenne számár a helyes. Segíteni akart a fiún, de közbe félt tőle. Nem véletlenül lehetett bezárva, pedig számára ártalmatlannak tűnt. Hajába markolva káromkodott egyet, hogy csak egy kicsit megszabaduljon a döntésképtelenségtől és az idegességtől. Magányos volt, ezt tagadni se tudta. San, akit a szökőkútnál várt volna, nem jelent meg. Tudta, hogy nem olyan jó barátok, de reménykedett abban, hogy legalább a megbeszélt időpontban találkoznak. Már előre elmosolyodott azon, hogy vajon milyen kifogást fog kitalálni másnapra a fiú. Senki nem volt neki. Az egyetemen egyetlen barátja se volt. A szülei, pedig, mikor betöltötte a 18 éves kort, elhagyták az élők világát. A tüze is elhalványodott, pedig nagy erő lakozott benne. Jungkook tüze még fel sem lobbant. Legalább ebben egy kicsit hasonlítottak és ez elég volt Jimin-nek ahhoz, hogy segítsen az idegen fiúnak, aki a vendégszobájában már rég a padlóra került. Még nem tudta megszokni, hogy ilyen puha ágyon aludjon.