Különlegesen veszélyes

4. Rész

Dejavu-Nu'est W

A szőke hajú keservesen sírdogált a szobájában. Szégyelte magát, amiért elhitte, hogy valaki szeretheti őt. Elhitte, hogy a király fiának ő kell és szeretve van. Hogy lehettem ilyen naív? Foghatja a rózsaszín ködre, amitől nem láthatta az igazságot, de mikor együtt volt Yunho-val, Jimin érezte, hogy valami nincs rendben. Egyszerűen csak annyira sérült és magányos volt, hogy nem akarta elveszíteni azt az embert, aki érzett iránta valamit. Talán ő egy magányos lángnak született, nem pedig egy erős lángnak, ki a társával, társaival együttesen kiteljesedik a tűzzé. Ez lenne a sorsa? Neki nem lesz társa? Itt minden embernek van egy társa. Ez így van rendjén, hisz az emberek társas lények. Akkor hol az ő partnere? Miért nem találja? Fiatal, és ezt tudja is. De őt tényleg nem keresik...eddig soha nem volt, hogy tényleg szerette volna valaki a szülein kívül. Jungkook-tól nem várja el, hogy szeresse őt. Tudja, hogy a fiatalabb nem igazán tudja, mi az, hogy szeretve lenni, vagy szeretni valakit. Ha szeretve lett volna, nem lenne ennyire "tudatlan". Szereti-e Jungkook-ot? Barátjának tartja őt? Nos, ő inkább egy kedvelt ismerősnek tartja őt. Két napja ismerik egymást. Nem most fog mély érzelmeket táplálni valaki iránt...vagy csak igényli. Már bármit megtenne, csak hogy valaki megölelje és szép szavakat mondjon neki. Hiányoztok. Ismét a szüleihez szólt. A szülei nagyon szerették őt és ezt ki is mutatták. Talán...egyszer újra megkaphatja azt a szeretetet, amit tőlük kapott. Egyszer csak nagy csörömpölést hallott kintről. Megtörölte szemeit és próbálta rendbe szedni magát. Kilépett a szobáján, majd a csörömpölés irányába indult. A konyháig vezettek a hangot. Kíváncsian nézett be a konyhába, ahol meglepetésére a sötét hajú ügyködött valamin. Jungkook azt hitte, hogy egyedül is képes lesz teát készíteni, de sajnos néhány nehézségbe ütközött. Leverte az edényeket és a tűzhelyet nagyon nehezen tudta elindítani, így végezetül mind a négy tűzhely égett. A tea-filter végét leégette szegény fiú. Haja a nagy hőtől szerte szét állt és ruháján néhány vízfolt ékeskedett.
-Jungkook?-kérdezte Jimin sokkoltan.
-T...ea. Ne...k...ed-nyújtotta át a halvány lila bögrét, melyben levendulás tea gőzölgőtt. Bár nem volt benne sem cukor, sem méz. Csak a citromot találta meg Jungkook. Jimin csak mosolygott. Egyáltalán nem volt dühös, amiért ekkora kuplerájt csinálta sötét hajú. Inkább boldog volt, amiért neki készített teát.
-Köszönöm!-mondta Jimin mosolyogva, majd kezébe vette a bögrét. Belekortyolt. Nem volt olyan ízes, hiszen cukrozatlan volt, de semmiképp nem akarta megbántani a sötét hajút.
-Nagyon finom-mosolygott rá Jimin a fiatalabbra. A sötét hajú válaszul csak bólintott. Nagyon felvillanyozódott attól, hogy a szőke hajúnak ízlik a tea. Örült, hogy egy kis mosolyt villantott a "tanára". Miközben Jimin iszogatta a teát, Jungkook próbálta elrakni a kiszedett edényeket. Nem tudta, hogy minek vannak fa ládákba rejtve ezek a dolgok, de mivel onnan is szedte ki, így logikusnak tűnt vissza is tenni azokat.
-Azt is köszönöm, hogy elpakolsz-mondta Jimin, mire Jungkook megállt minden mozgásba és a szőke hajúra vezette tekinteték.
-Tudod, amikor valamit kiveszünk valahonnan, azt vissza is tesszük. Ezt hívják pakolásnak. Az edényeknek itt helyük-mondta Jimin. Beszéd közben megfogott egy edényt és vissza helyezte a szekrényben. Remélte, hogy így Jungkook jobban megérti mit is jelent. Jungkook bólintott. Pakolok. Ismételgette magába ezt a szót. Ha tudna mosolyogni, most egész biztosan azt tenné. Szép, hogy új dolgokat tanul. Soha nem érezte magát ennyire boldognak még. Ez az érzés olyan...csillagos. A börtönbe csak akkor érezte így magát, mikor a csillagokat nézhette. Ez a csillagos érzés a boldogság.
-Hosszú napunk volt-sóhajtott fel Jimin. Jungkook, bólintott egyet. Tényleg elég sok minden történt vele egy nap alatt. De jó, hogy elfogy a ma. Az az, már lassan lefekvés idő van. Már várta a puha kellemes ágyát. Soha nem érezhetett ilyen könnyű dolgokat mint az ágya.
-Jungkook? Kérdezhetek valamit?-kérdezte Jimin érdeklődve. A fiatalabb, pont akkor fejezte be a pakolást, mikor Jimin megszólította.
-Ig...en-válaszolta Jungkook.
-Milyen volt...a börtönbe?-kérdezte félénken. Jungkook ezen kérdésen igen csak meglepődött. Számára "normális" volt, abba nőtt bele. Neki ez az élet a más. És a más tetszik.
Nem igazán tudta mit kéne felelnie erre a kérdésre. Hiszen, a napjai abból álltak, hogy ült a sötét cellájába és megfigyelte az embereket, aztán megverték, azután evett, majd aludt. Most gondolkodhatna olyanon, hogy az ő élete ennyi év után ér-e valamit, de ez lehetetlen. Ő nem gondolkozik ilyenekről. Meg se fordul a fejébe ilyen lélek szaggató gondolat. Kicsit olyan, mint egy gyerek. A gyerekek elvannak a saját kis világukba, a sajátos gondolataikkal. Ők nem foglalkoznak ilyen problémákkal, ilyen idegesítő gondolatokkal. Tanulnak a világról és felfedezik azt. Jungkook is pontosan ezt teszi. Ilyen szempontból ő, még egy gyerek.
-Má...s. Ji...mi...n...nél m...ás-válaszolta Jungkook. Nem tudott volna ennél többet mondani. Nem tudna felhozni érdekes dolgokat. Azt, meg hogy mindennap megverték, csak sértette őt és a becsületét. Nem akart kisebbnek tűnni Jimin szemébe. Jimin nem sokat tudott meg Jungkook "előző" életéből. Kíváncsi volt, hogy mit csinált a fiú abban a 18 évben. El sem tudta képzelni...de lehet, hogy nem is akarta. Ijesztőnek tűnt.
-Tényleg soha nem beszéltél?-kérdezte Jimin érdeklődve. Szerette volna jobban megismerni, vagy éppen kiismerni a fiút. Jungkook megrázta a fejét. Nem lett volna nagy ördöngösség kinyitnia a száját. Egyszerűen csak nem látta értelmét. Ott nem olyan emberek vették körül, akik kedvesnek tűntek. Ha meg akadt olyan ember, akkor ők messze voltak a cellájától. Nem tudta miért, de az ő szomszédságába olyan embereket helyzetek, akik a legsúlyosabb bűnt követték el. Soha nem értette, hiszen ő semmi rosszat nem tett. Még is Jungkook számított a legveszélyesebbnek. A legnagyobb kérdés volt ez Jungkook fejében. Mit tud ő tenni, ami veszélyes? Hiszen még a tüzét se tudja használni. A legtöbbet mindig ezen agyalt. Próbálta kideríteni, hogy miben más ő, de mivel magát az embereket se ismerte, így még nehezebb volt a dolga. Pedig egy közös pontot találhatott volna közte és a többi ember között, még hozzá azt, hogy mindegyikőjük kiismerhetetlen.
-De hozzám a kezdetek óta beszélsz-gondolkodott el Jimin. Jungkook, ha kitudna fejezni érzelmeket, akkor az arcán biztos látszódna az értetlen ábrázata. Nem volt világos számára, hogy Jimin miért gondolkodik ilyeneken. Jungkook szerint teljesen érthető volt, hogy miért szólalt meg Jimin mellett. Beszélni akkor jó, ha megért. Jungkook, csak így tudja megfogalmazni magába ezt. Ha valaki nem ért, akkor nincs értelme vele beszélni. Jungkook tudja, hogy Jimin sem biztos, hogy érti őt, de az idősebb egészen más eset. Jimin az ő picije és tanára. Igaz a kettő üti egymást, de az ő szemszögükből nézve érthető.
-Csak fiúk vettek körbe?-kérdezte Jimin. Most lehet, hogy kissé pofátlannak tűnik Jimintől ez a kérdés. De ezt egyáltalán nem annak szánta. Csak az, hogy nem tud egy másik nemről, csak még jobban megnehezítené a dolgokat.
-V...ol...t né...ha lá...ny-válaszolta Jungkook. Egyszer-kérszer volt már, hogy látogatóba jöttek valakihez nők. Bár, mikor még csecsemő volt, akkor is volt "anyukája", aki ette és anyáskodott felette egy kicsi ideig, de rá Jungkook már egyáltalán nem emlékszik.
-És mi tesz boldoggá, Jungkook-ah?-kérdezte Jimin. Észre se vette, hogy becézte a fiatalabbat. A sötét hajú meglepődött azon, ahogy hívta őt a picije, de nagyon is tetszett neki. Ez olyan...bensőséges volt. Közvetlenebbé tette az egész beszélgetést.
-A pu...ha, a pi...cik...ém, a...z er...dő, a há...z, a reg...gel...i-sorolta fel Jungkook azt, ami éppen eszébe jutott. Jimin elmosolyodott a fiún. Ártatlanul és tündérien hangzottak ezek a bizonytalan szavak. Jimint teljesen elvarázsolta egy pillanatra. Bárcsak az arca is ilyen tündérien festene.
-Ki a picikéd?-kérdezte Jimin érdeklődve.
-Te-mondta ki könnyedén Jungkook. A hangja is gyönyörűen csengett így, hogy egyszerűen kimondta ezt az egyetlen szót. Sokkal másabb volt így és ettől Jiminnek be kellett hunynia a szemét, hogy többször is halhassa magában a fiú hangját. Fel se fogta, hogy a fiú azt mondta, hogy boldoggá teszi őt. Csak a hangjára akart koncentrálni.
-T...e, Jim...in?-kérdezte Jungkook. Jimin is gondolkodóba esett. Még nem igazán kérdezték meg tőle. Mi teszi őt boldoggá?
-A szüleim boldoggá tettek-mondta Jimin egy szomorú mosollyal. Szomorú mosoly. Ezt már látta Jungkook, nem is olyan régen. Viszont most se tudta eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz dolog.
-Tudod, ők meghaltak 1 éve és hiányoznak-mondta Jimin lehajtott fejjel. Egy új szó lebbent fel szemei előtt.
-Hi...á...nyoz...nak?-kérdezett vissza. Érdekelték az új dolgok. Tanulni akart. Mindent tudni akart.
-Nos, mit éreznél, ha én elmennék és többet nem látnál?-kérdezte Jimin érdeklődve. Jungkook ezen elgondolkodott. Bár furcsának tartotta, hogy ilyenen kell elgondolkodnia. Az ilyen gondolatoktól szúrni kezdett a szíve. Nem jó érzés. Ezért soha nem is szokott ilyen szálka gondolatokkal foglalkozni. Jungkook kezébe sokszor ment szálka, főleg a fatálak által, amikben az ételt kapta. Szúrt és fájt neki. Nem olyan volt, mint mikor ostorral csapták meg. Az hamar elmúlt, viszont a szálka idegesítően és fájdalmasan sebesítette tovább az ujjait, addig, amíg ki nem szedte magának. Most is hasonlóan érzett. Szúrta a szívét valami. Furcsa volt neki nagyon és összezavarodott miatta. Egyszerre volt ideges és ijedt tőle. Miért érez így? A szálka gondolatok mind gonoszak. Még soha nem érezett ilyet. Szívére is fogott és a ruháit megmarkolta szíve helyén. Reménykedett benne, hogy így majd elmúlik ez a borzasztó érzés. Nem akarta elképzelni, hogy Jimin elmegy és nem lesz mellette. Boldog volt, hogy ott volt mellette és tanulhatott tőle. Nem akart volna mást keresni a helyébe. Ő teljesen meg volt elégedve a picijével és semmiképpen nem akart mást a helyébe.
-R...ossz...at-mondta a fiatalabb. Jimin észrevette, hogy a fiú kezei ökölbe szorultak. Ennyire hatással vagyok rá? Jimin el sem tudta képzelni, hogy mennyire is hatott a sötét hajúra. Jungkook nagyon nagy tiszteletet érzett iránta. Bárhová követte volna a szőke hajút. Ő volt az első ember, akihez valamilyen szinten kötődött. Ha nem is olyan erősen, de gyengéden igen.
-Nos az én szüleim se fognak visszatérni. És fáj. Megszűnt valami, amit szerettem és vágyakozom érte-mondta Jimin. Próbálta elmagyarázni és megértetni a fiúval, hogy milyen is ez az érzés. Jungkooknak néhány szó nem volt világos. Csak újabb kérdőjelek lebbentek fel előtte.
-A vágyakozás...-kezdett bele Jimin félénken. Egyre bizonytalanabbá vált. Annyira akart segíteni és szerette volna megadni a fiúnak azt, amire vágyott. Jungkook, bólintott egyet. Szerette volna jelezni valahogy a szőke hajúnak, hogy nagyon is örül annak, hogy ezt is elmagyarázza neki.
-Valami olyat szeretnél, amit nem lehet a tied. Vagy csak nehezen lehet a tied-mondta Jimin kíváncsian nézve a fiúra. Jungkook úgy gondolta, hogy megértette a hallottakat. Arra az érzésre hasonlította, amit ő érez a tanulásával kapcsolatba. Arra, hogy szeretne mindent tudni.
-Így már érted a hiány érzését? Persze, ennek a szónak több jelentése van, de most csak erre tértem ki-mondta Jimin elgondolkodva. Jungkook csak a kérdésre összpontosított, hiszen az utánna következők már összefolytak a fejébe. Ezért fáj a szálka gondolat Jiminről?
-I...ge...n-mondta Jungkook bólintva egyet. Jimin, ezzel lezártnak gondolta a beszélgetésüket. Pedig a fiatalabbat érdekelte, hogy most mitől érzi magát boldognak az alacsonyabb. Jimin olyan sokat mosolyog, hogy teljesen eltakarja Jungkook elől a fájó érzéseit. A magasabb nem gondolta, hogy Jimin mindig szomorú. Ő azt hitte, hogy ezek időszakonként jelennek meg és el is tűnnek egy pillanat alatt. Fogalma nem volt arról, hogy ilyen rosszul érzi magát Jimin.
-Menj és fürödj meg-mondta Jimin mosolyogva. Jungkook úgy is tett, ahogy azt az idősebb mondta. Alaposan megmosakodott és lemosta a haját is, ami szerte szét állt a tea készítéstől. Fogát is megakarta mosni, hiszen tegnap is nagyon tetszett neki. Érdekes volt a mentol íze. A fogmosástól magabiztosabbnak érezte magát. Olyannak, aki repülni tudott. Szinte elhitte, hogy repül. Bár, megküzdött azzal is, hiszen tegnap nem ő kente a fogkrémet a fogkefére. A pólójára és a falra is nyomódott egy kevéske fogkrém. Rengeteget nyomott a fogkeféjére, amire ő büszke is volt. De mi tudjuk, hogy felesleges ennyit tenni rá. A tükörbe ismét megpillantotta magát, vagy nem magát. Nem nézett ki másképpen, mint tegnap, még is másként érezte magát. Ő, vagy az az alak, akit bezártak az utánzó dobozba, nem volt csúnya. Inkább...riasztó. Hideg, kemény tekintetű. Olyan, aki bármelyik pillanatba képes lenne bántani téged. Ha ő, van ott a dobozba, akkor nagyon ijesztően festhet. Csoda, hogy Jimin befogadta őt és segíti is.
-Jungkook! Ezt neked hoztam-mondta a szőke hajú, kinek az ajtó résén keresztül volt kidugva a keze, a kezében pedig ruha. A fiatalabb, gyorsan el is vette a ruhákat, majd magára kapkodta őket.
-El kéne mennünk vásárolni majd. Kellenének neked ruhák-gondolkodott Jimin hangosan.
-Vá...sár...ol...ni?-kérdezett vissza a sötét hajú.
-Hát a vásárlás az, mikor pénzzel fizetsz valamiért-mondta Jimin szomorúan. Ajka lefelé görbült. Olyan keveset tud a fiatalabb. Hogy taníthatna meg mindent ő? Egyes egyedül. Elfogta egy kisebb fajta szorongás. A legmagányosabb embernek érezte magát. Örült annak, hogy Jungkook ott van vele, de mégis egyedül érezte magát. Kivel beszélhetne? A sötét hajú nem értené amit mond. Neki kell valaki, aki meghallgatja őt és szép szavakat mondd neki. Vagy egy kis érintés...de ezt nem várhatta el tőle. Jungkook nem tudja hogyan kell szeretet kifejezni. Valószínűleg nem is nagyon tudja, hogy mi az a szeretet. Kapizsgálhatja, de pontosan nem tudhatta az egész szellemét.
-P...én...z?-kérdezett ismét Jungkook. Jimin szíve, most még jobban zsongni kezdett. Ismét sírni tudott volna. Ismét és ismét, mintha minden egyforma lenne. Pedig most változott meg igazán Jimin élete. Mégsem érzi a nagy változást. Ez a szorongató érzés egészen összenyomja őt. Mintha a falak egyre közelebb jönnének. Szinte rémeket lát. De miért? Miért szorong ennyire? Ennyire kellemetlen neki Jungkook kérdezősködése? Hisz Jungkook jogosan teszi fel ezt a rengeteg kérdést. Valami más lehet a baj. Miért néznek ki a falak úgy, mintha sikoly arcok nyúlnának ki érte? Minden oldalról jönnek rá és egyfolytában kérdeznek. Nem is érti a kérdéseket, annyira sokan vannak. Egyre hangosabbak és egyre közelebbiek. A levegőt már csak kapkodva tudja venni. A szőke hajú legszívesebben ordítana; MENJETEK VISSZA A POKOLBA! Nem tud...mintha az egyik sikoly eltakarná a száját. Most már nevét kántálják. Olyan hangosan, ahogy csak lehet. Jimin...Jimin...Jimin...Jimin. Majd egyszer csak Jungkook terem előtte, mint egy jelenés, ki akkor érkezik, mikor a legnagyobb szükség van rá. Talán csak annyira elveszik magába, hogy már rémek kísérik őt. Már nem csak a gondolataiban jelennek meg.
-B...aj va...n?-kérdezte Jungkook és oldalra döntötte a fejét.  Jungkook, a szőke hajút egészen különlegesnek, furának tartotta. Olyan sokszor érzett sokféle érzelmen. Nem tudta elképzelni, hogy mi járhat a fejében. Hisz olyan változatosan érez. Mindig valami változik. A tea mégsem teljes. A tea nem vidította fel teljesen az alacsonyabbat. Ez elszomorította a főhősünket is.
-Szo...mor...ú vagy...ok-mondta Jungkook, mire Jimin lepetten nézett. Meglepődött, de még mennyire.
-Mitől?-kérdezte érdeklődve Jimin.
-Te...a n...em te...lje...s-mondta Jungkook. Hogyan segíthetne a fiún, ha nem tudja, hogy kell boldoggá tenni valakit? És ekkor, hirtelen fejbe csapta valami egészen más gondolat. Boldoggá akar tenni valakit. Ez...ez olyan más. Soha senkit nem akart boldoggá tenni. A szíve, hihetetlenül gyorsan dobogott. Nem tudta feldolgozni ezt az új információt. Hogyan is tegye? Miért teszi? Ilyet szoktak az emberek csinálni? Egy kisebb fajta bizsergető érzés futott végig a mellkasán, a szíve mellől. Mintha a szívéből származó erekben, valami egészen más dolog is csordogálna és vinné végig az egész testében a vére által. Valami, ami...ragyog? Igen, valahogy így lehet elképzelni. Ez olyan különleges pillanat. Ugye örültök? Ez egyre emberibbé teszi a fiút.
-A teával minden rendbe volt, Jungkook-mondta Jimin nyugodtan. Nem értette meg őt a szőke. Ez pedig mérhetetlenül megsértette és szomorúvá tette Jungkookot. Nem akart dühös lenni a fiúra, hisz nem lett volna fair.
-Azt hiszem lefürdök, majd lefekszem-mondta Jimin, majd felkelt a konyhaasztal mellől.
-Jó éjt Jungkook-ah-mondta Jimin egy féloldalas mosolyt ejtve, majd be is lépett a fürdőszobába. Jungkook, egy ideig még nézte a fürdőszoba ajtót. Még azt se magyarázta el neki Jimin, hogy mi az a pénz. Valami rosszat csinált? Most egészen kétségbeesett. Ha pontosan az érzéseit szeretném leírni, akkor ő így fogalmazott: Tegyek, vagy ne tegyek? Ha igen, mit, ha nem, akkor is. Kicsit döntés képtelenné vált egy pillanatra. Ez megint egy szálka gondolat? Lehetne az is... fáj az ilyen érzés. Mélyebben elgondolkodott a dolgokban. A fő gondolatai saját magára irányítódtak. Vajon meg fog változni ő maga is, ha mindent megtanul? Nem akar változni. De ha változással lehet csak tanulni? Most nagyon is kár, hogy Jungkook ilyen tudatlanul gondolkodik. Harcot kell vívnia saját magával is.
Hirtelen vált dühössé és zaklatottá a lelke. Micsoda gondolatok ezek? Csúnyák, gonoszak, szúrósak! Ugyan minek ez neki? Dühösen ballagott be a szobájába. A fene enné meg ezeket az érzéseket és szálkákat! Tombol a belsője. Most feltámadhatna a tüze...de nem ez történik. Nem azt érzi, hogy ég, nem meleget érez. Hideg belülről és hánytatott. Tajtékzik benne a düh. Még a puha ágy sem tudja most felvidítani. Jimin tehet az állapotáról? Ha igen, akkor azt nem akarná. Nem akar mérges lenni a picijére.
Elalvás előtt, visszaemlékezett a napjára és mint egy szorgalmas tanuló, elismételte magában, hogy mit tanult ezen a napon. Jó hosszúra sikeredett, hiszen hol Jimin-nel, hol Jimin nélkül tanulta a dolgokat. Hol csillagosan érezte, hol dühösen. Mondhatná inkább sikeresnek, mint csillagosnak vagy rossznak. Egészen különösen érezte magát. Ez olyan érzés volt, amit még mi se tudnánk megfogalmazni tökéletesen. Ugyanis ez egy érzet és nem érzelem. Talán csak a körülmények miatt érezte magát így, hiszen mégis csak 2 napja szabadult ki egy börtönből. Egyáltalán mondhatja azt, hogy él? Igen, ez a kérdés leírta ezt az érzetet. Mikor élt és most él-e? Hogy került ide? Nos, Jungkook persze nem ilyen kérdésekkel gondolkodott. Igazából nem is nagyon lehet megmondani, hogy gondolkodott-e most. Ezek a kérdések mind egy érzésre kérdeződtek meg. Már nagyon zavaros kezd lenni minden. Jungkook is egyre zavartabban nézi a plafont háton fekve és közben gondolkodik, avagy mégsem. De ahelyett, hogy tovább őrlődött volna magában, inkább lehunyta szemeit és álomra hajtotta fejét.

Sziasztok kedvesek! Remélem eddig tetszik a történet és nem túlságosan zavaros számotokra. (Ha az lenne akkor szóljatok nyugodtan)

Mindenkinek legyen csodás napja és sok boldogságot, sikert kívánok a 2022-es évre!💜🥰