Különlegesen veszélyes

5. Rész

        Flip a coin-Victon

A reggelen ismét Jimin készített reggelit kettőjük számára. Jungkook nagyon szerette Jimin főztjét. Fenségesen finom volt, főleg a börtön kosztok után. A tegnap este történtekről egyik sem kezdeményezett beszélgetést. Talán mert egyikük sem akart haragudni a másikra. Ők akaratlanul, tudattalanul is szeretni akarták egymást. Tudták, hogy szükségük van a másikra. És ezt egyáltalán nem vonzzadalmi alapon értették. Hisz Jungkook, a szeretettel sincs teljesen tisztába. Milyen különös. Ezt a szót sem ismerheti a fiúcska, de a szerelemről már hallott. Pedig mindennek az az alapja. Bár önkéntelenül is kezdi érezni ezt a dolgot, kezdve, a tegnapi hihetetlen dologtól, mikor is ráébredt, hogy boldoggá akarja tenni a picijét. Kezdem érezni a szívem körül ezt a nyomasztó és facsargató érzést. Kellemesen hasít bele a lelkembe. Egy ember, emberibbé válik és olyan dolgokat fedez fel újonnan, ami számodra, számunkra teljesen alap. Ez egy szép kezdet. Olyan, mint egy tavaszi virágos kert.
-Ma elmehetnék vásárolni-mondta Jimin, mikor éppen mosogatta a már üres tányérokat.
-Pé...nz...zel?-kérdezte Jungkook, hiszen még most se tudja, hogy mit jelent, vagy mi az a pénz.
-Várj, megmutatom, hogy mi az-mondta Jimin mosolyogva, majd beszaladt a nappaliba. Jungkook is utána futott. Nem tudta miért, de nem akart egyedül lenni. Ezt a külön szobájába is tapasztalta. Nagy és csendes, már megszokta a sötét cellában fagyoskodást és a sok emberrel való együttlétet. A folytonos sutyorgást és az apró egerek, patkányok lépteit. Jimin, pedig tud beszélni és ember és Jungkook körül van. Jimin meglepődött, mikor hátra fordulva megpillantotta a fiút. Rendesen meglepte vele őt. Zavartan vette elő a pénztárcából az érméket és a papír pénzt, majd kinyújtotta Jungkook felé. A fekete hajú fiúnak, most egész biztosan kidülledne a szeme a lepettségtől. Fogalma nem volt arról, hogy mik lehetnek az alacsonyabb tenyerébe.
-Ha dolgozom, akkor ezt kapom köszönetképp. Én még diák vagyok, de hétvégente szoktam takarítóként szolgálni. Volt a szüleimnek egy kedves ismerőse. Hozzá járok el-kalandozott el kicsit Jimin. Nagyon boldoggá tette, hogy hirtelen mesélhetett valakinek magáról.
-Ezen vásárolni is tudsz magadnak dolgokat. Például ruhákat. Amiket neked kéne venni-mondta Jimin mosolyogva. Hirtelen lett ilyen boldog. Nagyon örült annak, hogy elmehet valakivel vásárolgatni. Régebben mindig a szüleivel ment és azokat nagyon élvezte. Sok ruhát kell Jungkook-nak venni, ezt jól tudta. Ám a szüleitől rámaradt pénzt, nem szerette volna hamar elkölteni, hiszen nagy szüksége van a rá.
-Mi...ko...r megy...ünk?-kérdezte Jungkook. Egészen izgatott lett a vásárlás gondolatától. A pénz is olyan furcsa volt. Értette, hogy mire való és mire kell, de mégsem értette. Miért kell fizetni a ruhákért? Ő teljesen abba a hitben élt, hogy a ruhákat kapják és nem vásárolják. Bár, neki mindig csak akkor lett új ruhája, ha kinőtte azt. De az őrökön mindig más ruha volt. Emlékszik,—talán 16 éves lehetett—egyszer egy szép fehér ingbe érkezett meg Kegyetlen, melynek zsebében— a mellkasa felett— egy piros rózsa díszelgett. Egészen meglepte akkor őt az őr. Vidám és mosolygós lett tőle, ami egyáltalán nem megszokott volt. Akkor, aznap senkit sem bántott. Még énekelt is nekik az őr, annak ellenére, hogy nem volt szép hangja neki. Ez egy kedves emléke Jungkook-nak. Akkor egésznap mosolygott magába, az az őr miatt, akitől minden másik napon félt. Mert azon a napon, valami olyan történt, ami egyszerűen lehetetlennek látszott. Olyan furcsa volt. Egyszer, és csak is egyszer mintha kicserélték volna az ellenséges őrt. A Papával valami nagy dologról beszéltek, mert mindkettőjük fellelkesedett tőle. Valami lánykáról is beszéltek benne, de nem tudott sok mindent felfogni a szavaikból.
-Ma még van iskolám. Majd ha onnan haza érek akkor el is megyünk rögtön-mosolygott Jimin kedvesen. Jungkook ismét elszomorodott amiatt, hogy a szőke hajú ismét elmegy és itt hagyja őt. Már most alig várta, hogy visszajöjjön Jimin és elmehessenek vásárolni. A lelke, mint egy túlbuzgó kisgyermek, úgy ugrált örömébe és izgatottságába. Szélesen mosolygott a bensője, az arcán viszont még most sem tükröződött semmily érzelem.
-Örülsz neki?-kérdezte Jimin bizonytalanul. Jungkook szívének dobogása egy pillantás alatt felgyorsult. Ez olyan szépen hangzott a fiú szájából. Pontosabban inkább, azt tetszett neki ahogy ránézett. Maga a mondat tartalma kissé elszomorította közben. Hiszen ez is azt bizonyította, hogy még mindig érzelemmentesen néz az angyalra.
-Na...gyo...n-válaszolta Jungkook és mellé bólintott egyet. Jimin hamisan elmosolyodott. Még most se tudta teljesen biztosan, hogy a fiatalabb tényleg örül ennek a dolognak. De hisz honnan is tudhatná? A Magasabb arcvonásai, sose változtak. Hisz ismeri az örömöt...miért nem képes mosolyogni? Mit kéne tennem azért, hogy elmosolyodj?
-Rendben. Viszont nekem mennem kell most Jungkook-mondta Jimin, majd felkapta a táskáját és az ajtóhoz sietett.
-Ne mászkálj kinn kérlek. Főleg ne kalap nélkül. Még mindig sok katona keres téged-mondta Jimin, majd integetve elköszönt a fiútól. Jungkook még fel sem tudta teljesen fogni, hogy mit mondott neki a szőke hajú. Azt tudta, hogy kimenni nem mehet ki, ugyanis az ablakban tökéletesen jól látta az őt kereső katonákat. Egyre jobban foglalkoztatta az a kérdés, hogy micsoda is ő. Ő más mint a többiek? Vagy mi olyan veszélyes benne? Olyan furcsa...hisz Jimin-nel sem tett semmi rosszat. Jól van és vele van. Nem érti, hogy miért kergetik, hogy miért kell most megtanulnia mindent. Szépen tudna beszélni és úgy ismerne mindent, mint mindenki más. De ez lehetetlen már. Neki nem adatott meg ez az alap dolog. Jungkook egy börtönbe csücsült 18 éven keresztül. És hogy miért? Ismét itt ennél a kérdésnél tartunk. Jungkook még nem szabad. Nem szabad, amíg meg nem tudja, hogy micsoda és kicsoda ő maga.