Különlegesen veszélyes

6. Rész

Losing you-Wonho

Jungkook egyfolytában csak a fejét forgatta ide-oda. Az utcák amiken mentek, nagyon tekintetrablók voltak. Az egyik kis utcában az épületek között tüzes karikák voltak felfűzve. Ahogy ment le a nap, úgy egyre szebben látszódtak. Az ablakok még most rabul ejtették őt. Kíváncsian lesett be minden egyes ablakon. A különböző színű házak közül a kedvencei a sárgák voltak. Tetszett neki ez a szín, mert hasonló színe van, mint a napnak. A napot, pedig mindenki szereti...legalábbis Jungkook így gondolta mindig is. A nap felkeltével egy újabb sikeresen át élt nap és új reményekkel túlcsorduló vágyakozás veszi kezdetét.  Örök életében így indultak a napjai. Mindig valami másra várt. Várta, hogy talán valamelyik napja eltérőbb lesz, mint amelyiket éppen átélte. Most kezdi csak igazán érezni, hogy a napjai változnak.
-Inkább ne szólalj meg...lehet valaki felismer a beszéded miatt-figyelmeztette a szőke hajú Jungkook-ot. A sötét hajú, kedvesen bólintott. Vigyáztak rá és védték őt. Ez, pedig nagyon jólesett a lelkének. Jimin is össze-vissza forgatta a fejét, bár ő más okokból, mint Jungkook. Félt, hogy meglátják és felismerik Jungkook-ot. Nem magát akarta óvni. Most, valaki másra is gondolhatott. Már most—hogy a fiú még ismeretlen számára—feláldozta volna saját magát érte. Ő csak abban találja meg a boldogságot, hogy ott van vele a fekete hajú. Ha elveszítené, már semmi reménye nem maradna afelől, hogy boldog lehetne. A másik ok, amiért bármi áron megmentené a fiatalabbat, hogy legyen esélye élni. Még annyi mindent kell tanulnia a világról...nem hagyhatja elveszni. Sajnos Jimin nem tudja, hogy a fekete hajú nem keresne másik embert. Jungkook nem is igazán tudná, hogy mit tenne, ha egyszer csak eltűnne mellőle a szőke hajú. Ismeretlenül is a másik mellett akarnak lenni. Nem tudnak egymásról sok mindent, sőt...csak pár napja "ismerik" egymást. Ők mégis érzik és tudják, hogy nem akarnak megválni a másiktól. Ők olyan ismerősök, akik soha nem válnak meg egymástól.
-Szia Jimin!-köszönt Jimin-nek San, a hátuk mögül. Jimin, egy nagyot nyelve fordult a fiú felé.
-Szia San!-integetett Jimin mosolyogva. Hamis volt ez a mosoly...de Jimin olyan jól hazudott, hogy erre senki nem jöhetett rá.
-Ki van mögötted?-kérdezte a rózsaszín hajú érdeklődve és hogy jobban lássa előre nyújtózkodott megszemlélni a magas fiút. San-nal egy kicsivel volt magasabb a fekete hajú.
-Unokatestvérem. Vásárolni indultunk-mondta Jimin nyugodtan. Belül úgy érezte majd felrobban az idegességtől. Jungkook, inkább az épületeket nézte, mint hogy Jimin-re és a vele beszélgetőre figyelt volna. Megpillantott egy szép kék —és annak erősebb és halványabb árnyalatai—színben tündöklő kerekes ágyat. Egy babakocsit. Fehér masnival volt átkötve és a napellenző részénél egy sötétkék színű csillag lógott le. Azt a csillagot, egy apró kéz próbálta elérni. Kellemes kacagás ütötte meg a fekete hajú fülét, mely abból gyönyörű szép kerekes ágyból jött. Óvatosan osont a közelébe, nem akarta megijeszteni a piciny kéz tulajdonosát, kinek tulajdonában állt a kerekes ágy. Megfogta a fogantyúját és óvatosan bekukkantott. Szemei egész biztos elkerekedtek volna attól, amit látott. Még sose látott kisbabát ezelőtt. Haja alig volt, csak egy-két fekete hajszál volt a feje búbján. Nagy, kék szemeivel kémlelte a fekete hajú fiút. Jungkook elvarázsolódott a kicsi ember láttán. Olyan furcsán érezte magát. Össze volt zavarodva. Tetszett neki a kék szemű kis ember. Puha volt ő is. Kezét, kinyújtotta a csecsemő felé és gyengéden megcirógatta az arcocskáját, melyen a kisbaba felkacagott. Teljesen más volt ez a nevetés, mint amelyeket eddig hallott. Szabadabban és kedvesebben hangzott. Mintha, minden fájdalmat eltudná venni. És bár igaz, Jimin nevetése is ilyen volt számára, most mégis csak másképp hatott rá. A fiú elakarta volna venni az ujjait a baba arcáról, de a kék szemű csecsemő icipici kezével megfogta Jungkook nagy ujját. Jungkook szíve, ettől gyorsan kezdett verni. Érezte, hogy valami változik a testén. Valamilye megremegett. Talán a lába? Megremegett a lába? Valóba igaz lenne? Az érzelmei miatt, megremegett a lába. Most még boldogabb volt, mint ezelőtt. A kisbaba, kacagva, de ugyanakkor erősen fogta az ujját. Jungkook elakarta magával vinni. Haza akarta vinni magával, hogy Jimin-nel együtt gyönyörködhessen ezen a csodán.
-Hé! Maga mit csinál a kislányommal?-kiáltott Jungkook-ra egy 30 év körüli nő. Jimin, felfigyelt a hangzavarra és azonnal Jungkook-hoz szaladt. A nő, szinte futva ment a babakocsihoz és lökte el onnét Jungkook-ot, ki Jimin karjaiba esett.
-Mit képzel magáról? Hagyja békén a lányom!-kiáltotta zaklatottan a nő és szorosan magához ölelte a csecsemőt. Jungkook összezavarodott. Lányom? Mit képzel magáról? Ezek olyan idegenek voltak. Nem tudta, hogy miért bántak vele ilyen csúnyán.
-Elnézést kérek Asszonyom-hajolt meg Jimin illedelmesen.
-Az unokatestvérem, csak szereti a gyerekeket. Tudja, bölcsödében szeretne dolgozni. Nem akart ő semmi rosszat-mondta Jimin magyarázkodva.
-Nem érdekel! Ha megakarja fogni a gyerekem, akkor először kérdezzen meg róla! Tudja maga, hogy mennyire megijedtem?-mondta a nő zaklatottan. Megijedt? Mégis mitől ijedt meg szegény asszony?
-Nagyon sajnáljuk, többet nem zavarunk. Engedje meg, hogy kárpótoljam-mondta Jimin, majd átnyújtott egy kis pénzt az hölgynek. A nő, ránézett a kicsi lányára, ki még mindig Jungkookra mosolygott. Egy nagyot sóhajtott az anyuka, majd ránézett Jimin-re.
-Tartsd meg nyugodtan. Nem haragszom-válaszolta, majd visszafektette a kisbabát a babakocsiba és azt tolva otthagyta őket. Jimin, rögtön a fekete hajúhoz fordult.
-Majd otthon megbeszéljük. Rendben?-kérdezte Jimin felsóhajtva, válaszul pedig bólintást kapott.
-Hát, nem tudom mi történt itt, de az unokatestvéred furcsa-mondta San Jungkook-ra mutatva. A fekete hajú annyi új szót hallott...pedig csak 10 perce lehettek ott kinn.
-Nem sokat mászkál el otthonról-mondta Jimin és zavartan megvakarta a tarkóját.
-...Mindegy is. Mint ahogy azt előbb is kérdeztem, kölcsön kérhetem a mai jegyzeteidet a gyakorlatról?-kérdezte San könyörgően.
-Igen...de, akkor két óra múlva hozd el a szökőkúthoz. Nekem is kell tanulnom-mondta Jimin kedvesen. Legszívesebben leordította volna a fiú fejét, amiért ennyire kétszínű és pofátlan vele szembe. Nem szereti ezt a fiút. Kihasználja és ezt Jimin pontosan jól tudta. De nem tehette meg azt, hogy lekezelő és tapló legyen. San, legalább viszonyul hozzá valamilyen szinten.
-Persze, persze elhozom-bólogat hevesen a fiú.
-Megígéred?-kérdezte a fiú reménykedve. Jungkook valahogy nem érezte jól magát az idegen mellett. Furcsa volt, mintha égette volna és valami megmagyarázhatatlan dolog miatt dühös lett a rózsaszín hajúra. Minden bosszantotta, ami a fiún volt. A ruhái, a mosolya, a hangja és az, hogy Jimin-re nézett. San, mindig is haszonként tekintett a szőke hajúra. Mint mindenki, ő is félt tőle, de már nem érzi magát veszélyben. Hiszen a fiú, semmit nem tett ellene. Még csak soha egy nemleges választ sem kapott tőle soha. Kicsit úgy érzi magát a rózsaszín hajú, mintha az életét áldozná fel azért, hogy magán segítsen. Jimin-től mindenki tart és távolság tartóak vele. De mint ahogy San, úgy az az ember is hamar rájönne, hogy Jimin a légynek sem ártana. Ez San-t, a mai napig összezavarja.
-Igen, esküszöm!-bólint határozottan a fiú.
-Itt a kulcs a lakáshoz. Tudod, hogy merre van a járás. A kulcsot szokásosan dobd csak be a kéményen-mondta Jimin és át is adta a kulcsait a fiú kezébe.
-Életmentő vagy Jimin!-mondta boldogan, majd Jimin lakása felé kezdett futni. Nem ez az első alkalom, hogy a szőke hajú házába ment be leckét elvenni. Már nem lepődik meg ezen, sok alkalommal használta ki ennyire a magányát.
-N...e besz...élj ve...le-mondta Jungkook halkan. Jimin lepetten nézett a fiúra. Meglepődött azon, hogy Jungkook-nak nem szimpatikus a rózsaszín hajú.
-Muszáj. Ő az egyetlen, aki a közelembe mer lenni-mondta szomorúan felsóhajtva. Jungkook ezen összezavarodott. Ha jól megértette a mondat jelentését, akkor sem értette. Ez azt jelenti, hogy Jimin veszélyes? Hogy lehetne Jimin az? Sose bántotta őt, még akkor sem mikor teljesen idegenként állt előtte. Az első pillanattól kezdve kedves volt vele a fiú. Sose látta még a szőkét úgy, hogy megijedne tőle.
-Mindegy...menjünk inkább-legyintett Jimin, majd mosolyogva biccentett a fiúnak. Jungkook nem akarta elengedni ezt. Nem kérdezett rá ugyan, de magában egyáltalán nem tudott nem erre gondolni. Ahelyett, hogy a vásárláson gondolkodott volna, most csak is Jimin-en agyalt. Próbált valami olyan emléket feleleveníteni, ahol talán rémisztőbben viselkedett a fiú. De hát nincsen olyan sok emléke se a fiúról és mindegyik emléke kedves számára. Még az is, mikor olyan letörten látta a szőkét. Mert így ismeri meg teljesen őt. Ha minden érzelmét láthatja, akkor fogja megismerni.
-Itt vagyunk-mutatott mosolyogva a fiú egy nagy fehér épületre, melyre világítva volt kiírva; Bevásárló központ. Ezt persze, Jungkook nem tudta leolvasni.
-Gyere, menjünk be-mosolygott Jimin biztatóan. A sötét hajú bólintott. Majd kiugrott a bőréből, annyira izgult. Amint beléptek, a lábai öntudatra ébredve, szaladni kezdtek a ruhás sorok között. Jimin-nek is muszáj volt a fiú után futnia, különben szem elől tévesztette volna a sötét hajút a nagy tömegbe. Jungkook csak úgy suhant a ruhák között. Futva meg is tapogatta őket. Mindegyik ruhadarab különbözött a többitől ez pedig nagyon tetszett Jungkook-nak. Ezeket ő mind megkaphatja majd? Saját maga választhat? Annyira izgatott volt, mint még soha. Nem tudta, hogy hogy fog történni ez az egész, de nagyon is kíváncsi volt.
-Jungkook! Állj meg-kiáltotta Jimin, mire Jungkook azonnal megállt és az alacsonyabbra nézett. Jimin, kissé lihegve állt meg előtte.
-Egy...üzletben nem túl udvarias szaladgálni-mondta Jimin egy nagy levegő vétel után. Udvarias? Ez volt talán ez eddig legfurcsább szó amit hallott eddig. A jelentését még pedig egyáltalán nem tudta.
-Tudod mit jelent az, ha valaki udvarias?-kérdezte Jimin érdeklődve. Jungkook megrázta a fejét. Az udvariasság sosincs jelen egy börtönbe.
-Tudod, az emberek között, szóval mi, Ardor-iak között vannak bizonyos dolgok, amiket társaságokban megkövetelünk egymástól. Tisztelet nyilvánítás. Ezt most nem igazán értetted igaz?-kérdezte Jimin félénken. Jungkook ismételten megrázta a fejét. Olyan sok mindent nem tud...lassan észbe tartani se tudja mit tud és mit nem.
-Ez eléggé nehéz lesz...megbeszélhetnék ezt is otthon? Több mindent is el kell mondanom, hogy megértsed-mondta Jimin kínosan és mellé a tarkójára simított. Jungkook bólintott, bár nagyon rosszul érezte magát. Szomorú lett ettől. Néha kezdi elfelejteni, hogy mennyi mindent nem tud, hogy eddig milyen élete volt, de ilyenkor...mindig szembesül a rút igazsággal. És nem kéne fájnia ennek. Mindig megkérdezi magában; Ez így van, akkor miért rossz? Fáj az igazság...pedig nem kéne, hogy fájjon neki. Legalábbis a főhősünk így gondolta.
-Nézzünk neked ruhákat-mosolyodott el kedvesen Jimin.