Különlegesen veszélyes

18. Rész 1. jelenet

Stupid O'clock-Victon

Teljesen ledermedt. Hallucinál, hogy a tömegben a fekete hajút látja? Nem merte elvenni onnan szemét. Félt, hogy ha elnéz, elveszti és nem tudja megkeresni. Jungkook is hasonló cselekedett. Mert bizony, ő is végig nézte a felvonulást. És látta, hogy Jimin milyen jól elszórakozik azzal a fiúval, akit nem igazán kedvel. Mérges volt és szomorú amiatt, amit látott. Dühös volt a rózsaszínhajúra és a szomorúsága leginkább abból fakadt, hogy ő nem lehetett a picije közelébe. Ő miért lehetett ott? Neki kéne a helyébe lennie. Ennek ellenére igazán tetszett neki a felvonulás, és Aequor oris n volt számára a legkülönlegesebb. Valahogy megtalálta ott helyét, attól eltekintve, hogy Laicus-t még "ismerni sem ismerte". De közel érezte magát mégis hozzájuk. És ez ismét szabadjára engedte szívében a fényes égitesteket.
-Elnézést kérek, de legyen szíves elindulni, mert nem tudjuk kikerülni önt és igyekeznünk kéne a bemutatóra-kérte meg kedvesen Jungkook-ot a mögötte álldogál hölgy. Válaszul csak bólintott. Ám egészen másfelé vette az irányt. Egyenesen a sokkos állapotba lévő szőkéhez indult. Jimin pedig azt hitte ott helyben elájul. És ez a meglepettség kezdett haraggá változni. Nem érti meg, hogy ez veszélyes? Hogy ott kellett volna maradnia? Olyan mérges volt, legszívesebben a fiú fülét húzva indult volna vissza vele az erdőbe mindenki szeme láttára. Jungkook viszont hatalmas örömmel állt meg a picije előtt és ha tudott volna, még mosolygott is volna. Meglepetésére egyszer csak a szőke a kezét lendítette felé. Ilyenkor általában a pofon érkezett, ő mégsem tudta elhinni, hogy Jimin megütni készül őt. Bántani akar? Nem, biztos nem, ő soha nem bántotta. Az idősebb tényleg megakarta tenni. A mozdulat gyorsasága viszont hamar lassulni kezdett, ahogy belenézett a fiú szemébe. Látta bennük a bizalmat és olyan undorítónak találta magát, mint azokat az embereket, akik a fiút gyötörték. Így a csattanó, égető érzés helyett, a sötéthajú gyengéd cirógatást érzékelt. Tudtam. Nem bánt.
-Mond, mégis mit keresel itt?-kérdezte Jimin szomorú mosollyal. Jungkook hallgatott. Nem szólt egy szót sem. Ő maga sem tudta, hogy hogy csöppent ide. Emlékeiben, mintha hiányos foltokat vélt volna felfedezni. És ilyen még nem történt vele. Ám nem is tudott nagyon sokat gondolkodni rajta, hisz...ténylegesen kiestek a memóriájából a történések. Hirtelen találta itt magát és ahelyett, hogy kétségbeesett volna, élvezettel figyelni kezdte a felvonulást. Mert olyanon, amin nem lehet, nem tudott gondolkodni. Ehhez nem értette eléggé önmagát és a világot. Tudatalattija talán mindennel tisztában volt. Valami mégis akadályozta abba, hogy előtörhessen és önmagához közelebb lehessen. Talán védte őt ez a valami? Vagy egyszerűen a története tehette ezt vele? Nem érezte magát különlegesnek, pedig az volt. Rendkívül különleges.
-Jimin? Nem jössz velünk?-kérdezte San. Mindhárman a szőkét figyelték, aki egy számukra idegen fiút cirógatott. Ezért is vette el rögtön a kezét a fiú arcáról.
-De! Igen persze-kiáltott ijedten.
-Jungkook, neked el kell rejtőznöd. Ha velem jössz, akkor veszélyben vagy. Kérlek, ha nem is mész vissza a zugba, akkor rejtőzz el, de úgy, hogy csak én láthassalak. Igyekezlek megvédeni majd, rendben?-kérdezte Jimin és a csoportjával háttal állította a fiút, hogy ne lássák meg őt. A fiú csak bólintott. Örült, hogy a picije szabadságot adott neki. Ő tényleg nem olyan volt, mint az emberek a börtönben, ő tényleg nem bántaná. A picije volt a legszebb és a legkedvesebb ember a világon! Mindenben bizonytalan volt, de az egyetlen biztos dologként a szőkeség állt az életében. Ő felé akkora bizalommal fordult, mint soha senki máshoz. Még magához sem, pedig igen büszke jellem.
-Ígér...em vigy...ázok-már nem is szólalt meg olyan szaggatottan, mint azelőtt. Beszéde közben lassan a fiú elé lépdelt és kicsit lehajolt, hogy a fiúnak súghassa ezeket a kedves szavakat. Azt akarta, hogy csak ő hallja. Mert minden amit mond, azt neki szánja. Őt illeti minden, amit kapott. Jimin vöröslő fejjel bólintott, majd a fiút kikerülve sietett a kiscsoportjához, újra egyedül hagyva a tudatlan társát. Amint utolérte őket, San egyből felé fordult.
-A párod nem jön velünk?-kérdezte lepetten. Hirtelen még a szemei is kikerekedtek. A párja?
-Oh, ő nem a párom. Egy ismeretlen volt, csak neki mentem...én pedig ellenőriztem, hogy nem esett-e baja-hazudta, ám eközben pirosló arcát nem tudta elrejteni. Hirtelen olyan romantikusra és hitelesre sikeredett a hazugsága, hogy még neki is tetszett. Szívesen olvasott volna erről egy könyvet.
-Oh, értem. Tetszett?-kérdezte szemöldök húzogatva.
-Te...milyennek láttad?-kérdezte fondorlatosan. Kíváncsi volt, hogy mennyire vésődött az emlékébe a fiú, vagy hogy egyáltalán mennyire látta meg őt.
-Szerintem nagyon helyes volt!-ugrott a két fiú közé Yeonjun.
-Nem láttam rendesen, de első és rövid ránézésre az volt-folytatta tovább egy fokkal lejjebbi hangfokon. San és Jungwoo ezen édesen kuncogni kezdtek.
-Na gyertek inkább, nem késhetjük le!-kezdte el rángatni a három fiút a narancssárga hajú. A főtér hatalmas helységét mindenhonnan beterítették. Most olyan kicsinek látszott, hogy azt lehetett hinni, valami másik helyen járnak. Jimin folyamatosan figyelt. Nézte, hogy hol bukkanhat fel és amikor megpillantotta, akárcsak pillanatokra, megnyugodott. Szíve sebesen és rendszertelenül dobogott a félelemtől. Ez a sok ember...mintha ismét a szellem sikolyok jöttek volna elő, ám most csak szemeiket mutatták. Ezeket a rémképeket pillanatokként látta. És mind először rá, majd a fekete hajúra néztek. Mintha mindent tudnának. Vagy talán érzik? Jungkook-nak is van egy olyan aurája mint neki és ezért nem érzi? De miért ők? Mi a közös bennük? Ám mikor egy újabb vízió gyötörte, az egyik szem, csak őt nézte. Semmi mást. Az az egy barna szemgolyó őt. Egyes egyedül, senki más. Megrázta a fejét, hogy újra a valóságot láthassa, ám nem vette el tekintetét az őt bámuló szemgolyó felől. Akarta látni, hogy ki az, aki őt figyeli. Felnézett. Ám hátra is lépett egyet ijedtében. Nem csak a szem, de a tulajdonosa is őt nézte. Nem volt ismerős, soha életében nem látta. Nagyon rövid barna haja messziről talán nem is látszódott. Magas volt, a tömegből is ki lehetett szúrni. Vékony testalkatát, egy bokáig érő fekete kabát borította, amin, ha jól látta, díszként a zöld és arany színű virágok voltak hímezve...mint a Sárkányok szíve voltam című könyvén. Nem hitt a szemének. Valami különös érzés kerítette hatalmába, valami olyan, ami tudást kínált. Miféle tudást adhatna egy idegen neki? Annyira különös volt. Elmosolyodott az idegen. Nem ijesztette meg, mégis taszította magától, már csak azért is mert tudta, hogy ez külső szemmel furcsának tűnhet. Ő, pedig nem akar ennél is kitaszítottabb lenni. Elfordította fejét és tovább haladt a többiekkel.
-Ti gondolkodtatok azon, hogy mit fogtok előadni?-kérdezte Jungwoo.
-Én igen! Még édesapám tanította meg, hogyan csináljak tűzkardot-mondta a rózsaszín hajú lelkesen.
-Váó! Én szerintem csak szikrákat fogok szórni. Nem vagyok valami ügyes...bár ez érthető, már a származásomat tekintve is-mondta Yeonjun és zavarában a tarkójára simított.
-Ne beszélj így a barátomról!-ütötte fejbe a barátságosan a narancssárga hajú.
-Kérlek, te honnan is jössz? Csak nem Astrum-ból?-kérdezte tetettet ámulattal. San és Jimin összemosolyogtak. Ha nem is voltak egy pár, nagyon szórakoztatóak voltak együtt. Hoztak magukkal egy bizonyos hangulatot.
-Most nem ez a lényeg-rázta meg a fejét nevetve.
-Egyébként pedig én se verem nagy dobra. De legyen csak titok-folytatta tovább és a végén pimaszul elvigyorodott.
-Már előre félek. És te, Jimin?-szinte már el is felejtették az "új barátok", az elején érzett félelmet. Egyre aranyosabbnak találták és kissé bűntudatot is ébresztett bennük az, ahogy az elején viszonyultak hozzá. Mert mindketten látták, hogy szorong szegény és közben mégis élvezi azt, hogy társaságban lehet.
-Hmm még nem igazán tudom. Talán harcmozdulatokba mutatom meg. Sokáig jártam harcművészetre. Igaz, kötelező legalább az alapokat megtanulni, de tetszett, hogy ügyes vagyok benne-
-Ezt nem is tudtam! Mindenképp mutatnod kell párat!-mondta San.
-Azon leszek-nevetett kedvesen. Jól esett ezt a szívének hallani. Minden egyes szó és tett, amit eddig csak barátoktól látott. Élvezte.
-Megérkezett a királyunk!-mutatott a pódium felé Yeonjun. A felség is felöltötte magára a kezdetektől hordott királyi népviseletet. Ilyenkor még a hatalmasság koronáját is magára vette. Alacsony termetén csak még inkább rábolondított az éjfekete fejék, melyet minden ünnepségen meggyújtottak. Saját tűz, másra nem volt ártalmas, így nem kellett félni attól, hogy az uralkodó, fejét megégetné. Széles vállait aranyozott váll-lánc súlya húzta erőteljesen a föld felé. Díszekként a meleg színek kis mozaik darabokként pihentek vállán és onnan apró arany gyöngyök csüngtek. A pódiumra felállva végig nézett szeretett népén és olyan őszinte és gyönyörű mosollyal, hogy egy szívvel és lélekkel üdvözölte mindenki a hatalmasságot. Még Jimin is. Kezei szét tárta, mintha egyszerre keblére ölelte volna a birodalom egész seregét és mutatta volna meg magát és nagyságát, majd egy hirtelen mozdulattal meggyújtotta a fejéket. Az öröm még nagyobb lett. Valami olyan kelt életre, ami egyesített mindent. Békességet nyújtott és őszinte szenvedéllyel mondta ki mindenki; "Ardor büszke népe oh! Boldog mert szívük egyként dobog!" Az emberek mind ujjongtak harsogtak. Ez a különös érzet olyan erőteljes volt, hogy a tömegben megbújó szökevény ketyegője is egészen más ritmusban zenélt. Valahogy még ő is otthon érezte magát. Ha bár nem teljesen, de elöntötte az érzés, a hovatartozás, az, hogy ő is kántálja a harmonikus sorokat, melyeket ugyan nem teljesen értett, de az szavakhoz tartozó érzéseket részben magáénak tudhatta. Mindenkié volt a világ, mely egy dalban kelt életre és érezték benne az erőt, a tüzet, mely táplálta lényüket.
-Üdvözlöm a legnagyobb tisztelettel, szeretett népemet! Szívemben hatalmas az öröm, hogy így együtt láthatlak benneteket. Ma, újra egyesülünk és mulatunk, ünnepeljük, hogy Ardoriak vagyunk! Egyetek és igyatok, a bódék nyitva állnak. Mint minden ilyen alkalomkor, a prefect-ák érkezése szerint haladunk. Így az első tartomány Acies. A főtanácsos úr, pedig nevenként hívja ki tízesével az ott élőket, így senkiről sem feledkezünk meg. Legyen hát ez a nap a mienk és gyönyörködjünk társaink erejében-szavalta, majd az egész ünnepély kezdéseként szikrákat emelt az égre, amik szépséges tűzijátékként robbantottak. Az éljenzés hangosodott, emberek, embereket öleltek és csókoltak, semmi nem számított kivételként. Egymásba karoltak, mosolyogtak. Ők tényleg azt hitték, ez az este értük ünneplett. Az igazság ennél émelyítőbb. És a király,—igaz, bűntudattal—a szemükbe hazudott. "Amiről nem tudnak, nem is fáj nekik" hallhattátok az uralkodó gondolatait. Nem mutatta, de gyomra apróra zsugorodott. Kezdte megenni a félelem. És nem is a keresendő személytől...hanem attól, hogy titka—vagy titkai—kitudódik. Ám ez nem látszott rajta. Sőt, talán egy apró jele sem mutatta. Megeshet, hogy olyan jól hazudott, mint Jimin.  Igaz lenne? Szerintem ti sem hiszitek el. Bár tény és való, hogy a tömegben egyedül egy ember látta a felség szemében a hazugság színeit és Ő, nem a szőke fiúcska volt. Jungkook tovább bolyongott a tömegben, ügyelve, hogy mindig a picije közelébe maradjon. Az emberekkel teli téren rendkívül jó hangulat terjedt. Ez pedig teljesen megtévesztette a veszélyről ismert gondolatait. Szabadnak érezte magát és bár próbálta visszatartani mindazt, ami benne tombolt, a lábai valahogy maguktól cselekedtek. A zene, ami a mulattatás kedvéért szólalt fel, csak még inkább megnehezítette a dolgokat. Táncra perdült. Még sosem táncolt. Pontosan ezért, nem is tudta, hogy mi az, ami kellemesen és kissé furcsán jártatja végtagjait. Pördült és fordult még a fenekét is meg-megrázogatta. És bár arca továbbra is érzelemmentes volt, ellágyultak arcvonásai. Egyre többször történt ez és feszült arca csendesülni látszott. Kisimult a bőre és már-már lehetett mondani, hogy aranyos volt. Ezt a szőke fiú is észrevette. Szíve össze-vissza dobogott és légzése egy-kettőre felgyorsult. Megijedt. Nem csak attól, hogy észrevehetőbbnek tűnt, azért is, mert nagyon is tetszett neki a tánca. Mintha évek óta űzte volna ezt a tevékenységet. Szívesen csatlakozott volna. Megakarta pördíteni és a vállára fogni. Képzeletében óvatosan végig járatta rajta ujjait is. És maga elé képzelte a mély, barna őzike szemeket, amiket olyan közelről sosem láthatott. Gondolkozott, vajon a valóságba is ilyen elhivatottak, mint a fejében?
-Szia-köszöntötte egyszer csak mellőle a fekete hajú. Jimin szemei kétszeresre nőttek és olyan gyorsan fordult meg tengelye körül, hogy a másik oldalán álló barátjának (?) neki ment.
-Minden rendben?-kérdezte San, majd Jungkook-ra nézett. A szőke, talán még inkább kétségbeesett és azonnal Jungkook elé állt, mintha elrejthette volna maga mögött.
-Igen, semmi gond. Ő az unokatestvérem-mondta mosolyogva.
-Oh! Még a napszemüveg nélkül nem láttam. Ő milyen előadással készült?-kérdezte lelkesen. 
-Ő inkább improvizálni szokott-nevetett kínosan.
-Jungwoo és Yeonjun?-kérdezte érdeklődve a legalacsonyabb.
-Ennivalóért mentek. Azt mondták hamarosan visszajönnek- válaszul csak hümmögött egyet. Valahogy el kell tüntetnie a fiút.
-Mi is elmegyünk keresni valami finomat. Rendben?-
-Rendben. Ahogy látom a fiúk most érnek hamarosan vissza-nézett hátra. Válasz nélkül otthagyta a rózsaszín hajút, majd a tanítványa kezét fogva, elindult keresni valami nyugodtabb helyet. Ez igazán nehéznek bizonyult, mivel akár merre tekintett, embereket látott. A térről elvinni is nehezen tudta volna, ugyanis kifelé katonák állomásoztak. Mintha körbe zárták volna őket. Kétségbeesetten nézelődött a tömegben, ahol az elképzelt szemek már mindkettőjüket nézhették. A környezet a szemek mögött lassan kezdett eltűnni és nem látta merre is mehetne. Csak a vöröslő és fekete füstöt nézhette a rémisztő szemgolyók helyett. A fekete hajú lágyan megrántotta a kezét. Úgy tűnt, az ő nyugodtsága is porrá lett.
-Lá...tod ők...et?-kérdezte szinte suttogva, ugyanis tudta, hogy az alacsonyabb nem szereti, ha emberek között hangosan beszélt. Jimin nem értette. Hogy képzelődhetnek ugyan arról? És mások miért nem látják, amit ő is?
-Nem félsz?-kérdezte és szomorú szemeivel a fiú arcára tekintett.
-At...tól o...tt ne...m-mutatott arra a szemre, amely még Jimin-t is megnyugtatta. Sejtette, hogy kié lehetett. Most már igazán tudni akarta, hogy ki lehet ez az idegen. Ám nem ő tette meg az első lépést. A szem, kúszva indult meg kettőjük felé. Mint egy kígyó, olyan titokzatosan és rosszat sejtve jött feléjük. Mégsem ijedtek meg. A körülöttük lévő veszedelmek sokkal rosszabbak voltak. Talán azt se vették észre rendesen, hogy a valóság teljes egészében eltűnt. Nem maradt semmi belőle. Csak a szemgolyók meg a vörös és fekete füst, melyben éjsötét árnyékok mozogtak. A magas férfi feléjük hajolt. Talán még a hátát is lejjebb kellet emelje.      
-Nem vagytok valami jók a bújócskában-szólalt meg hirtelen és csintalan mosolya még jobban összezavarta a fiúkat.  
-Meg kell szegnem pár szabályt, de úgy gondolom az égi úr elnézi nekem eme botlásom-mosolygott továbbra is. Megsemmisülve álltak a férfi előtt. Nem értették az egészet, hogy mégis ki ez a férfi, és miért van itt ez a rengeteg szem, mit beszél egyáltalán az idegen?
-Nincs sok időnk. Jungkook, gyere velem. A tanárodnak maradnia kell, de ne félj, viszont láthatod majd-nyújtotta ki a kezét a fekete hajúnak. Jimin azonban megrémült és maga mögé rántotta őt.  
-Hagyja békén, mit akar tőlünk?-kelt ki magából dühösen. A félelem és az aggódás úgy felbőszítette, hogy keze—amit szabadon, oldala mellette tartott—égni kezdett.
-Segíteni. Ahogy látom elkél. Ne aggódj Jimin, fogunk még találkozni-mosolya most sokkal emberibbnek és kedvesebbnek látszott.
-Mikor?-kérdezte és közben szépen lassan elengedte a szökevény csuklóját. Valami úgy éreztette vele, hogy jó döntést hoz azzal, hogy megbízik az idegenbe. Ahogy látta, még Jungkook sem riadt meg tőle.
-Amikor készen álltok-intézte utolsó szavait a szőkéhez, majd a fiatalabb kezét megfogva, egy fekete szélfuvallattal eltűnt. Mintha ott se lett volna. A szőke fiú olyan hirtelen pillantotta meg újra a valóságot, hogy beleszédült. Csak nézett és keresett, de még ő maga sem tudta, hogy micsodát. Mardosni kezdte a félelem és bűntudat, mert megint a fiú mellett akart lenni. Tudni akarta, hogy jól van és biztonságos helyre került. Már nem érdekelte a tűzbemutató, az ételek, a népsereglet. A zugba akart lenni vele. Senki mással csak vele. Jaj egy csepp. Majd még egy csepp. Hullottak könnyei. Pedig sohasem sírt mások előtt. De túl sok minden gyülemlett benne és már nem bírta tovább. Már nem.
-Jimin! Jiminie! Mi jövünk!-mászott a tömegbe San örömteljesen. Úgy nézhetett ki, mint egy édes kisgyerek, akinek élete vágya teljesülni látszott. Ám, amint megpillantotta a földön guggoló szőke kisgolyót, kedve szinte azonnal elszállt.
-Jaj, mi történt? Valaki bántott? Tudok segíteni?-kérdezősködött rögtön. Jimin megfeszült a sok kérdés hallatán. Sosem voltál képes ezeket megkérdezni tőlem? Az elmúlt egy évben semmi másra nem voltam jó, mint házit írni? Hogy képzeled, hogy ezek után meghallgatom a kérdéseid? Őrjöngött magában. Minden annyira fájt neki. Nem akart többet hallgatni, nem akart többé gondolkodni.  
-Nincs gond. Menjünk, lefogjuk késni-törölte le erőszakosan könnyeit. Olyan érdesen és veszélyesen csengett hangja, hogy a rózsaszín hajú szó nélkül követte. És most nem az aurától rémült meg, hanem attól a gondolattól, hogy valami rosszat tehetett. 

Sziasztok, kedvesek! Mint ahogy a címből is olvashattátok, ez a rész több jelenetből fog állni. Nagyon nagyon hosszú lett volna ez a rész, így két részletbe szedtem.

Kíváncsi vagyok, hogy ti hogyan látjátok a történetet, így felteszek pár kérdést a történettel kapcsolatba, mint az előző könyvembe is^^

1. Ki a kedvenc karakteretek?

2. Milyennek látjátok a királyt? Kedvelitek?

3. Az eddigi szereplők közül szerintetek kinek lesz nagyobb szerepe?

4. A prefect-ák közül melyikbe nem és melyikbe élnétek szívesen?

5. Van valami elképzelésetek arról, hogy milyen Jungkook személyisége?

Most, csak ennyi kérdést teszek fel. Remélem tetszett nektek ez a rész is. :> Legyenek szép napjaitok és vigyázzatok magatokra! Hamarosan itt a szünet és az ünnepek, nem kell sokat várni!♡