V. fejezet: Köszöntés

92 8 0
                                    

Másnap reggel, nem sokkal becsengetés előtt, az 1A osztály minden tagja már a teremben tartózkodott. Mind, kisebb csoportokra osztva, beszélgetésekkel múlatták az időt, míg az osztályfőnök érkezését várták. Az egyik ilyen Midoriya Izuku, Uraraka Ochako, Iida Tenya és Asui Tsuyu négyesfogata volt.
- Lassan itt a hétvége - vetette fel Ochako -, ti terveztetek valamit?
- Ne-nem, eddig még nem - hebegte kissé szerénykedve Izuku.
- Nem, még mi sem - mondta szinte egyszerre a másik kettő.
- Óóó, mit szólnátok, ha elmennénk moziba? - tette fel a következő kérdést a lány.
- Hát, részemről oké - válaszolt Izuku.
- Tökéletes programválasztásnak hangzik! - jelentette ki szokásos gesztikulációival tarkítva, skatulyából előrántott beszédével Iida Tenya.
- Ez egy jó ötlet, Ochako - fűzte hozzá Tsuyu. - És előtte vagy utána beülünk valahová? Enni, talán karaokézni?
- Hmmm - töprengett az ötletadó. - Ahhoz előbb ki kéne találni, melyik filmet szeretnénk megnézni, s azt mikor vetítik. Úgy egyszerűbb lesz eldönteni, hogy mikor fér bele a plusz időtöltés.
- Mi lenne, ha ebédszünetben átfutnánk a moziműsort? - indítványozta a békalány.
- Jó, akkor lenne időnk megvitatni a részleteket - bólintott Izuku.
- Helyes! Rá kell szánni az időt, hogy a legjobb megoldást ötöljük ki a társaság minden tagjának - helyeselt a harci hévtől túltengve a szélsebes hőspalánta.
Az osztályfelelős szokásos lendülethullámát látva, mindhárman mosolyogva értettek egyet szavaival.
Milyen aranyos, hogy egy ilyen apróságot is halálosan komolyan vesz - gondolta magában Ochako. - Még mindig vicces belegondolni.
- Mondjuk érdekes, hogy a gyakorlati órák előtt iderendelt minket Aizawa tanár úr - jegyezte meg Deku.
- Biztos valami szolgálati közlemény lehet - ötletelt Tsuyu. - Vagy egy újabb különleges képzési program, esetleg megrendezésre kerülő versenyt jelentenek be.
- Igazad lehet, Tsuyu - töprengett elgondolkodva Uraraka Ochako -, majd elválik - majd optimistán a többiekre mosolygott.

Aztán, ahogy elült náluk a beszélgetés és már csak csendes morajlás töltötte be a termet - s annak mind a négy sarkát -, megjelent a tolóajtó mellett az örökké kialvatlan benyomást keltő tanár.
- Jó napot osztály! Mindenki a helyére és csendesedjetek el - szólt a társasághoz.
Majd megállt asztala meg a tábla között, és szembefordult a húsz figyelő szempárral.
- Mielőtt nekikezdenénk a gyakorlati óráknak, azért kellett itt összegyűlni, mert egy fontos bejelentenivalóm van. Ami kihatással lesz ezentúl a UA-ben töltött iskolai életetekre, hovatovább valószínűleg a jövőtökre is.
Sejtettem - gondolták szinte mind a padban ülők közül.
- Mi történt a tanár úrral? - szólalt meg hirtelen Ashido Mina, mikor Radírfej karja megbicsaklott, ahogy ki akarta húzni a székét.
- Nem kell vele foglalkozni - hessegette el a dolgot végignézve a meghökkent és aggódó arcokon. - Csak egy kis karcolás. Térjünk a lényegre. A holnapi nap folyamán minden évfolyam hőstagozatos osztályai új tagokkal bővülnek.
Év közbeni felvétel? - töprengett maga elé merengve Izuku. - Különös, innen inkább kirostálni szokták tanév során az embereket, ráadásul létszámkorlát van érvényben. Vajon mi lehet a dolog hátterében?
- Tanár úr! - jelentkezett Yaoyorozu Momo. - Csak nem cserediákok érkeznek hozzánk?
- Olyasminek is nevezhetjük őket - válaszolta Aizawa mindenkinek is címezve. - Azonban, a jelen felállás eltér a megszokottól, ennél bonyolultabb az egész. A UA ugyanis egy egész törzset fog vendégül látni, egy másik országból, határozatlan időre. Továbbá, korotokbeliek egy része beköltözik a kollégiumba és a hőstagozatok tanulói lesznek. Mind a hat csoport négy plusz fővel fog bővülni.
- Azta! Új barátok! - lelkesedett Hagakure Toru.
- Váó! Vajon milyen képességeik lehetnek? - találgatott izgatottan Kaminari Denki összenézve Sero Hantával.
- Azt hamar meg fogjátok tudni - szólt komótosan Aizawa Shouta. - Ugyanis holnapi érkezésük harci bemutatóval lesz egybekötve, ahol ízelítőt kaptok a harcmodorukból. Szombaton meg az otthonukkal és szokásaikkal ismerkedhettek meg, s még aznap délután ki is próbáljátok magatokat velük szemben. Az igazgató külön kérése, hogy minden diák vegyen részt a pénteki és a szombati programokon is. A törzs tagjaival kiállni barátságos meccseken viszont már nem kötelező, nézői pozíciót is elegendő betölteni.
Itt egy rövidke szünetet iktatott be, hogy ülepedjenek eddigi mondatai.
- Továbbá, ez viszont már leendő vendégeink kérése, amit tolmácsolok nektek: minden, ami a bemutatókon és a meccseken megtörténik, bár baráti, de ők véresen komolyan veszik. Törhetetlen szentség, hogy a viadalból kiszállás nincs, győztes és vesztes nélkül nem elhagyható a küzdőtér. Lehet kérni, hogy visszafogottabban küzdjenek, de meg se forduljon senki fejében, hogy vakmerő lesz, mert nem kegyelmeznek.
E szavakat az osztály elég vegyes érzelmekkel reagálta le. Volt, akin végigfutott a hideg, valaki csak meglepetten pislogott, párak arca elkomorult, míg néhányakat felvillanyozott az, ami elhangzott Radírfej szájából.
- De nagyra vannak egyesek magukkal - szólalt meg Bakugo Katsuki, aki nem meglepő módon, a hír hallatán felderülők közé tartozott.
- Csak finoman a szavakkal, nem szórakozásból hangsúlyoztam ki, hogy mindenki vegye majd komolyan mindazt, aminek szem- és fültanúja lesz - szólt vissza intő hangon az ofő, aztán mondta is tovább:
- Továbbá, a demonstrációban résztvevőktől a jövőben különórákat is vehettek, ha úgy gondoljátok. Ám előtte mindenképp egyeztetnetek kell velünk is a választásokkal kapcsolatban. Végezetül: a jármű, amivel érkezni fognak. Ami egyben a létesítmény is, amiben lakni fog a klán többi tagja, holnap napközben fog megérkezni a UA birtokára, aminek helyén egy órával előtte jelzés fog feltűnni. Aki akár véletlenül is azon a szakaszon fog tartózkodni, haladéktalanul hagyja el az érintett zónát. Megértettétek?
- Igen! - vágta rá kórusban az egész osztály.
- Akkor, nyomás ebédelni és aztán irány a gyakorlópálya, kitérő nincs - adta ki az utasítást a tanár.

Hősakadémia - Társulás Where stories live. Discover now