Hősakadémia - Társulás

XXXV. fejezet: Cérna

A UA melletti birtokon mélyülni kezdett a szürkület, lassacskán már teljesen átadta magát az éjszaka világának. Az egész erdőpark békésen pihent, egy tisztást leszámítva. Ugyanis nem a sötétben neszező állatok voltak kizárólag virgoncak a nap lebukásával. Az erdőlakó apróságok rémülten iszkoltak az avarban, amikor ingerült kiáltás csattant ostorként a levegőben.
– Hogy rohadnál meg!
– Ne mondj ilyen szépeket, mert még elpirulok.
Bakugo Katsuki dühösen fújtatott, szemeivel ölni is képes lett volna.
Megint csak szórakozik velem – Erre gondolva szinte tajtékzott a szöszi, ahogy az előtte álló Moonát méregette.
Egy újabb magánedzés kellős közepén voltak, és bár az Ébercseppeknek hála – amivel ígéretéhez híven a Magor ellátta őt – sokkal jobban bírta az alváshiányt, mégsem sikerült érdemi előrelépést felmutatnia. Láthatóan még így is alig sikerült állóképesség terén közelebb kerülnie a lány szintjéhez; mivel továbbra is az a helyzet állt fenn, hogy mire a fiút már rég kiverte a veríték, a lánynak meg épp csak fényleni kezdett a homloka. Most is egy fa vastagabb, alcsonyan fekvő ágán guggolt, a ziháló fiúra villantotta kárörvendő vigyorát, miközben az ő légzése teljesen normális volt.
– Nemsokára jön a szünet, addig kéne valamit felmutatni, Petárdapracli – nyekeregte gúnyosan Moona.
– Pofa be! – dörrent rá Bakugo a Magorra.
Ha akarnám sem tudnád elfelejteni – csikorgatta fogát a fiú. – Mivel két napja ezzel traktálsz edzés végén, na meg a képembe is vigyorogsz mellé mikor közlöd, hogy nem kapok hetekig abból a szarból. Mintha nem tudnám, hogy visszaesik majd a teljesítményem arra az időre.
– Naaaaaa? – noszogatta őt a lány, mire pattant egyet egy ér a szeme mellett.
– Olyan nagyra vagy magaddal – morgott Bakugo. – Mégis megállás nélkül jártatod a szád. Mi van, mégsem akkora az erőd? Az pofázik, akiben nincs elég kakaó.
– Hohó – vonta fel fél szemöldökét Moona. – Látom van még ott erő abban az egoban, szóv...
Ekkor elharapta a mondatot, mert le kellett ugrania átmeneti pihenőjéről. Ennek oka Bakugo volt, aki váratlanul felugrott hozzá, fejére irányította tenyerét, és elsütötte egy kisebb támadását. Moona kitért, eltűnt a fa törzse mögött, ám mikor fedezékéből előugrott, hogy visszatámadjon, a fiú másik tenyere jelent meg centikre az orrától.
Megkapaszkodott a fa kérgében, elhajolt az újabb támadás elől, közben Bakugo felé rúgott, és állon találta ellenfelét. Azonban nem sikerült teljes erőből bevinnie a találatot, így a japán meg tudta markolni a felette lévő ágat, és szabad kezével ismét lőtt. Ellenfele elengedte a fát, ő pedig az ágat, a UA-s mindkét tenyerével egyszerre tüzelt, másodpercnyi nyugtot sem hagyva ezzel a Magornak, majd földetérés után Moona nekiugrott a fiúnak.
Ahogy azt vártam tőled – Elégedett vigyor veszett bele szinte észrevétlenül Bakugo vicsorába. – Házhoz jössz a pofonért. Könnyebb kiismerni téged, mint elsőre hinné az ember.
Kivárta, míg a lány miliméterekre került tőle, egész addig fenntartotta a tűzerőt, aztán mikor Moona vöröslő ökle megjelent a lángok között, szándékosan engedte neki, hogy eltalálja. Ezúttal nem próbálta elmarni a lány csuklóját, nehogy legyen ideje visszakozni. Ehelyett úgy tett, mintha csak el akarna hajolni, azért, hogy Moona még közelebb akarjon jönni. Hátravetette fejét, törzse meghajolt, Moona lendületből utána, de Bakugo félúton megállt, és begörbült ujjakkal süvített a lány feje felé.
– Ezt neked! – rikkantotta diadalittasan, és még egyszer utoljára odapörkölt a Magornak, annak hátrálása előtt.
– No lám, csak lám – nyekeregte Moona, miután két méter távolságra megállt. – Ez már egy majdnem volt.
– Nem – húzta össze szemeit Bakugo, majd rajta volt a sor, hogy gengszteres vigyort varázsoljon arcára. Megemelte kesztyűs kezét, és a hold fénye megcsillant két hosszú, pókfonalszerű szálon ujjai között. Nem más volt, mint Moona haja. – Megvagy.
Moona arcéle szempillantás alatt váltott komiszról ördögire. Ujjait rövid zongorázás után ökölbe szorította, válla megfeszült, nyakát megropogtatta, majd megszólalt recsegő hangján. 
– Óóó, nézzenek csak oda, a kis padavan szintet lépett. Ezek szerint, innentől bekeményíthetek.
Azzal elrúgta magát a földtől, és mielőtt a fiú észbe kaphatott volna, Moona balja pörölyként csapódott gyomorszájába. A fiú csak öt másodperc tátogás után volt képes megszólalni.
– Ezt meg... miért... te ro-rohadék? – A lány karja felé kapott egyik kezével, másikat arcára akarta szegezni, de a Magor másik könyökével orrnyergen vágta. Csontja recsegése mellett kórusban szólt fülében ellenfele válasza.
– Mindig meg kell ünnepelni az előrelépést. Neked is kijár, Petárdapracli.
Harminc perccel később állt le a döngölő üzemmód, Bakugo pedig dühösen sziszegve és nyögve terült el a hűs fűben. Szaggatott mozdulatokkal tápászkodott fel ülő pozícióba, fél térdét felhúzta, azon megtámaszkodott, hogy aztán gyűlölködő pillantását az előtte kisterpeszben álló Moona elégedetten vigyorgó arcába fúrja.
– Ehehehe – kajánkodott a Tábornok. – Még mindig van erőd indulatosnak lenni, helyes.
Hátat fordított neki és elindult a szállásuk felé, ezzel egyértelműen jelezve, hogy az edzés véget ért aznapra. Még távoztában utoljára odavetette neki:
– Holnap kapod az utolsó adag Ébercseppet, nehogy kárba vesszen!
Bakugo nem szólt semmit, csak némán meredt a távozó tarkójára, és megrökönyödéséből felocsúdva emésztette a hallottakat. A fiú ugyanis a lány hangjából egy dicséret árnyát vélte kihallani.