Hősakadémia - Társulás

XXXVI. fejezet: Orsó

A táncteret betöltötte a farmersortba és galléros, ujjatlan farmerfelsőbe bújt Manana vezényelte DJ-pultból áramló zene. A nő a ritmusra dobálta ide-oda tüsibe felzselézett haját, miközben átszellemülten kiabált bele a tömeg hol a szám közepén vagy épp kettő közti átmenetben.
- Nincs megállás, Bogyókák! Csapassuk, mintha nem lenne holnap! Egyszer van születésnap egy évben!
Nem maradt el a válasz sem. Lármásan ujjongott a hangyakolóniára emlékeztető emberáradat, amire a nő hangos csujogatással kontrázott rá. Ennek a tömegnek a pereme mentén haladt el Kaminari Denki, nyakát nyújtogatva.
- Merre lehet? Merre? - motyogta a szöszi. Körbekémlelt. Egy asztal mellett ácsorgott a keresett személy: Meeros. Elég sután érezte magát, de tudta, muszáj segítséget kérnie. Ez segített neki eljutni a csillámló kövekkel kirakott sortot, pólót és surranót viselő lányig. Szokásos két hafonata helyett most négy volt, amiket fülénél összekötött, így strasszos harangokként lengedeztek arca mellett. Denki némi lazaságot öltött magára, mielőtt megszólította. - Szia, Meeros!
- Szia! - köszönt vissza a lány, majd megpördült, hogy a fiúval szembe kerüljön.
- Ne haragudj, hogy ezzel csak így rád rontok, és sajnálom, ha elrontom ezzel a szülinapodat, de....
- Kizárt, hogy el tudod rontani - mondta biztatóan Meeros, látva, hogy a japán elbizonytalanodott.
- Segítened kéne - bökte Kaminari. - Minetával.
- Merre van? - kérdezte a lány, ezzel egyidejűleg kezét a fiú vállára tette.
- A szállásunkon - nézett le cipője orrára.
- Gyere - Meeros elkapta a szöszi kezét és húzta maga után, be az egyik felvonóba, majd míg szólt a zene, karperecével kezdett babrálni.

It's been way too long
Since we've spoken, my love
I know you're feeling lost and all alone
Don't hesitate to call
You know that I'll come running
Together we can find our way back home

So I hope you don't forget
'Cause you know that
I'll be here for you*

Megálltak, és kiszálltak az Enyhülés szintjén, ahol egy teremtett lélek sem volt rajtuk kívül.
- Itt várj! - szólt Meeros, mire a fiú bólintott. Beszaladt a Megemlékezés csarnokába, aztán kisvártatva visszatért. Felemelte karperecét, majd egy-két gomb lenyomása után megjelent a zöldesen világító, kavargó átjáró.
- Indulás, Denki - nézett rá a Magor.
A fiú engedelmesen követte őt, a túloldalon pedig Meeros szobája fogadta őket. Határozott léptekkel át a küszöbön, ki a folyosóra, meg sem álltak egészen Mineta szobájáig. A Magor egy szó nélkül rámarkolt a kilincsre, és benyitott.
Ez így kicsit meredek volt - futott át a meghökkent Denki agyán a gondolat. - Legalább figyelmeztethette volna belépés előtt, nem csak úgy rárontani.
- Szia, Mineta! - köszönt az ajtóban megállva egy fél pillanatra Meeros. Aztán beljebb tessékelte magát, nyomában Kaminarival. - Hiányoztál a buliról.
- Nem volt kedvem hozzá - jött síri hangon a válasz az ágyán gubnasztó fiútól.
Denkit elszomorította a látvány, amit cimborája nyújtott. A pöttöm fiú fakó szemekkel meredt a mennyezetre, őket éppcsak egy röpke pillantásra méltatva.
- Akkor volna egy másik javaslatom - jegyezte meg lazán Meeros, mindeközben ismét megnyílt egy átjáró. - Kövess! Denki, te kérlek, addig maradj itt, jó?
- Jó - bólintott Denki.

Mineta rezignált arccal lépett át a fényes kapun. Semmi kedve nem volt menni, ám annál is kevesebb ellenkezni, így beadta a derekát, azt remélve ezzel, hogy a lány mielőbb békén hagyja. Érdektelensége folyamán elsőre fel sem tűnt neki, hova vezette őt a Magor.
- Megjöttünk - csengett fülében Meeros szava.
Ekkor ocsúdott föl. A lágyan derengő fénybe öltözött helyiségben ezernyi színes függöny fodrozódott: a Leplek termében voltak.
- Miért hoztál ide? - dünnyögte Szőlőlé.
- Hogy segítsek emlékezni egy ígéretre.
A lány benyúlt kabátja belső zsebébe, előhúzott egy könyvet, és a fiú orra alá dugta. Mineta arcán az izmok fájdalmasan megrándultak, ugyanis az Ádzsin* manga ötödik kötetét tartották elé.
- Megígértétek egymásnak, hogy befejezitek a mangás bakancslistátokat. Maerrel ellentétben, te véghez tudod még vinni. Ne szegd meg a neki tett ígéreteket.
- Képtelen vagyok - nyögte a fiú gyűrött arccal. - Ránézni sem tudok a mangákra. Ha befejezem őket, az pont olyan lenne, mintha végleg elmenne. Ezt nem akarom.
- Elment, de nem szűnt meg létezni - Meeros másik keze eltűnt a külső zsebében, majd vékony láncot húzott elő. Finoman ráejtette a puhafedeles borítóra a végén lévő apró, tulipán alakú medállal együtt. - Nyisd fel!
Mineta kedvetlenül fogta ujjai közé, majd megnyomta az apró kapcsot, amitől kinyílt, megmutatva mi lapul benne. Egy parányi kis kő csillogott benne, amit Mineta elsőre nem tudott mire vélni.
- Fejezzétek be együtt - szólt kedves hangon Meeros.
Ekkor esett le a fiúnak, mit is lát. Szája remegni kezdett, szemeit fátyol lepte el. Reszkető kézzel simított végig a pirinyó kövön miközben könnyei csorogni kezdtek.
- Vár rátok a hangszigetelt olvasózug - mutatott a mögöttük lévő gubóra. - Addig maradtok, ameddig akartok.
- J-jó - hüppögött Mineta.
Meeros megveregette a pityogó elsős vállát, betessékelte a fülkébe, aztán kaput nyitott.