Hősakadémia - Társulás

VII. fejezet: Utánam a Rigor Mortis

– Nézzétek a tetkóját! – képedtek el többen is a diákok közül.
– Ráadásul egy ennyire látható helyen – súgott össze egy másodéves általános képzős az egyik osztálytársával.
Malin egy kihívójához hasonló, rosszfiús mosollyal lépett fel a pályára, és ő se bajlódott sokat az előkészületekkel. Azonnal lerántotta leplét, félredobta, ami után a tanulók még nagyobb számban rökönyödtek meg.
Ugyanis nem a nyakán lévő volt az egyetlen varrás, ami bőrét ékesítette.
Mivel ruházata – ami egy fekete bakancsból, egy farmershortból, és egy keskenypántú, hófehér haspólóból állt –, elég sokat mutatott sápadt bőréből. Így a közönség elé tárult két, szintén non-figuratív, egész lábszáras és egy, a vállait összekötő, bolerószerű tetoválás. S mindezek egy izmos, kockás hasú, mokány testet borítottak be.
– Szukák, pályára! – kiáltotta el magát mély, de nem túl öblös hangon az új érkező.
Erre hat további köpenyes rajzott be és zárkózott fel Ordas mögé.
– A modora épp oly nyers és vad, akár a megjelenése – jegyezte meg picit csípősen Mount Lady a mellette ülő hősöknek.
Manna kezében a hangosbeszélővel jelent meg a felek között és kimért, hivatalos stílusában megszólította Moonát.
– Hivatalosan Doess és Serpenti Negra is részt kéne vegyen rajta, mert ők is a Dúvad osztag tagjai. Ragaszkodsz hozzá?
– Cöh! Miféle győzelem lenne lefárasztott kutyákat földbe döngölni? – hányta oda Moona morbidul viccesnek szánt hangon. – Csak olyannal küzdök, aki ereje teljében tud mindent beleadni, különben nem ér semmit az egész.
– Kutyák? Komolyan kutyákhoz hasonlította a saját családját és az embereit? – szeppent meg kikerekedett szemekkel Shiozaki Ibara az 1B-ből.
– Viszont, nekem az osztag ellen kell kiállnom, ami jelenleg kilenc aktív tagból áll – fűzte hozzá. Szemében lobbanó tűzzel fordította tekintetét komótosan a Magorok felé. – Ketten ugorjanak be a helyükre! Ki szeretne az a szerencsés duó lenni?
A csuklyás csapat izgatott sustorgásba kezdett, s Manna visszavette a szót:
– Míg a két helyettes kiválasztásra kerül, volna egy kis közleményem a tisztelt egybegyűltek számára. Mivel az egy a csapat elleni összecsapások rendszerint hosszúra nyúlnak, ezért abban az esetben, ha a harmadik párosítás is hasonlóan végződik, az lesz a bemutató végső küzdelme.
Eközben a Magorok suspusa abbamaradt, és várakozón nézték Mannát, mikor fejezi be mondandóját. A nő érdeklődve fordította az elcsendesült tagokra figyelmét.
– Döntés született?
– Igen, Könnyező Úrnő – szólalt meg Baljeanne. – Választottunk.
Azzal ketten kiváltak a tömegből, és a már felsorakozott formáció végénél állapodtak meg.
– Engedjétek meg, hogy bemutassam a többi résztvevő! – zengte ismét a törzsfő hivatalos hanghordozással. – Első: Magor Mox, harcosneve: Csele.
E szavak hallatán lekerült a következő köpeny. Így egy Marmuéhoz hasonló, de annál kicsit vadócosabb arcú lányt pillanthattak meg a stadionban ülők. Frufrus, lapockáig érő, egyenes, vörösesbarna haja volt, smaragdzöld szemekkel párosítva. Arcát, karját, és mellkasát meg szeplők lepték el.
Ugyanolyan nadrágot viselt, mint Malin, de az ő haspólója napsárga volt, zöld alapon százszorszép mintás sneakert és biciklis kesztyűt hordott. Arca komiszabb, de közvetlenebb volt a keménykötésű és marcona Moonáénál meg Malinénál.
– Második: Magor Marót, harcosneve: Falkor.
Azonnal felfedte magát az említett fél. Első benyomás alapján, mintha Alíz elevenedett volna meg Csodaországból, csak épp lábszárközép helyett, térd fölé ért a szoknyája, mellé egész ruhája ragyogó hófehér volt, fekete varrással.
Arca akár egy francia arisztokratáé, de fennköltség helyett, inkább kedves és barátságos volt kisugárzása. Haja ezüstszálakkal beszőtt étcsokoládé színét viselte, szeme matt, sötét, barnás kekizöld volt. Egyenes, dús frizuráját egy koromfekete pánttal tolta hátra, felvéve így egy lépcsőzetes alakzatot.
– Harmadik: Magor Makár, harcosneve: Korat.
Végszóra leomlott az őt takaró szövet, majd egy ismerős benyomást keltő ifjút tárt eléjük. Egyértelműen voltak benne japán vonások is megbújva, de főbb karakterjegyei kifejezetten kaukázusiak voltak.
Haja egyenes és vállig érő, sárbarna, egy jobb felső oldalról induló, bal alsó, fül felett végződő frufru keretezte arcát. Szeme tejfehérrel hígított smaragdzöld volt, szemöldöke vastag, de szép ívű.
Testalkata enyhén telt homokóra volt, amit lánckarikákkal végigdíszített, krémszínű rakott szoknyával fedett. Mellé fekete, szívkivágású csőtopot, szűk szabású, kigombolt farmerkabátot, valamint egy jobb csuklójára és nyakára kötött vörös kendőt viselt.
– Hű, némelyik ruhája teljesen átlagos! – jegyezte meg izgatott kíváncsisággal Hatsune Mei. Mellette ülő társaihoz fordult. – Egyáltalán nem keltik hősi egyenruha benyomását. Vajon milyen turpisságot rejthetnek?
– Negyedik: Magor Málna, harcosneve: Blüschen – folytatta Manna a felsorolást.
Mikor leleplezte magát, az első évfolyamból, leginkább az A osztályból, többen is meghökkentek.
– Ez... Ez... – jegyzik meg páran meglepetten, néhányan picit zavarba jött állapotban.
– Olyan, mint az én ruhám – nyögte pirulva Deku. – Csak épp...
Merészebb. Ezt a szót keresték, ami elég diplomatikusan írta le a szemük elé táruló látványt. Bár ruhája színe és stílusa – főleg a fején lévő fülekkel és az arcát takaró, plexi szemvédős, fogsormintás szájmaszkkal –, kiköpött mása volt Deku jelmezének, mégis harsány módon eltért annak fazonjától.
Ugyanis a felső rész egy rendkívül rövid, ujjatlan haspóló volt mély U-kivágással, ami alatt szembeötlően telt keblek bújtak meg. Az alsóruházat egy forrónaci, míg a kesztyű és bakancs egy az egyben Izukué volt. Leszámítva persze a rajtuk lévő karmokat, ami a fél fülbevalóval együtt, mindenkin ott volt.
Testalkata körte, combjai vaskosak és erősek, de csak finoman voltak kiemelődve izomzatának tónusai. Arca szakasztott olyan, mint Erié, csak valamivel hosszúkásabb és álla némileg tömpébb volt. Haja világosbarna, benne két halovány szürke folttal, szeme világos olívazöld, benne három-három apró vörös pöttyel.
Fellépése meglehetősen pajkos és energikus volt, s szüntelenül lábujjhegyen állva, finoman rugózott álló helyzetében.
– Ötödik: Magor Marook, harcosneve: Mammalia.
Köpenyét elhajítva a nap kétszeresen is megcsillant rajta. Az egyiket szemüvege lencséje okozta barna-fekete, finoman vastag keretén belül, míg a másikat tarkopasz, napvédővel bekent feje. Ami kilátszott ruhája alól, bőre olyan csupasz volt, mintha sosem látott volna szőrt.
Testalkata teljesen átlagosnak tűnt, ahogy arca is, ami kissé zárkózott volt, de nem túl félénk, szeme pocsolyazöld. Ruhája is egyszerű, bár az ő lába is csupasz volt, akárcsak Moonaé, még kötést sem viselt rajta. Hosszú, bőszárú, fekete farmert és egy narancssárga pólót viselt, amin a következő szöveg állt egy manacsík és egy koponya között: AMI NEM ÖL MEG, AZ XP-T AD!
Jobb csuklóján egy ormótlan, szögletes Casio Retro CA-53WF karóra pihent, olivazöld színben, és ezt leszámítva, semmilyen más kiegészítőt nem hordott.
– Hatodik: Magor Mahar, harcosneve: Ridomi Ba.
Elegánsan levetette köpenyét, majd tenyereit összetéve kis meghajlást mutatott be. Testileg jó kondiban volt, de inkább formás, mint szálkás. Ruhája vakítóan fehér, lábfejre lógó, vékony, megkötős vászonnadrág és színben, anyagban megegyező trikó volt.
Ő is mezítláb állt ki, minden további kiegészítőtől mentesen. Haja kócos, vállra omló, fakó gesztenyebarna, platinaszőke tincsekkel tarkítva, szeme narancssárga. Arca kerek és pirospozsgás, csipkednivaló pofival, bal szeme fölött szemöldöke végében egy fekete és fehér, golyós végű piercing volt.
– S most, jöjjön a két helyettes harcos – zengte tovább Manna rövidke szünetet követően. – Egyes számú: Magor Missa, harcosneve: Cumulus.
Így rándult le a lepel az első fiúról a csapatban. Bőre enyhén barna, teste finoman sportos volt, karjait és lábszárait itt-ott kisebb forradások borították. Ruhája egy szimpla, térd fölé érő, fekete rövidnadrág meg egy szintén fekete sálszerűség, ami többször is körbe volt tekerve nyakán. Haja középhosszú és vérvörös volt, szanaszéjjel álló, vastag, lángnyelv formájú tincsekkel, szeme zöldessárga borostyán, tekintete harcias, arca pedig...
– Pont úgy néz ki, mint Deku! – szaladt ki Ochako száján.
– Kiköpött mása! – nyöszörgött mellé szájtátva Mina kikerekedett szemekkel.
– Csak a haja és a szeme színe más – tette hozzá Toru.
– Mintha az eltitkolt ikertestvéred lenne – fordult az említett osztálytárshoz Denki.
– Valóban, döbbenetes hasonlóság – ismerte el Midorya Izuku.
Ekkor azonban kénytelen volt elhallgatni, mert Manna bemondta a második póttag nevét.
– Kettes számú helyettesítő: Magor Mayu, harcosneve: Semtinel.
Ha bárki is azt hinné, hogy előbbi meglepettségükre nem lehetett rátenni még egy lapáttal, hát tévedtek. Még túl sem tették magukat a váratlanul felbukkant hasonmás láttán, az elsősök álla megint akkorát esett, hogy a földről pattant vissza.
– Még egy?! – visszhangozták többen is felkiáltva.
A csapat utolsó tagja ugyanis szintén fiú volt, és szakasztott mása az előbbi harcosnak. Annyi eltéréssel, hogy haja fehér volt, mint a lúdtoll, amibe vörös, fonálvékonyságú tincsek vegyültek, és szeme is cseresznyepiros volt. Ruházata neki viszont még minimalistább, mert egyetlen matt, szurokszín pamut shortot viselt, semmi egyebet, és a másik fiúhoz hasonlóan, ő is pőre lábakkal készült a küzdelemre.
– Köszöntjük a résztvevő feleket – szólalt meg ismét Manna. – Az ott felsorakozott ifjak mind a UA leendő tanulói lesznek. Makár, Marook és Mahar másodévesek, Mayu, Missa, Marót, Málna, Mox, Malin és Moona pedig elsőévesek. Továbbá Magor Moona, azaz Savage, a Hetedik Tábornok, egyike lesz azoknak, akiktől a minket vendégül látó intézmény tanulóinak lehetősége nyílik a jövőben különórákat venni.
Egy futó pillanatra annyi embernek akadt el a lélegzete, hogy az addig megállás nélküli zsongás után a csend szinte bántotta a fület. A találkozón részt vevő hősök és tanárok közül sokan nyugtalanul pillantottak rá a diákokra, mégis hányak kíváncsiságát élesztette fel az új információ.
Legtöbb arc döbbent és meglepett volt, egy-két "Kíváncsi vagyok én arra!" esetet leszámítva.
– Harcosok! Magorokhoz méltó küzdelmet várunk el tőletek – csendült Manna hangja.
– Adj magadból mindent! – mennydörgött a forgatagba az ifjú tábornok.
– Vagy ne adj semmit! – válaszolta erőteljesen és határozottan a vele szemben felsorakozott kilenc fő.

Manana kéjes élvezettel magasba lendítette a kis botot, majd újra rávert a gongra. Moona szemében éles csillanás futott át, ahogy az előtte állók felvették harci formájukat, s komisz mosollyal várta ki azt a néhány másodpercet, amibe került. Egyből világossá vált a nézők számára, miért Dúvad osztagnak nevezik őket.
Egytől-egyig félbestiális transzformáció ment végbe rajtuk. Alkarjukra és lábszárukra bunda nőtt, sőt, Marooknak az egész testét beborította, szembeötlő változást okozva így külsejében a semmiből lett vörhenyes színű bunda. Mindenkinek farka nőtt, és fülük megnagyobbodva feljebb csúszott fejükön. Arccsontjuk kissé megnyúlt előre, de közel se annyira, ahogy méretarányosan azokkal az állatokkal megegyezzen.
Malinból szürke farkas, Moxból róka, Marótból albínó hermelin, Makárból fekete macska, Málnából nyúl, Marookból orángután, Maharból pedig hiúz lett. A két fiú is felvette az alapállást. Missa egy látszólag levegőből álló gömböt alkotott maga előtt, de az, hogy támadásra, vagy védekezésre való, nem volt egyértelmű. Mayu pedig lehunyta szemét, és láthatóan minden erejével összpontosított.
– Osztag! – kiáltott fel Mayu. – Balról...

Hogy mi lesz balról, azt már nem tudta közölni, ugyanis torkán akadt a szó. S valószínűleg, ehhez köze volt a nyakából kiálló késnek.
– May... – szakadt volna ki Missából, de benne rekedt a hang.
Egy szövet, mi a pokol madarának szárnyrebbenése, egy fém csillanása, és maga a megtestesült komor elegancia, ahogy Moona lecsapott tantójával, akár egy halálisten. Keresztbe felhasította mellkasát, és két másik villámgyors mozdulattal megvágta combját. A fiú pillanatok alatt vérben ázva esett Mayu mellé, aki csapdába szorított zsákmányállat módjára zihált eltorzult arccal, mozdulatlanul.
– Te!! – robbant ki Malinból, de mire ezt kimondta, Málna tőből levágott karjai röppentek a levegőbe, Marookot pedig szó szerint levették a lábáról.
Pontosabban térdtől lefelé, s előre meredő vérző csonkokkal terpeszben ülve támaszkodott tenyereire, miközben mellette térdre rogyott a nyuszilány. Mindkettőjük nyakcsigolyái közé nagyméretű hústűszerű tárgyat ékeltek, és látszólag ők is szoborszerűen meredtek bele kínoktól izzó testtartásaikba.

Következő pillanatban Mahar emelkedett a levegőbe, arccal lefelé nézve, lapockái között és köldöktájékon hátából egy-egy vérben ázó penge állt ki. Vért hányt az őt felnyársalóra, ellenfele előre lépett, és nagyot lendítve ledobta őt fegyvereiről úgy, hogy közben még meg is forgatta kicsit a sebzett testben, majd erőből hozzávágta Makárhoz.
Hiába voltak kiváló reflexei, mire félrelökte hozzávágott társát, már egy démonnal találta magát szemben. Aki pengéjével szétvágta a rátámadó kezét, és felvágta a hozzá tartozó torkot. Azonnal, szinte egyszerre termett ott a megmaradt három harcos, akik közül Marót volt a legfürgébb.

Ellenfelük felugrott, lábait maga alá húzta, s mikor a hófehérbe öltözött ellenfele felnézett, ő mindkét tantót magasba emelte, szorosan egymás mellett tartva, és egy nyílegyenes, függőleges mozdulattal lecsapott.
Mintha csak két karcsú guillotine lett volna, amikkel úgy felnyársalta őt, akár egy saslikot. Ráugrott vállaira, onnan véve lendületet elrugaszkodott, és kirántotta torkába állított acél karóit szájából. Fegyvereit mellkasához közel húzva készült a landolásra, ám hirtelen Mox elkapta a bokáját.
Moona viszont nem szabadulni próbált, hanem lábát behúzva, egy szempillantás alatt a közelébe került. Az őt fogva tartó karba vájta egyik kardját, majd a másikkal irgalmatlanul összeszurkálta.
Eközben Malin a háta mögött termett vérszomjas vicsorgással, a nyakát célozva meg. Azonban ő kitért előle, s félbehagyva brutális műveletét, fejét elfordítva beleharapott a farkaslány csuklójába. Malin a másik kezével a fejére támadt. Ám Moona a kalodában rekedt kezet magával sodorva lerántotta a harcost, miközben a másikból úgy húzta ki fegyvereit, mint aki ki akarna hasítani belőle egy szeletet. Így szabaddá vált tantói azonnal utat találtak tetovált társa köldökébe, és végigszántott vele a mellkasáig. Úgy metszette fel őt, mint a vágásra ítélt malacot.

Pár apró csillanás, és mindenki gerincéből egy tű állt ki. Moona pedig fölébük tornyosulva meglendítette tantóit, ezzel lerázva róluk a fájdalmasan sok skarlát nedűt, hogy egyesüljenek a küzdőtér vérfürdőjében.
Egy szó nem sok, annyit nem lehetett hallani. A lelátókon többek arcára is ráfagyott a tömény iszonyat, néhányan még a kezüket is szájuk elé emelték döbbenetükben. Ebbe a sírnál is mélyebb némaságba hasított bele bárdként Manana hangja.
– Dúvad osztag elbukott!
A nő úgy adta elő a show ladyt, mintha csak egy varieté műsorszámot nézett volna végig a nagyérdemű.
– A diadal Savage-é, ahogy már azt megszokhattuk – kacér mosollyal nézett végig mindenkin, ahogy a győztes eltette fegyvereit.
– Nem rossz – dörmögte Savage, míg átlépdelt rajtuk kifelé menet.
Majd velőbe hasító, eszelős mosolyával visszanézett rájuk válla fölött.
– De, még mindig kevés.