Hősakadémia - Társulás

XXXVIII. fejezet: Indul a csetepaté

– Denkiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, mikor megyünk az első randinkra? – harsogott az osztályterem küszöbén betoppanó Meeros.
Kaminariból egy nyikkanás szökött ki, ahogy piruló arccal ugrott egyet padjában.
– Ööö, nem tudom még – bökte ki óvatosan.
– Okés – vágta rá szemrebbenés nélkül a lány. – Szólj, ha már van ötleted, ha meg nincs, majd együtt kiötlünk valamit.
– J-jó.
– Na jó, mindjárt becsengetnek. Én léptem. Sziasztok! – kurjantotta el magát Meeros, majd lasszóként lendülő fonataival távozott.
– Ó, ember – nyögte nyűgösen Denki, ahogy hátradőlt székében. – Most mihez kezdek?
– Mihez, mihez... – csóválta fejét Ashido Mina. – Csak vedd lazára a dolgot.
– És add önmagadat – tette hozzá Hagakure Touru.
Bár annyira magabiztos lennék, hogy higgyek abban, az elég lesz – kattogott a fiú fejében a gondolat.
– Nem lesz semmi baj – mosolygott rá Uraraka Ochako. – Hisz annyi közös van bennetek, biztos örülni fog, bármit is találsz ki.
Nem is Meeros aggaszt a legjobban. Inkább a küszöbön álló látogatás a bácsikák részéről.
Denkit mélázásából egy vállára nehezedő kéz billentette ki. Felkapta tekintetét, és Minetát látta meg elszánt arckifejezéssel rá meredni.
– Meg tudod csinálni, én ott leszek, és támogatlak Kaminari – mondta felemelt hüvelykujjal és tágoló orrlyukkal.
A szöszinek erre elfátyolosodtak a szemei. Hálája opálos, meleg fénnyel verődött vissza íriszéről, miközben ő is magasba emelte hüvelykujját.
– Akkor beleadok mindent.

Eljött a nagy esemény napja, a UA küzdőterét már előző nap puccba vágták, a megerősített biztonsági óvintézkedések meg már pirkadat óta életbe léptek. Melleh útja, amit bejárt, ezúttal a csarnok közvetlen közelében, a fal mentén húzódott, ezért életbe lépett egy szigorú határidő a helyszínen való megjelenésre, valamint egy lasított folyamatú távozási rendszer a játékok idejére. A vendégek érkezését a JURTA I. tágas előterébe várták, pontban 9:00-re, ahol tizenöt perccel a nevezett időpont előtt már összegyűlt a fogadóbizottság, ami a Végzet Virágaiból, Kaminari Denki és Meeros, valamint Iida Tenya és Mimi párosából, Aizawa Shootából, végezetül pedig Nezu igazgatóból állt, a csarnokot meg halkan duruzsoló zene töltötte be.

Itsudatte kimi wa osore wo shirazu
Suki na mono ni muchuu na neko mitai de
Kimi ga mabushiku kanjiru no wa
Kitto boku ga kimi wo miteta kara
Shigekiteki na shikou kairo
Hikareteku

Aoi, aoi, sono hitomi ni boku wa mada utsuranai
Kimi wa kyou mo itsumo no kimi no mama
Yureru, yureru, kono kimochi wa dokoka ni shimatta mama
Ima wa koko de tada yokogao wo miteru

Sai mo amai mo shitteru furi wo shite
Kata ni hamatta kyoukutsu na hibi no naka
Minareteita kono keshiki ni
Atarashii kaze ga fukikonda youna
Shigekiteki na sono sonzai
Hikareteku

Aoi, aoi, sono hitomi wa boku wo mada utsasanai
Konna ni mo sugusoba ni iru keredo
Mazariawanai futari no kyori itamu no wa boku dake
Ima wa koko de tada yokogao wo miteru

Nanika ni tsumazuita toki ni wa
Kimi nara dou suru ka na, nante omottari
Mousukoshi yatte miyou nante sa
Omoetari suru nda yo, okashii ne
Boku wa kidzuiteru

Aoi, aoi, sono hitomi ni boku wa utsuranai kedo
Kimi wa itsumo waratteite hoshii
Suki na koto ni tokimeiteite
Sou, boku wa itsudatte
Kitto sono mama no kimi ga suki nan da*

- Jó, hogy itt vagy, Denki - jegyezte meg Meeros, ahogy a szabadon hagyott terület szélén ácsorogtak, míg a szám lecsengett. - Rögtön be tudlak mutatni a bácsikáimnak.
- Aha, az, király - vigyorgott nehezen leplezett gyomorideggel a szöszi.
Bakker, senki más nincs itt az osztályból, csak Iida, de ő is Mimivel van elfoglalva meg a saját bemutatkozásával. Azt mondták a többiek, hogy nem akarnak lábatlankodni egy ilyen fontos találkozó alkalmával, és majd a távolból drukkolnak nekem... Srácok, igazán mellettem lehetnétek egy ilyen pillanatban, talán nem csinálnék be a félelemtől vagy csak kevésbé akarnám leégetni magamat, ha tudom, hogy néztek. Akkor van remény arra, hogy marad bennem némi tartás, de így...
- Na meg, hálás is vagyok neked, sőt! - Átkarolta Denki vállát, magához húzta, homlokát a fiú a homlokához koccantotta. - Meg még sokan mások, rajtam kívül.
- Igen? - pislogott meglepetten a UA-s, mire Meeros vigyorgott és aprót bólintott válasz gyanánt.
- De még mennyire! Évek óta hiába hívjuk őket, semmi nem hatott - elemelte fejét, aztán bátorítóan Denkire nézett. - A közelgő beavatásom azonban már elég csábító volt számukra.
- Ennyire elfoglaltak? Vagy munkamániások?
- Nem, csak bűntudatuk van.
- Miért? - kérdezte óvatosan Denki, mert nem akart túl tapintatlan lenni azzal, hogy olyasmi után kíváncsiskodik, ami után nem kéne.
- Hallottál már ezt-azt arról, hogy a mi életünk nincs híján a rázós helyzeteknek - Meeros finoman megszorította a fiú vállát. - Tudod, néha mi sem ússzuk meg egy-egy sebbel vagy végtagvesztéssel. Valamikor ennél többet, sokkal többet, amit nem lehet visszafordítani.