Hősakadémia - Társulás

XXII. fejezet: Lehull a lepel 1/3.

Végül a buli balhémentesen zajlott le, és folytatódott tovább a tanítási hét. Csütörtökön, az utolsó általános órájuk után, ebédre készülődve botlottak bele Shinso Hitoshiba a folyosón.
– Szia, Shinso! - köszönt rá Deku a melankolikus képű fiúra.
– Sziasztok! - viszonozta tömören a gesztust.
– Milyenek a Magorok? Jól kijöttök? - kíváncsiskodott Uraraka Ochako.
– Kik kerültek hozzátok, láttuk őket a bemutatón? - toldotta meg a kérdést Midoriya.
– Missa, Marót, Miruki, és Mangan - sorolta komótosan az általános képzős fiú. - Az első kettőhöz már volt szerencsénk.
– Missa volt Deku vörös hajú hasonmása, aki széltölcséreket használt ellene - bukott ki a felismerés Urarakából. - De.... Ki is volt Marót...?
– Őt tényleg nem sokáig láttuk - szólalt meg Asui Tsuyu Ochako mellett. - Ő egy Dúvad, aki Moona ellen harcolt. A visszafogott lány, hófehér gót ruhában.
– Tényleg! - csapott homlokára osztálytársnője. - Már beugrott... Úúú - borzongott meg kicsit a lány, ahogy eszébe jutott a meccs. - Szegénnyel csúnyán elbántak...
A lány tekintetét ismét az általános képzős társukhoz fordította, s újabb kérdést intézett hozzá:
– És? Milyen velük?
– Nagyon nyíltak és közvetlenek - válaszolt Shinso. - Viszont most úgy érzem, mintha egy Deku hasonmásversenyen ülnék minden nap.
– Missa miatt? - vigyorodott el Jiro Kyouka.
– Is. Meg Miruki és Mangan miatt. Ugyanis ők szintén az ötösikrek részei. Annyi, hogy Mirukinak félrefésült rózsaszín haja és szeme van, Mangannak meg szénfekete mohikán taraja és ezüst színű szeme.
– Úúú, durva lenne őket együtt látni - mélázott Denki. - Dekut és az öt hasonmását.
– Az... - hagyta rá Shinso. - Viszont Marót meglepett. Egy hercegkisasszonyra számítottam, de kiderült, hogy annál sokkal komiszabb. Mikor megtudta, mi a képességem, odasúgta nekem, hogy ugrasszuk kicsit a fiúkat azzal, hogy behúzzuk őket a csőbe, és aztán megparancsolom nekik, hogy balettozzanak.
Páran erre prüszkölve elfojtottak egy nevetést, majd elköszöntek, és folytatták tovább a napi rutint.

Aztán eljött a péntek, ami egyet jelentett: életük első edzése a JURTA I-ben. Zuhany után mindenki tiszta edzőruhába bújt és megindultak a robosztus létesítmény felé. Odaérve, először csak saját diáktársaik közül botlottak bele néhányba, akik hozzájuk hasonlóan tanácstalanul tébláboltak a bejárat előtt.
Nem akartak csak úgy betrappolni, ilyen illetlenség elkövetése ellen akkor is erősen bekapcsolt a tiltó parancs, hogy sejtették, a Magorokat egyáltalán nem zavarná, ha betessékelnék saját magukat. Ettől függetlenül, nem akaródzott, hogy úgy viselkedjenek, mintha otthon lennének.
– Mik vagytok ti, vámpírok, hogy nem lépitek át olyan ház küszöbét, ahová nem hívtak be?
A csipkelődő megjegyzés Moonától érkezett, aki épp akkor futott be Málnával. Aztán végigmérve egy nagyobb csapatot, foghegyről odavetette:
– Anyámék nem voltak elég világosak, mikor azt ismételgették, hogy mindenkit szeretettel várunk? Ti meg itt játszátok magatokat, mintha csak jelszó után lehetne belépni.
– Mi-mi-mi csak nem akartunk udvariatlanok lenni - hebegte Izuku.
– Ezért várjátok, hogy valami fogadóbizottság jöjjön elétek, és beengedjen, mint holmi úrigyereket? Anyám ennél egyértelműbben már nem tudja tudtotokra adni, hogy érezzétek otthon magatokat.

– E-elnézést... – motyogta a zöld, borzas hajú elsős.
– Ha elnézést akartok kérni, akkor ne hebegjetek-habogjatok itt, hanem azonnal kezdjétek el befele vonszolni magatokat – vetette oda a tábornok.
A fele-fele arányban megszeppent és puffogó japánok rövid időn belül beáramlottak az előtérbe, s egyenesen megcélozták a felvonókat. Csukódott az ajtó és máris rázendített egy ütős metálszámra.

Demon... In the name of devil

Demon... In the name of devil

Demon... In the name of devil

Demon... In the name of devil

Demon... In the name of devil

Demon... In the name of devil