Black and White Gallery

One

Egy fotós, akinek saját kávézója van a stúdiója alatt? Lehetetlen igaz? Hiszen se magán élet, se szabad ideje. Főleg akkor ha igazi hírességeket kell fotóznia.
Anne Black egy kicsit sem átlagos lány. Kicsit sem átlagos élettel. Meg persze a nem átlagos lány mellé tartozik egy ugyan olyan legjobb barátnő is. Rebecca White. Ironikus mi? Black and White.

Helló Emberek! Anne Black vagyok! Ha érdekel a történetem tartsatok velem.
A szüleim. Nos igen, a szüleim, vándorfotósok. És engem is ebben a környezetben neveltek. A képeiket világszerte ismerik. És még addig se tudtak megállni, míg én megszülettem. Anya a nagymamámról nevezett el, Annából, Anne lett. Az életem egy jókora részét a lakóautónkban töltöttem. Nyilván nekem is meg kellett tanulnom a fotózás művészetét. Viszont amint betöltöttem a 18-at. New Yorkba jöttem, hogy megvalósítsam az álmom. Így nyitottam egy kávézót, de a fotózást nem hagytam abba. Őszintén szeretném gyűlölni ezt a hobbyt, de nem tudom. Szóval maradt az életem része. Vettem egy három emeletes lakást a nyüzsgő városban. A földszinten van a hangulatos kis kávézóm. Igazi modern, de mégis letisztult és csendes kis zug. A kávézó végében van egy ajtó, ami egy kisebb folyosóra nyílik, oda csak nekem és Rebeccanak van bejárása, ő a legjobb barátnőm, amióta itt élek. A lépcső felvezet az emeletre, a stúdiót egy hatalmas kovácsoltvas ajtón át lehet megközelíteni. Kisebb erőbedobás kell hozzá, hogy eltudja az ember húzni, de a látvány miatt megéri. Az ajtón belépve rögtön a fotóstérbe érünk be. Megkerülve az eszközöket, van egy fél fal. Amögött van a vasból készült csigalépcső, a konyha és az étkező. A másodikon van a hálom és a fürdőm. És ebben az egészben az a legjobb, hogy mindent én terveztem, és nagyrészt én is kiviteleztem. Persze a festésben Reb is segített, én festettem ő összekent, majd lefotózott. Igazi csapat munka.

Na és most értünk el a jelenbe. Épp a 23. életévemet töltöm be a héten. A legjobb barátnőm ragaszkodott hozzá, hogy had szervezzen egy buliszerűséget. Így száműzött a földszintre, a kávézómba, hogy a stúdiómat feldíszíthesse az első emeleten.
Rebeccat a nyitás napján ismertem meg, mikor kétségbe esve lépett be a kávézómba, mert nemrég érkezett a városba, fotós sminkesként és stylistként és sehol sem akarják alkalmazni. Arra kért hogy vegyem fel pultosnak, én pedig felvettem a segédemnek, per társamnak a stúdióba. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. És nem mondom az üzlet is virágzik. Hírességek tömegét, kell különböző magazinokhoz, lemezekhez, filmekhez fotóznunk és a kávézó is csak úgy szárnyal.
De most térjünk vissza, ahhoz hogy míg én a vendégeket szolgálom ki Rebecca feje tetejére állítja a lakásomat. És ha rajta múlik, ezt szó szerint kell érteni.

-Sziasztok! Mit hozhatok?-lépetem két férfihoz akik az előbb érkeztek. Borzasztóan ismerősök voltak valahonnan, de ha most meg ölnek akkor sem tudtam volna megmondani, hogy honnan.
-Szia! Két kávét kérnénk.-monda a szőkésbarnás hajú férfi. Meg kell mondjam mind a ketten nagyon dögösek. Valószínű elbambulhattam mert az egyikük köhögésére eszméltem fel.
-Jajj! Ne haragudjatok! Csak most lesz a szülinapom és a barátnőm épp a lakásomat dekorálja és nagyon, nagyon félek, hogy ha felmegyek, kereshetek egy új lakást.
-Ohhh! Akkor ez esetben boldog születésnapot!-mondta a tengerkék szemű, sötétebb barna hajú férfi. -Köszönöm! Kértek még valamit? vagy csak a kávék lesznek?-Zavaromban a vállamról elsöpörtem a hajam. Így viszont kivillant a kulcscsontomon a tetoválásom.
-Marvel rajongó vagy?-kérdezte a világosabb hajú.
-Ja, a tetkóm!-csaptam a homlokomra.-én nem annyira, inkább a barátnőm...
-Aki épp dekorálja a lakásod?
-Igen, ő! Ez ilyen barátság tetkó. Meg még ez is.-húztam fel a pólóm ujját a, hogy megmutathassam a parabatai rúnát(árnyvadász könyvek)
-Menő! Ez valami voodoo dolog?-nézett rám a kék szemű.
-Nem, ez egy rúna. Egy könyvsorozatból. De nem is lényeges. Hozom a kávékat.-Ennél gázabb szituba már nem tudnék ma keveredni. Vagy még is. Ekkor rongyolt be Rebecca. Körbenézett, engem keresett. Majd nem rajtam akadt meg a tekintete, hanem azon a két pasin akikkel az előbb "kellemesen" elcsevegtem. Majd fél perc bámészkodás után odarohant hozzàm.
-Te atya ég!!-ütögetett vállba.-te tudod kik ezek?!?
-Reb! Tudod, hogy a név és az arcmemóriám pocsék. Szóval kérlek világosíts fel!
-Ők ott Chris Evans és Sebastian Stan!
-Nem szűkítetted a kört.
-Amerika legjobb segge és a fémkarú hajasbaba!
-Jaaa, hogy ők! Azért voltak olyan ismerősek. De ha most megbocsátasz, Mr.Amerika legjobb segge és Mr.Fémkarú hajasbaba várják a rendelésüket.
-Minek adtam a könyvet ha nem használod?-kiáltott utánam.
-Nem akartam!-kiabáltam vissza. Letettem a férfiak elé a kávéjukat.
-Fel ismert minket igaz?-kérdezte Chris.
-Na jó! Eddig azt hittem nem lehet gázabb.-támaszkodtam meg az asztalon.-szóval. Borzasztó az arcmemóriám. Így ha nézünk egy filmet.-mutattam a mögöttem álló barátnőmre.-az elején elmondja, ki kit játszik és melyik filmben láthattam még. Majd mire vége az infó teljesen elveszik. Ezért Rebecca.-ismét rámutattam.-készített nekem egy könyvet. Nevekkel, képekkel és különböző megjegyzésekkel, hogy az adott emberről mit kell tudni. És amikor bejöttetek, tudtam hogy ismerlek titeket valahonnan, de nem tudtam honnan. Gondoltam már jártatok nálam fotózáson vagy valami. Majd Reb felvilágosított. És így nagyjából ennyi.
-Hàt ez aranyos.-mondta Sebastian.
-Nem, ez inkább kínos mint aranyos.-nevettem el magam.-jó mindegy is, ilyen a formám. Kértek még valamit?
-Nem, egyenlőre nem. Köszönjük.-mondták kórusba.
-Ezt ti begyakoroltátok?-kuncogva távoztam az asztal mellől. Visszamentem Rebihez, ő meg épp a fangörcs kellős közepén volt, így ő is használhatatlan állapotban volt.
-Ne szuggeráld már őket! Menj oda és kérj tőlük képet!
-De...de...
-Nem harapnak! És nálam màr jobban nem tudod leégetni magad.
-Ohh fogadjunk. Akkor sem megyek oda.
-Istenem te lány!-kikászálódtam a pult mögül és a srácokhoz menetem.-ne haragudjatok! De a borzasztó bátor barátnőm szeretne egy képet veletek.
-Persze! Nyugodtan!-válaszolta Sebastian.-hogy hívják?
-Rebbeca.-válaszoltam.
-Rebbeca! Csinálsz velünk egy képet?-kiabált át az egész kávézón Chris. Még szerencse, hogy nem voltak sokan. Reb kicsit határozatlanul, de végül mellénk érkezett.
Készítettünk kismillió képet. Közben Rebecca is feloldódott és a végére már nevetve mesélte a gázabbnál gázabb történeteket, amik velünk történtek.
-Szóval akkor te komolyan elborultál egy motorral?-nevetett könnyeit törölgetve Sebastian.
-Védelmemre szóljon! A cipőfűzőm ráakadt a motorra és magamra rántottam amikor leszálltam és nem felborultam. A kettő nem ugyan az.-nevettem el magam én is. Közben a beérkező vendégeket kiszolgáltam és persze egyre viccesebb storyk merültek fel az órák alatt. Már este volt mikor Rebecca hátulról letámadott és bekötötte a szememet. A két cinkos társa pedig nyilván segítette. Felkísértek a lakásomba. De félúton rájuk parancsoltam, hogy zárják be az ajtót legalább. Bármennyire megakartam úszni ezt az egészet. Nem sikerült.
Felkísértek a lakásba, majd levették rólam a sálat. Reb a konyhából lépett elő egy tortával.
-Oké! Bevallom! Ezt kicsit sem így terveztem. Kettőnk közül te vagy a konyhatündér, te is tudod. Szólva rendeltem neked egy tortát, mert féltettem a konyhád és a saját épségem. Ezen kívül, ma csak ketten lettünk volna, de ha már így alakult akkor fogadjuk el ezt a helyzetet. Szóval nagyon boldog szülinapot Anne!-nyújtotta elém a tortát.-Remélem nem fogsz kirúgni a lakás miatt.-még nem is tudtam rendesen körülnézni. Igazán szép lett. Ezt be kell vallanom.
-Nem rúghatlak ki. Túl sokat tudsz. Szóval vagy maradsz vagy eláslak egy parkban!-mind a ketten elnevettük magunkat. Vendégeink kicsit érdekesen néztek ránk, de ezt màr megszoktuk.-Nagyon szépen köszönök mindent te lány! -letettem a tortát ès megöleltem.