Black and White Gallery

Two

A nagy röhögést egy férfi zavarta meg. Belépett az ajtón ő. Az a bizonyos Tom Hiddleston, kezében a naptárammal.
-Helló Metrós lány!-intett Bekka felé.

-Hello!-intettünk mind a ketten a férfinak.
-Reggel elhagytad a naptárad.-nyújtotta Bekka felé a könyvet.
-Vicces story, de igazából az, az övé.-mutatott rám drága barátnőm.-Tegnap véletlen elhoztam és ma akartam visszahozni neki.
-Azt ne felejtsük hozzá tenni, hogy előző este berúgtunk mint a csacsi.-emeltem fel a mutató ujjam.
-Heeee! Az Chris és Sebastian hibája volt!-javított ki Rebi.
-Mármint Evans és Stan?-egyszerre bólintottunk.-Hogy ezek mindenhol ott vannak.
-Egyébként. Anne Black vagyok.-nyújtottam kezem a férfi felé. 
-Tudom.-kicsit meglepődtem.-mármint, ez hülyén jött ki. Elolvastam a neved a naptáradban. Tom Hiddleston.-rázott velem kezet.
-Ezt pedig én tudom.-nevettem el magam.
-Metrós lány, téged hogy hívnak?-fordult Bekka felé.
-Rebecca White.-ők is mancsot ráztak.
-Fekete és fehér? Direkt vagy csak...
-Véletlenül.-mondtuk egyszerre.
-Biztos nem vagytok rokonok?
-Nem.-válaszoltuk megint kórusban. Ekkor elnevettük magunkat.
-Kérsz egy kávét Tom?-mentem a pult mögé.
-Igen, azt megköszönném.
-Anne vigyázz! Az előző este is így kezdődött.-viccelődött a jobbik felem. Tom megkapta a kávéját, közben kellemesen elcsevegtek Rebeccaval. Még számot is cseréletek.
Ezazzzz! Szervezhetem az esküvőt!
Mikor Tom távozott, Reb sikoltozva ugrott a nyakamba.
-Csodálom, hogy eddig bírtad.
-Épphogy.-monda nevetve.
-Na? Szervezzem az esküvőt?-húzogattam a szemöldököm.
-Bolond!-paskolt vállba.
-Tudom, hogy szeretsz! Hélllóó!!-kiáltottam utána.-most nincs nálad a naptáram ugye?
-Nem. Nincs....vagy várj....nem, nincs.-Bekka nevetve távozott. Visszamentem a pulthoz, kinyitottam a naptáram, és ekkor realizáltam, hogy egy óra múlva lesz egy fotózás, nálam.
Ehhh...fel kellett mennem előkészíteni a terepet. Vagyis ez azt is jelentette, hogy be kellett zárnom a kávézót.
Fájó szívvel, de végül megtettem.
Felmentem az emeletre és elkezdtem beállítani a fényeket.
Ami röviden annyit tesz, hogy kapcsolgatom a hatalmas lámpákat és fotózom a fehér háttér előtt a próbabábut.
Csak egy húsz perces menet. Egészen rövidke.
Még mindig maradt 40 percem. Úgyhogy elkezdtem tanulmányozni a magazin eddigi kiadásait, hogy tudjam milyen stílusban kell fotóznom.
20 perccel később betoppant Bekka és szokásához híven pörgött mint állat.

-Kérsz valamit inni?-mentem a konyhába.
-Mindegy!-kiabált utánam.
-Nem! Nem mindegy! Mindegyet nem tartok itthon!-kiáltottam vissza. Nem, hogy odamenjek hozzá, vagy ne adj Isten ő tolja mellém a seggét. Áhhh dehogy is, az túl könnyű lenne. Átkiabálunk az egész lakáson.
-Akkor kérek!-hallottam lépteit. Képes volt megemelni a fenekét. Fél siker.
-És mit? És ne is merészeld azt mondani, hogy mindegy!-emeltem fel a kezem fenyegetően.-mert akkor bele talállak fojtani egy kanál vízbe!
-Akkor rád bízom.-behúzott nyakkal röhögött rajtam. Őszintén ha nem szeretném, már megöltem volna.
Levettem két poharat és töltöttem mind a kettőnknek narancslevet. Kezébe nyomtam.
-Nesze! Itt a mindegyed!
-Köcce!

10 perccel később megérkezett az egész sminkes gárda és a fodrász sereg. Már csak a ruhások és a modellek hiányoznak.
Egyszer azok is ideérnek majd. Elhatároztam, hogy nem fogok semmire se rástresszelni, felesleges hiszen nem igen tudnék rajta változtatni.

Este nyolckor távozott az utolsó ember is a lakásomból. Rebecca nyilván nálam csövezik, szóval ő még maradt.

-Mikor hívod fel?-kérdeztem, miközben a vacsoránkat vártuk.
-Mármint kit?-fordult felém.
-Hát kit? Az Egyesült Államok elnökét. Szerinted kit? Tomot.
-Jaaaa! Nem tudom. Hívjon ő!
Ezen el kellett hogy nevessem magam. Ezt a határozottságot.
-Most min röhögsz?-lökött oldalba Bekka.
-Ugyan semmin. Te vagy a határozottság nagymestere!-próbáltam, esküszöm próbáltam nem nevetni, de nem igazán sikerült. Mindig ilyen, kell mellé egy határozott jellemű ember, mert különben soha nem döntene el semmit.
-Ne nevess már te majom!-erre lelökött a kanapéról. Hatalmas csattanással értem földet. Most persze ő kezdett el röhögni, rajtam.
Kínomban már nekem is muszáj volt nevetnem. Két idióta röhögnek a semmin, én esküszöm, hogy nem szívtunk el semmit.  Szóval így várja két érett huszonéves este a vacsoráját. A végén még meg is öljük egymást. Na jó, talán nem, ha időben jön a kaja.