Black and White Gallery

Nine

Éppenhogy látszódott a Nap első sugara az utcákon, de mi már úton voltunk a reptérre, hogy kivigyük a fiúkat. San Diego és New York között 3 óra az időeltolódás, szóval mikor ott náluk 10 óra lesz, nálunk már délután 1. Nem tudom, hogy fogom ezt megszokni. Főleg mert megnéztem a Comic-Con "menetrendét" és valamelyik nap lesz a fiúknak egy "fellépésük" délután 5 órakor, ami azt jelenti, hogy aznap már nem igen fogok tudni beszélni Sebbel. És ez fáj. Bekka már eddig is túlpörögte a témát, én pedig semlegesnek éreztem. De most, hogy nagyjából 30 perc múlva becsekkolnak és ők elmennek, míg mi itt maradunk így kezd a hangulatom romlani.
Már most hiányzik Seb, pedig még itt van mellettem és fogja a kezem.

-Min agyalsz?-puszilt a hajamba Szerelmem.

-3 óra. Érted? 3 óra különbség.-háborodtam fel.

-Tudom, de nem lesz baj.

-Ezt mond Morgannek. Szerintem depressziós lesz. Elmegy az apja.

-Szerintem meglesztek.-ölelt át Seb.-Hagytam egy meglepit a szekrényedben, majd nézd meg.

-Nem raktad el az összes pulcsid ugye? Tudod jól, hogy most azokban fogok élni?-néztem rá a legártatlanabb pofival amivel csak tudtam.

-Valahogy sejtettem. Figyelj Életem! Mennünk kell.-én csak bólintottam.-szeretlek, majd minden nap beszélünk.

-Oké, én is szeretlek!-még kaptam tőle egy utolsó csókot, majd végleg eltűnt a folyosó végén. Mellém csatlakozott Bekka, majd együtt indultunk haza.

Már három napja távol vannak a fiúk. Meglepetésemre Reb sokkal jobban viselte mint gondoltam volna. Sőt még egy levakarhatatlan mosoly is kiült az arcára.

-Na jó! Ki vele! Mi van veled?-álltam meg előtte, kezemben a kamerával. Ugyanis épp egy fotózásra készültünk elő.

-Semmi...-fojtott el egy kisebb nevető-rohamot.

-A semmibe álltalába az ember nem fullad bele. Te meg lassan sokkot kapsz, annyira koncentrálsz. Már látom az ereket a fejeden.-mutattam Bekka halántékára.

-....Én vagyok a barátnője....-mondta egy elnyomott visítás mellett.

-Igen, ezt nagyjából mindneki tudja, úgy cirka 4-5 hónapja...mi ezzel a baj?-komolyan nem értettem, mármint, mindneki tudta, hogy Tom mostmár foglalat.

-Jó, csak eszembe jutott.-vont vállat Bekka, majd elvonult.

Öt óra fele jártunk, éppen a kávézóban sürögtem-forogtam, mikor a telefonom csörögni kezdett. Előhúztam a farzsebemből és megláttam ki hív.

-Seb? Baj van?-szóltam bele a telefonba.

-Figyelj, kihangosítalak, oké?-hallottam a mobilomból.

-Mi? Hova hangosítasz ki?-nem értettem mit akar, náluk kb 3 óra lehet.

-Anne nem tudom, hogy tudod-e, de Sebastian, a PASID, éppen San Diegoban van, a ComiCon-on.-hallottam meg RDJ hangját a telefonból.

-Ohh Downey! Ezért még megnyúzlak! És remélem, hogy ezt mindneki hallotta.-nevettem el magam kínosan.

-Anne! Kezdjük előröl!-hallottam megint Seb hangját.-épp egy fellépésünk közepén vagyunk és egy lány hallani akarta a hangod. Így felhívtalak.-vállammal a fülemhez szorítottam a telefont és közben fojtattam a dolgom. Csak hogy véletlenül levertem egy tálca poharat, ami hatalmas csörömpöléssel landolt a földön, majd kismillió darabra törtek a rajta lévő üvegpoharak.-Anne jól vagy?

-F*szom! Hogy egye meg a r*hadt élett!-majd hirtelen eszembe jutott, hogy telefonálok.-Jajj! Bocsánat! Nem akartam!

-Jól vagy?-hallottam ezúttal Evans hangját.