30 napig bezárva [Jimin ff.]

1.

Jimin szemszöge

Kedvenc piámat iszogatva lazítok a nappaliban, mikor váratlanul csörögni kezd a telefonom. Éjjeli három óra van, ki a fasz hív ilyenkor? Aludjatok már, könyörgöm!

-Igen? - szólok bele a telefonba, de teljes csönd van a vonal másik oldalán. - Szólalj már meg ember!

-Csá haver, mizu?

-Ki vagy te? - rejtett számon keresnek, de a munkám miatt muszáj felvennem, akárki is zavar alvás időben. Szerencséje van, hogy nem tudom ki ő, mert különben késsel szurkálnám össze-vissza a testét, különböző pontokon, hogy kínozhassam, amiért megzavarta a hajnali piálásomat... Kis rohadék.

-Mi van, már meg se ismersz? - nevet a telefonba. - Tae vagyok... Tudod... A haverod.

-Tudom te nyomorék, de mért van rejtett számod?

-Mi? Most ez komoly?

-Nem, csak már túl sokat ittam és nem látok semmit...

-Jaj, basszus... Nem a legszerencsésebb.

-Mit akarsz? - próbálom rövidre fogni, mert már kezdem unni.

-Holnap lesz egy fain utcai verseny, egy srác hirdette meg tegnap. Bárki jöhet, gondoltam szólok. Egy jó kis verseny mindenkinek jól jön, tudod... Jó csajok, pia...

-Hol lesz? - hatalmas mákja van, hogy izgalmas témával hozakodott elő. Ez már tetszik, talán még az éjjeli borozásnál is jobb.

-Homokos pálya lesz, remélem kitaláltad, hogy hol... - fejezi ki magát cinikusan, utalva, hogy valószínűleg a tengerparton lesz megtartva. - Cuki lesz, mi már láttuk tegnap páran a srácokkal. Élvezni fogod - mondja, majd érzem, ahogy belekacsint a levegőbe.

-Zsernyákok?

-Szerinted? Mindenhol ott vannak... Felkérünk valakit, hogy figyelje őket, akár rádión, akár kocsival. Azt ne mond, hogy ennyitől berinyáltál! - nevetett.

-Ennyire látszik? Na, kösz a hírt, jó éjszakát!

-Ne aggódj, kihozunk majd a sittről.

-Na jól van, húzz aludni.

-Igenis, Uram! - ezt a gyökeret! Utálom, ha így hív, de ettől függetlenül helyes kis kölyök. Nehezen tud felhúzni, de néha eléri, hogy beteljen a pohár.
Ennél már csak a kis fiatalt bírom jobban. Imádják a nők és valljuk be, elég jól vezet. Ő is velünk dolgozik, ezenfelül velünk van még Jin, Yoongi, Hoseok, és Namjoon. Heten alakítunk egy nagy családot, akik mindig együtt vannak jóban és rosszban is. Senkit nem hagyunk hátra, nem jellemző ránk, mi nem így játszunk.

Örülök ennek a hétvégi versenynek, jó alkalom arra, hogy kitisztítsam a fejem a mai nap után. Mindenféle baromságokért tudnak felkeresni, semmi normális meló nincs mostanság. Felkértek, hogy még ma fejezzek le egy krapeket, mert van nála valami, ami az illetőnek olyannyira fontos, hogy nem ért rá később, ugyanis ma a lányom születésnapja van, de az ilyen szarságok miatt, ezt is ki kellett hagynom. Tavaly sem jelentem meg, pedig várt, nagyon sok szeretettel. Tavaly az időjárás miatt nem jutottam el, hatalmas tornádó volt a környékünkhöz közel és semmilyen járat nem indult Florida-ba. Ott él a volt nejem, a ma már tizenkét éves Lia-val. Négy éve, hogy elváltunk egymástól feleségemmel, ugyanis szerinte az állásom veszélybe sodorta a családunkat. Többször is megkért, hogy hagyjam ott a munkám, de nem tudtam volna megtenni. Ekkor folyton elővette a "nem is tekinted olyan fontosnak a családod" szöveget, amivel már az őrületbe kergetett. De! Igenis érdekel a családom, különben nem vettem volna el és nem fizettem volna ki egy rakat pénzt az esküvőnkre pár évvel ezelőtt.

Ritkán van esélyem, hogy lássam a saját lányom így, hogy teljesen más helyen élnek. Eddig legalább a hétvégéket nálam töltötte, de sokszor volt, hogy munka miatt vissza kellet mondanom. Ma már sajnálom, hogy helyette nem velük foglalkoztam, de nem tehettem mást. Muszáj volt dolgoznom, mint ahogy az anyjának is, aki ügyvéd, tehát ő is rendszeresen elfoglalt volt, ezért sokszor Lia egyedül maradt otthon. Nem tehettünk mást, felfogadtunk egy bébiszittert, de nem jöttünk ki jól egymással. Akárhányszor hazaértünk a gyerek folyton sírva jött ki a szobájából, hogy megint kiabált vele az a szipirtyó.

Ahogy feleszmélek gondolataimból konstatálom, hogy negyed öt van. Az szép... Mióta ülök itt és agyalok vajon?!
Nagy nehezen felkeltem kényelmes kanapémról, majd a fürdő felé vettem az irányt. Teli öntöttem a kádat forró vízzel, ugyanis imádom ahogy égeti a bőrömet, ezzel is jelezve, hogy jól elszúrtam az életem és hiányzik a lányom, illetve a feleségem... A volt feleségem.
Behunyt szemmel pihentem és újra elkezdtek kavarogni a gondolataim. Folyton ők járnak a fejemben, nem hagy nyugodni, hogy mégis mit hittem, mikor inkább a munkát és a versenyzést választottam, mint a saját családomat, de most már van egy másik családom. Ők is eleget tesznek nekem, mindenben ott vannak és segítenek ahol csak tudnak. Az ilyen barátokat kell megtartani és megbecsülni, mert kevés van belőlük.

Hosszas áztatás után kiszálltam a kádból, majd egy törölközőt megragadva megtöröltem benne a hajamat. Mikor kellően száraznak éreztem azt, egy hanyag mozdulattal elhajítottam az anyagot. Két kezemmel a mosdó szélén támasztottam magam, majd lassan megemelve fejem, a tükörrel találtam szembe magam. Senki mást nem látok benne, csak egy nyomorék hülyét, aki ilyen ostobaságért eldobta konkrétan mindenét és akinek fontosabb volt a magánélete, mint a saját családja. Hiányoznak! Oh, de még mennyire!

Gyorsan felöltöztem, majd felkaptam telefonom, hogy megnézzem rajta az időt. Öt óra lesz tíz perc múlva, ami azt jelenti, hogy náluk délután van, ha minden igaz.

Eldöntöttem, hogy felhívom Lia-t, legalább telefonba feltudom őt köszönteni. Kikerestem a számot, majd elkezdett kicsörögni. Rövid várakozás után bele is szólt:

-Szia apu! Nagyon örülök, hogy felhívtál és újra tudunk beszélni! Nagyon hiányzol! - keseredik el a végére, amitől a szívem szakad meg, ugyanis tudom, hogy mindennek én vagyok a hibája, nyilván... Ki más lenne?!

-Szia, Szívem! Te is nekem! Remélem jól vagytok és minden jól megy! - a lányom az egyetlen személy, akinek hangjától meglágyul a szívem és akaratlanul is a sírás kerülget, legyen szó akár boldogságról.

-Igen, jól vagyunk! Képzeld ma volt a születésnapom! Csomó mindenki eljött, nagyon jól éreztük magunkat! - kezd előjönni és gyötörni újra ez a kellemes bűntudat. Egyre szakadozottan veszem a levegőt. A mellkasom egyre mélyebben süllyed és emelkedik. A sírás pedig folyton kerülget. - És képzeld Emiliy-nek van egy új cicája! Olyan cuki, én is szeretnék egyet. Ugye lehet?

-Ennek nagyon örülök, Szívem! A cicát pedig anyukádtól kell megkérdezned, én nem szólhatok bele. Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni megünnepelni a szülinapod, de apunak dolga volt, ezért is hívtalak, hogy itt köszöntselek fel. Boldog születésnapot, Drágám! Isten éltessen még nagyon sokáig! Most már igazi tini lány vagy! - mosolygok magamba, de vele együtt egy könny is legördült arcomon.

-Köszönöm szépen, apu! Ne érezd magad hibásnak kérlek, én szeretlek és mindig is szeretni foglak!

-Én is téged, Babám! - nem bírom tovább, muszáj megenyhülnöm és hagynom pár könnycseppet szabadjára engednem.

-Végre most már megéltem, hogy nézhetem a tizenkét karikás filmeket, már nem kell eltakarnia anyának a szememet - nevetett, amire nekem is mosolyognom kellett. Mindig azzal szórakoztak, hogy nem nézheti az ilyen filmeket, de természetesen ugyanúgy engedte neki az anyja, ki ne engedné?! Semmi extra nincs bennük.

-Örülök, hogy minden oké. Lassan mennem kell, apunak ki kell magát pihennie. Puszillak benneteket! Ígérd meg, hogy vigyáztok magatokra!

-Megígérem, de csak akkor, ha te is.

-Én is, Szívem.

-Szia, apu! Szeretlek!

-Szeretlek! - majd ezzel le is tettük a telefont.

Lomhán és kedvetlenül, magamat gyötörve kullogtam fel a szobámig egyenest az ágyba. Ledobtam magam hanyatt fekvésbe és egész ideig csak a plafont bámultam.
A lehúzott redőnyön keresztül már korán beszűrődött a napfény, ami még jobban megnehezítette elalvásomat.
Utoljára hat órakor néztem meg az időt a telefonomon, majd be is aludtam nem sokkal utána.