2.

61 3 0
                                    

Nagyon érdekes álmom volt. A mai versenyen vettem részt, mikor épphogy csak beértem győzedelmeskedve a célba és hirtelen a lányom került elő a volt nejemmel. Lia odaszaladt hozzám, majd rám ugorva megölelt. Az az egyetlen furcsa volt benne, hogy sokkal fiatalabbnak tűnt az álmomban, mint valójában és a volt nejemmel is együtt voltunk még. Nem hiába.
Ahogy ébredés után még feküdtem az ágyba átgondoltam, hogy annyira nem is furcsa, ugyanis Lia fiatal volt benne és akkor még a feleségemmel se váltunk el és persze ugyanúgy versenyeztem. Utólag belegondolva kedves kis álom volt, de most inkább szív szaggatónak és fájónak érződik.

Kis idő múlva úgy gondoltam, hogy itt az ideje elkészülődni. Rendbe kell hoznom a kocsit is a mai megmérettetésre, ugyanis nem lesz egy könnyű menet. Ha Tae-nek igaza van és tényleg a tengerparton lesz, akkor rengeteg ember ott lesz a bevásárló boltok előtt és feltételezem, hogy valahogy érinteni fogjuk azt az útszakaszt. Úgyhogy valószínűleg nem a fék bajos c8-as Corvette-t fogom elvinni, pedig aranyos kis kocsi.
Azt is majd meg kell nézettetnem valakivel.

A reggeli - pontosabban a déli - kávémat iszogatva a kapucsengőre leszek figyelmes. Mért van az, hogy akárhányszor iszok valamit és lazulnék, mindig akkor zavarnak meg. Nagyon tudják, hogy mikor mit csinálok és érdemes megzavarni. Csak nehogy aztán egyszer megunjam és a golyószórómmal találkozzon akárki is zavar.
Mikor kinyitottam nagy meglepetésemre Yoongi állt ott. Jó... Neki elnézem, azt hittem valami kis hülye sütit áruló lány lesz.

-Cső! - köszön majd emeli felém az öklét. Viszonzom, majd fejével int egyet autója felé, amiből egyből veszem a célzást és kinyitom az egyik garázst.

A házamnál csak két garázs van, de a város két másik pontján van még két tíz férőhelyes garázsom, amiből már egy fullon van, a másikba meg csak kettő van. Az ott lévő kocsikat mind nyertem versenyeken, mert a sok hülye bedobja a forgalmiját, csak azt nem nézik, hogy kikkel szemben versenyeznek. A városban nekem a harmadik leggyorsabb a kocsim. Előttem az édesapám van, ő előtte pedig egy kőgazdag koreai pasas van, aki felvásárolt vagy nyolcvan garázst már egész életében. Jófej amúgy, fincsi versenyeket lehet vele menni, csak hát ő is drágán játszik, mondjuk olyan kocsikkal ki nem? Viszi az egész versenyt, ki tudja mik vannak azokba a verdákba belepakolva.

-Jössz ma? - kérdezi miközbe felemeli a motorháztetőt.

-Ja, Tae meginvitált, jó hajnali három körül.

-Az szép - húzza el száját egy vékony mosolyra. - Legalább felkeltett?

-Nem aludtam.

-Vagy úgy. Na figyi, kéne egy kis segítség - mondja, majd a nézéséből amit felém intett egyből tudtam, hogy mi kell neki, nitro, nyilvánvalóan. - Kösz - adom át neki, majd bele is teszi.

-Beszerezhetnél magadnak egyszer-kétszer, hogy ne az enyémet lopd...

-Nem az én hibám, hogy mindig adsz.

-Jogos. Ezzel indulsz?

-Szerinted? Valószínűleg nem hiába kértem palackot.

-Ki tudja, belőled kinézem, hogy csak úgy elkérsz egyet - majd enyhe nevetés tört ki köztünk. - Kérsz kávét? Épp azt ittam én is.

-Megdobhatsz eggyel, köszönöm.

Bementünk, majd együtt fogyasztottuk el a löttyöt. Közbe sok téma felkerült, többek közt, hogy miért voltam fent majdnem reggelig.

Mivel lassan két órája, hogy csak ülünk és dumálunk eldöntöttük, hogy kimegyünk egy kicsit a pályára, feltérképezni, hogy mégis mivel állunk szembe.
Megtettünk pár kört, de persze nem tudtuk a pontos pályát, így csak inkább kocsikáztunk.

30 napig bezárva [Jimin ff.]Where stories live. Discover now