30 napig bezárva [Jimin ff.]

VI.

Ahogy megígértem magamnak... Ma reggel már fél hétkor felkeltem és gyorsan meg is állapítottam, hogy Heejin még nem volt bent; a kezem ugyanúgy szabad és még tányér sincs az asztalon, hogy esetleg behozta volna a reggelit.
Egyébként imádom, hogy nap végére mindig van mivel felidegesítenem, meg elbaszok mindent és vacsorát sose kapok szinte...

Ajtó nyikorgását hallgatva konstatáltam, hogy megérkezett Heejin. A szokásos undorítósággal a kezében. Próbáltam úgy tartani a kezem, hogy ne vegye észre, hogy lazábban van rajtam a kötél.

-Jó reggelt! - köszöntöttem én előbb, majd ő is üdvözölt.

-Mi újság, Chim? - az baj, ha ezt eddig sose kérdezte reggelente?! Most vagy tud valamit vagy csak paranoiás vagyok.

-Semmi. Veled, Nyuszi?

-Megvagyok, kösz. Nyugodtak a kedélyek tegnap óta?

-Kellett volna? - kérdezem vigyorral az arcomon, mire egyből tudta, hogy valószínűleg igen, de azért rendesen be tett egy lapáttal tegnap...

-Örülök neki. Éhes vagy?

-Hát rád éhezek, de erre a szarra nem...

-Eszel vagy nem? - kérdezte türelmetlenül.

-Kénytelen leszek, ha nem akarok gyenge maradni, igaz? - pajkos mosolyt intettem neki, emlékezve, hogy mindig ezt mondta nekem. Csak szegény nem tudja, hogy ma inkább neki lesz szüksége energiára. Oh, de még mennyi energiára! Jó kis nap lesz!

-Pontosan - mondta, majd rögvest a számba nyomott egy bazi nagy kanállal.

-Mhm! Te mit fogsz ma enni? - kérdezem teli szájjal, de igazából rájöttem, hogy ezeket a kajákat egyből nyelni kell. Nem szabad hagyni nekik, hogy érintsék ízlelőbimbóimat túlságosan.

-Én? Ma semmit. Legalábbis nem hoztam reggelit - na ez öreg hiba, Nyuszi!

-Akkor jobb lesz, ha te is eszel ebből.

-Nem, kösz. Majd délbe elmegyek és veszek magamnak valamit - hát azt kötve hiszem.

-Hát jó... - hűségesen engedtem magamba a reggelim, majd mikor elfogyott, felállt én pedig gyorsan kapva az alkalmon, kiszabadítottam a kezem és halkan sétáltam vele az asztalig, ahova mindig leteszi a tányért. Mikor letette és fordult volna vissza, perdítettem rajta egyet, így megint visszakerült az asztallal szembe.

-Mi a... Chim! - két kezét szorosra kötöttem, mire szegény feljajdult. - Auu! Chim, engedj el! - figyelmeztetett, de engem nem érdekelt, most megkapja a magáét. Egy kézzel tartottam őt, míg a fiókjában kutakodva előkaptam egy bilincset. Rázta magát össze-vissza, hogy eltudjon menekülni, de nem jött össze neki. - Hagyd azt békén! Mégis mit képzelsz magadról, hogy más embernek a dolgai közt turkálsz?!

-Nyugi, Nyuszi! - nyugtatom meg őt, mint ahogy ő is szokott engem... Nagyon hatásos, nem igaz?

Amikor sikerült kihalásznom egyet odavonszoltam őt a székhez, majd nagy nehezen leültettem. Nem akart elsőre, úgyhogy nem volt egyszerű. Mivel kezei hátul voltak lekötve, így háta alapból ívbe volt feszülve és könnyebben letudtam őt bilincselni a székhez.
Miután végeztem megálltam szembe vele és felé tornyosultam pont úgy, mint ahogy ő szokott. Szegény már nagyon ki van, arcáról ítélve. Hát ez van, most fordult a kocka...

-Még, hogy sose jön el ez a nap...

-Hogy szabadultál ki? - hangja már egyáltalán nem mérges, inkább nyugodt és beletörődött, hogy ezzel bizony már nem tud mit csinálni.

-Az lényegtelen, tudod titkot mindenki tart, ezt neked is tudnod kéne! Na mi van, csajszi?! Nem tetszik, ha a fagyi visszanyal?

-Ha egyszer innen kiszabadulok én esküszöm megöllek! - az a baj, hogy amilyen pszichopata, úgy meg is tenné.