Tony Stark "eltűnt" lánya

3.rész

Már egészen sötét volt. Felhők sem voltak. Tisztán látszódtak a csillagok. Gyönyörű volt.
Én az ágyamon ülve vártam Peterre. Nem tudtam hova akar vinni azért vártam.
Egyszercsak kopogást hallotam az erkély ajtómnál. Kimentem de nem volt ott senki. Valaki megfogta a vállam és magam elé hajítottam.

- Aucs - mondta Peter.

- Jaj bocsi nem akartam - mondtam miközben felállítottam és megöleltem.

-nem nem semmi baj - mondta miközben ő is vissza ölelt.

- Akkor készen állsz? - kérdezte.

- Egészen pontosan mire? - kérdeztem vissza és kicsit kibontakoztam az ölelésből.

- Hát a csillagnézésre. - ahogy kimondta eltűnt a talaj a lábam alól. Nem sikítottam csak nagyon szorosan öleltem Petert. Amikor felértünk egy takaró volt leterítve és sok párna meg egy távcső volt felrakva a tetőre.

- Nem sikitottál... - mondta meglepetten Peter.

- Sose voltam az a sikitós fajta-mondtam és ezzel el is engettem Peter.

- csak utánnad - mondta Peter nevetve.
Én meghajoltam és leültem a plédre.

- Jó kitettél magadért - mondtam.

- teljesen mindegy mit csinálsz csak legyen kényelmes nem? - mondta de éreztem hogy nem ez az oka.

-Pontosan - hazudtam.

Lefeküdtünk és néztük a csillagokat.

- és neked melyik a kedvenc bolygód? - kérdezte Peter.

-Hát a Pluto. Olyan kicsi és ezért. De én inkább a csillagképeket szeretem azok közül például a kis göncöl és a nagy göncöl a kedvencem. - mondtam mosolyogva.

- oh értem. Gondolkoztál már azon hogy mi lehet a világ űrön is túl? - kérdezte.

-Hát őszintén elég ha megkérdezzük Thort vagy Mordályékat - nevettem fel.

-Jogos - mondta nevetve.

- Olyan gyönyörű - mondta Peter.

- Az - mondtam majd rá néztem és Peter engem bámult mosolyogva.

- Olyan csodálatos és szép - mondta. Na itt szerintem olyan vörös volt az arcom mint egy rózsa.
Szóhoz sem jutottam csak vörös arcal bámultam.
5 perc néma csend után Közelebb mászott hozzám...márcsak centik választották el az ajkainkat amikor megcsókolt. Egyáltalán nem ellenkeztem...olyan volt mint egy álom....

- Ez ugye nem csak egy álom? - böktem ki a hosszú csók után.

- Remélem nem - mondta miközben mosolyogva engem bámult.

Ahogy ezt kimondta én is elmosolyodtam. Olyan csodálatos érzés volt. Csak bámultuk egymást amikor egyszercsak ránéztünk az órára 20:00 kor jöttünk ki és most 0:10 volt.

- Figyelj vissza kéne mennünk... - mondtam szomorúan

- holnap ugyan ekkor? - kérdeztem

- Rendben - mondta majd felkeltünk és leereszkedtünk az erkélyemre.

-Köszönöm - mondtam

-Én köszönöm - ezzel a mondattam átmászott a saját erkélyére.
Bementem a szobámba és egy cetlit találtam az ágyamon:

           Szia Ruby.
Én vagyok az Apa.
Nem találtalak a szobádban.
Szeretnék veled beszélni egy kicsit.
Holnapnkeress meg!
Puszi Apa!