- Szóval szeretnéd majd megkérni a kezemet. Be tartod az ígéretedet?- dőltem a mellkasára. Halkan felkuncogtam mire Draco megforgatta a szemét.
- Ne éld bele magad annyira, Denem. Még semmi sem biztos. Attól függ, hogy jól viselkedsz-e.- simogatni...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A szerelemnek két oldala van. Az egyik, amikor mindennél boldogabb vagy, mikor nem számít semmi más csak ő. Bármit megtennél azért, hogy a szerelmed boldog legyen és biztonságban. Mindketten szeretitek egymást, el borít titeket a rózsaszín köd. Egymás karjaiban alszotok el nap mint nap. A másik, mikor ennek vége van. Mikor minden elromlik. Nem találjátok a közös hangulatot, nincs miről beszélni majd kiszerettek egymásból. Fájdalommal telik tele a szíved és úgy érzed nincs megoldás semmire. - - - Jó pár évvel ezelőtt..
-Ha felnövünk, el veszlek feleségül- mondta a szőkeség.
-Igen, biztosan. Ha nem felejtesz el- nevettem fel halkan.
-Sosem tudnálak.- - - - Napjainkban..
- Emily Abigail Denem- szólt egy lágy hang. Twixie volt az. Apám hűséges manója. Amit Ő mond, azt Twixie mondja el nekem.. mivel Ő most nem egészen van olyan állapotba, hogy beszélni tudjon velem.. - Penelope manó elkíséri magát az iskolába- nézett fel rám a manó. - Az apja azt mondta, hogy nagyon ajánlja, hogy megmaradt a Mardekáros helye magának.-mondta majd felállt a manó és oda jött mellém.
A terv születésem óta az volt, hogy be írat a Roxfortba, hiába utálja az igazgatót..így is lett. Be íratott annak ellenére ami történt. Viszont egy idő után ki vett az iskolából majd most, hogy ő el megy, vissza írat, aztán mikor szünetek vannak a ház üres lesz, én pedig egyedül fogom tölteni ebben a házban az ünnepeket.
Nagyon sok titkom van amik miatt nem tudok normálisan beszélgetni emberekkel mert attól félek, hogy ki kotyogom a bennem lévő feketeséget. Ő mindig arra tanított, hogy soha senkiben sem szabad megbízni és elmondani a titkainkat. Nincs senki más, csak a család. De hat milyen családom van..
- Abigail, kérem jöjjön, megyünk a Roxfortba.- az én manóm kisért el. Apának meg nekem külön manónk van. Megfogta a kezem és az Abszol útra hopponáltunk. - Kérem vigyázzon magára, és tartsa a száját különben a Nagy úr nagyon mérges lesz. Az erejét pedig kérem leplezze- könyörgött a manó.
- Penelope nyugodj meg, nem lesz semmi baj- vigasztaltam a manót.
Ő sosem szerette, ha a többiekkel egy vonaton mentem a Roxfortba. Nem értem, hisz haza fele a vonattal jövök. Az elmúlt 14 évemben mindig azt hallgattam, hogy egy Denem nem sírhat. Egy Denem nem bízik senkiben. Egy Denem szót fogad. Egy Denem.. és így tovább. Már nagyon vártam ezt a pillanatot. Végre megszabadultam tőle, és új életet kezdhetek.
Mikor be sétáltam a Roxfort kapuin egyből észre vettem az elsős barátaimat. Ron, Harry és Hermione.
- Úr isten Abigail szia- szaladt oda hozzám Hermione.
- Sziasztok- intettem nekik.
- Abi, nagyon szép vagy. Mármint izé ...jól nézel ki. Úgy értem sokkal..szebb vagy. Eddig is szép voltál ne értsd félre én csak..- dadogta Harry.
