- Szóval szeretnéd majd megkérni a kezemet. Be tartod az ígéretedet?- dőltem a mellkasára. Halkan felkuncogtam mire Draco megforgatta a szemét.
- Ne éld bele magad annyira, Denem. Még semmi sem biztos. Attól függ, hogy jól viselkedsz-e.- simogatni...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Már egy hete, hogy meghalt. Minden újságnak a címlapján ez szerepel: ,,Meghalt Albus Dumbledore, a valaha volt legnagyobb mágusunk." Ezeket az újságokat kidobom. A képét nem bírom nézni, és képtelen vagyok elolvasni a róla szóló sorokat. Mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot.
Draco. Nos, már nem tudok mit mondani. Egy hete, hogy kerül. Ha hozzá beszélek nem hallgat meg, még csak rám sem néz. A társaságomat kerüli, ha én lent vagyok, akkor ő fent van. Nem alszunk egy szobában, ő a vendég szobában alszik, én meg az ő szobájában. Azóta még ki sem mozdultam innen. A napjaimat a négy fal között töltöm egyedül. Enni sem megyek le, Narcissa szokta nekem fel hozni a tálcán a napi adagot. Bár ennek semmi értelme hiszen nem eszek semmit. Szerintem fogytam is. Ha őszinte akarok lenni, akkor elmondom, hogy nem erre számítottam. Azt hittem, hogy majd ha el mondom neki akkor majd azon lesz, hogy minél több időt töltsünk együtt. Nem így lett.
Fáradt vagyok. Mindenbe bele fáradtam. Szeretnék végre pihenni egy kicsit, elfelejteni azt a sok rossz dolgot ami történt velem és körülöttem. Ron leveleit olvasom minden nap, de választ nem küldök. Azok a levelek arról szólnak, hogy ő nem haragszik és, hogy tudja, hogy nem én tettem. Továbbra is szeretnek minket és várnak magukhoz a szokásos időben, a nyár végén. Ugyan elkezdődött a nyár, de nem érzem azt a kellemes érzést ami jelzi, hogy igen végre itt van a nyár. Most minden komorabb, búsabb.
Ma reggel Narcissa ébresztett, mert beszélni akart. Semmi kedvem nem volt hozzá, de mégis rá bólintottam. Kicsit rendbe tettem magam aztán vártam, hogy ismét kopogjon. Húsz percet vártam, Narcissa pontos. Tudja a reggeli rutinomat.
- Emily drágám, hogy vagy?- lépett de az ajtón a nő. Fekete fehér haja gondosan fel volt tűzve két oldalra, ruhája egy fűzős régi stílusú ruha darab volt, egy fekete szoknyával.
- Nem tudom.- vontam meg a vállam. Hát igen, mostanában nem vagyok jó beszélgető partner.
- Beszéltem vele.- csapott bele a közepébe egyből. Nem kenterfalazni jött. - Aggódik érted.- simított végig a karomon.
- Ha aggódna akkor itt lenne. De mindketten tudjuk, hogy nincs itt.- ráztam a fejem csalódottan.
- Fel kell dolgoznia, ezt te is tudod.- mondta nekem halkan. Jó, valamennyire azért igaza van. Nem egyszerű témáról van szó, ezt belátom. De nem így kéne viselkednie, Narcissa meg persze, hogy őt "védi".
- Ne csináld ezt, Narcissa.- néztem rá könnyes szemekkel. - Meg teszem amit Andromeda mondott.- vettem egy nagy levegőt, és vártam a reakciót.
- Tessék?- döbbent le. Akkor tudja, hogy mit mondott nekem. A szemei nagyra kerekedtek, kezét a szájához emelte, és mintha meggyűlt volna könnyel a szeme.
- Muszáj.- mosolyogtam el keservesen.
- De hát.. mikor? És Draco?- döbbent le.
- Nézd, én szeretem Dracot. Talán jobban mint kéne. De tökéletesen a tudtomra adta, hogy nem akar már semmit. Ezentúl már nem kötelességem elmondani neki, hogy mit fogok csinálni.- mondtam a szemébe, mire a nő lehajtotta a fejét. - Nem tudom, hogy mikor. De majd értesítelek.- fogtam meg a vállát.
