Mortal of the King II. / Larry Stylinson ff.

11.

Holnap nem hiszem, hogy lesz időm kitenni, így ma kapjátok meg az új részt :)❤️❤️

Harry:

Miután otthagytam Louist a kádban, lementem Adamhez, akit éppen Zayn tartott szóval.

- Látom összebarátkoztatok..

- Ismerkedünk. - válaszolta Z, majd elment. Liam már Niallal volt a szobájukban.

- Na lefektetted? Hisztizett? - kérdezte Adam Louisra utalva.

- Ő nem olyan. Felnőttként kezeli a helyzetet, bízik bennem. Lefürdött és most alszik..

- Emlékszel, amikor a karjaidban aludtam el? Aztán éjjel együtt ébredtünk és mentünk vadászni.

- Az rég volt, Ad.

- Tudom.. De sokszor eszembe jut. Életem legszebb hetven éve volt, amit veled töltöttem. Azóta sem volt olyan férfi az életemben, mint te...

- Nem helyes nosztalgiázni a múlton. Nekem már itt van Louis és szeretem őt.

- És finom? Mert gondolom iszol belőle.

- Igen. Édes és sós egyszerre, és annyira... Jól esik. Vele minden könnyű. És ha sikerülnek a babák, akkor...

- Miről beszélsz?

- Lou rejtett hermafrodita, nemzőképes. Képes teherbe esni, és igaz császárral, de egészséges babákat adni nekem.

- Na ez aztán fordulat.

- Szeretem őt, Ad. Jobban mint eddig bárkit vagy bármit az életemben.

- Jobban mint engem szerettél?

- Ne kérj, hogy összehasonlítsalak titeket!

- Szóval igen. Semmi baj. Az én szívem örökké érted dobog.

- Adam annak vége! Örökre vége lett akkor amikor eljöttem.

- Pedig könyörögtem, hogy legalább addig maradj amíg világra nem jön, és addig is legyünk együtt, de te tiszta akartál lenni, érintetlen, csak neki...

- Ad...

- Semmi baj, ez a múlt, tudom...

- Liam elkészítette neked a pincés hálót, ha megfelel. Régen az én szobám volt, de mókuska miatt felköltöztem az emeletre.

- Mókuska...

- ...

- Jó, nem szólalok meg inkább! Majd este beszélünk. - hajolt hozzám, és meglepetésemre a szám sarkára adott egy puszit. A döbbenettől nem tudtam szólni, így fölmentem a kedvesemhez, aki nyugtalanul aludt. Gyorsan lefürödtem, majd mellé bújtam és gondolkodtam a történteken.

Négyszáz éve. Amikor először megpillantottam a sötét hajú, szürkés kék szemű szépséget, a gyomrom összeugrott és a szívem kihagyott néhány ütemet. Egy bálra voltam hivatalos, ahol vámpírok tartották az éves gyűlést. Ott állt ő, fekete szmokingban, lakkos cipőben és olyan mosollyal azaz ajkán, hogy megremegett a lábam. Olyan ártatlan volt, édes, és olyan nagyon szerettem volna magam alá parancsolni... Ahogy szempillája alól engem nézett, egyértelművé tette, hogy vonzódik a saját neméhez. Határozott léptekkel mentem az irányába, majd megállva előtte így szóltam:

- Hogyhogy egyedül árválkodsz itt, kiscicám? Talán nincsen gazdád? - simítottam végig egyetlen ujjal a karján, mire libabőrös lett és halkan így szólt:

- Nincsen. De szeretnék egyet...

- Harry Styles. Szolgálatodra.

- Adam Gallagher.... - fogadta el a felé nyújtott kezet.

Akkor és ott kezdődött a hetven éven át tartó őrület.. Naponta többször tettem a magamévá, majd együtt táplálkoztunk, és mentünk a következő faluba. Ő lett az én baby boy-om, és én az ő apucija... Minden csodálatos volt, Adam alázatos volt, mindig azt leste, nekem hol lehet szolgálatomra. Néha már az idegesített, hogy sosem mondott ellent nekem. Nem igazán volt önálló személyisége, mindig csapódott valakihez, és annak a stílusát vette föl. Együttélésünk alatt sokat fejlődött, de az önálló túléléshez nem eleget. Emiatt volt mindig mellette valaki. Szerettem őt. Jobban mint akartam, de a kötődésünk erősebb volt bárminél. Esténként órákat szeretkeztem vele, nem foglalkozva a körülményekkel, vagy a társadalommal. Csak Adam létezett számomra, senki más. Édes szavakat suttogtam neki, amíg ő készségesen tolta ki nekem a kerek fenekét, hogy aztán durván belehatolva birtokoljam őt. Igazi alárendelt személyiség, aki attól volt boldog, ha nekem örömet okozhat. Sosem hittem, hogy mi valaha el fogunk válni vagy nekem lesz más valaki. Mindig úgy gondoltam, majd férjül veszem egyszer, és letelepedünk messze egy kietlen hegyes vidéken és ha vadászni kell csak lejárunk a faluba. Adam mindig is gyönyörű volt, hatalmas szempillák keresztezték szürkés szemeit, amikkel oly ártatlanul tudott nézni. Épp ebben volt az ereje is. Senki nem hinné egy ilyen galamblelkűnek kinéző fiúból, hogy egy gyilkos. De ő az volt. Velem ellentétben ő rendre kivégezte az áldozatait. Neki a képessége is nem éppen rendhagyó. Akihez csapódik, attól lemásol képességet, tulajdonságot. Így - bár nem olyan jól, mint az eredeti - képes manipulálni a vizet, de épp csak egy pohárnyit, tőlem lemásolta a türelmet. Összetett személyisége van emiatt. Nem tudom, mit vett át a volt párjától, de remélem nem valami kegyetlenséget. Aztán egyik nap felbukkant egy tekercs, amikor is a Tanács behívott engem. Mai napig nem tudjuk ki alkotta meg, de az én nevem szerepelt rajta, és az, hogy átkozott vagyok, örök kárhozat vár rám, de az átok megtörhető, ha szerelembe esem egy emberrel, aki nekem fog születni, és amint a világra jön, összekapcsolódunk, érezni fogom őt. Amint hazaértem, megmondtam Adamnek, hogy be kell fejezzük a kapcsolatunkat. Bár szerettem őt, de tudtam, hogy az nem járható út, hogy vele maradjak. Így - bár sírva könyörgött - elhagytam őt. Sok év múlva hallottam újra felőle, hogy egy gazdag nemes vámpírnak lett az ágyasa. Én megfogadtam, hogy nem érintek férfit, csak azt az embert, akit nem szánt az ég. Így több, mint négyszáz évet vártam arra, hogy ő felbukkanjon. Louis. Az a férfi aki a világot jelenti nekem.

Ahogy elnéztem ráncolt kis homlokát, és ahogy dobálta testrészeit az ágyon, tudtam, hogy rémálma van. Halk nyöszörgése térített magamhoz, hogy fölébresszem őt.

- Szerelmem, semmi baj, apuci itt van, semmi baj kincsem! - öleltem magamhoz. Szegénykém annyira zihált, azt sem tudta hol van, vagy mi történt.

- Aludj vissza, kicsim. Apa vigyáz rád... - csókolgattam a homlokát, míg meg nem hallottam ismét az egyenletes szuszogását.

Annyira felzaklatott most Adam. Sok év volt, mire teljesen elfelejtettem és most feltépi a sebeket.... Nem akarom Louist sem azzal bántani, hogy együtt kell élni a volt szerelmemmel, de mégsem tehetem az utcára. Meglepett Louis viselkedése is. Azt hittem majd kiabál, csapkod, hisztizik, de nem. Korrekten kezelt mindent. Annyira büszke vagyok rá. Ő az én csodám. Ahogy elnéztem a mellkasomon szuszogó kis tündért, a szívembe belemart a fájdalom, hogy ő mit érezhet. Én attól féltékeny voltam amikor akaratán kívül egy damfír megcsókolta a fülénél. Elvertem és megaláztam... Tanulhatnék tőle. A bizalma irántam csak erősíti bennem a hitet, hogy mi összetartozunk, és ez ellen senki sem tehet semmit. Szeretett volna velem összebújni.. Az én drágám. De első nap csak nem hagyhatom a vendéget sem faképnél! Ma éjjel viszont megmutatom Louisnak, hogy nincsen mitől tartania.