Mortal of the King II. / Larry Stylinson ff.

25.

Harry:

A napok nagyon lassan teltek, ahogy arra vártam, hogy Louis felépüljön végre. Éhes voltam, és egyre ingerültebb. Bár igyekeztem ezt nem a kedvesemen levezetni, sokszor nem úgy siketült, és bizony - bizony nem úgy szóltam, ahogy jelen helyzetben illet vagy akartam volna. Louis sokkal érzékenyebb volt, minden apró kis szaron megsértődött, amivel még jobban hergelt, pedig tekintettel kellett volna lennem arra, hogy mégis most veszítette el a családját. A mai nap sem kezdődött számomra jobban. Már hozzászoktam, hogy Lou mellett alszom az ágy mellett, egy kényelmetlen széken, ülve. Hét órakor ébredezni kezdtem, és a gyomrom fájdalmasan ugrott görcsbe. Emiatt alapból szarabb volt a kedvem. A pasim persze most sem volt sehol... 

- Lou.... - nyújtóztam. Bíztam benne, hogy a WC-re ment csak. Ám mikor másodjára is hiába szóltam neki, nem válaszolt, felmérgeltem magam. Morgolódva mentem ki az ajtón, és láttam meg, amint Louis éppen egy vadidegen pasassal cseverészett egy padon ülve. Látszólag annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vette, hogy ott állok tőle nem messze. Nem tudom, hogy Lou ilyen vak, vagy szándékosan bosszant e, de a pasi nyíltan flörtölt vele. Hevesen gesztikulálva magyarázta éppen a pasimnak a gyöngyhalászat mivoltát, mikor mögéjük lépve megköszörültem a torkom. 

- Áá! Harry! Felébredtél? Így elszaladt az idő?

- Jó társaságban tudod... - kacsintott rá az idegen.

- Igen, Lou elszaladt az idő és koránt sem tetszik hogy nem voltál bent. - adtam hangot a nem tetszésemnek.

- Üdv újra itt, féltékeny Harry.. - kuncogta Louis. Egyáltalán nem tetszett hogy így megaláz egy ismeretlen előtt.

- Beszélhetnénk négyszemközt, Louis? - kérdeztem ridegen.

- Holnap találkozunk, Will. Megyek, mert szólít a kötelességem elbeszélésre... - röhögött majd kezet fogott a pasassal és elindult a szoba felé. Mégis mi van itt?

Louis:

Mióta felkeltem, Harry nagyon fura. Szinte alig merek hozzá szólni mert felcsattan mindenen, vagy leszól, de mindig belém rúg valahogy. Fel sem tűnik neki, ez nekem mennyire rossz. Folyton azzal jön, hogy én vagyok hisztis, pedig egyáltalán nem. Nappal, míg ő alszik, én sétálgatok, vagy a szomszéd szoba betegével, Willel beszélgetek. Szimpi a srác, meghallgatta a történetemet, és több a közös bennünk mint hittem. Ő is meleg, és a szülei őt sem fogadták el, majd összejött egy vámpírral, akivel azóta sajnos külön vannak, hogy a pasi majdnem megölte. Féltékenység.. Rossz tanácsadó.... Elvileg holnap hazamehetek, ma mondta az orvos. Már alig várom. A temetés szűk körben lesz megtartva, ha rendbejöttem. A családomat elhamvasztatta Harry, hogy nekem könnyebb legyen feldolgozni a dolgot. Annyira hiányzik a bújós, normális szerelmem.... Tudom, hogy gyötri az éhség, de nem hajlandó egy kortyot sem elfogadni amit akarok neki adni. Mindig azzal jön, hogy nem vagyok elég jól hozzá. Most ahogy dumálgattam Willel, olyan csúnyán viselkedett, el kell vele beszélgessek erről. Nem a tulajdona vagyok... Csak beszélgettem, hogy ne unatkozzak a négy fal között. 

- Elmagyaráznád, hogy a fenébe képzeled, hogy megalázol egy ismeretlen halandó előtt? - kért számon engem.

- Hogy mondod?

- Jól hallod! Felkelek, nem vagy sehol! Kimegyek, mit látok? Egy vadidegennel flörtölgetsz!

- Nem flörtölgettem Willel, nem tudom mit é...

- Most én beszélek Tomlinson! Leülni és végig hallgatni! Egyenlőre még én vagyok a férjed!

- Ha így folytatod tényleg csak egyenlőre.... - duzzogva ültem le.