Mortal of the King II. / Larry Stylinson ff.

14.

Harry:

A vidámparkba érve mindenre vettem jegyet, egész éjszakára, hogy a drágámat boldoggá tegyem. Csillogó szemekkel szaladt a legközelebbi vattacukroshoz, aki valami különleges technikát használva az édességet virág alakban formázta több színből, és majdnem háromszor akkora lett mit a kincsem feje.

- Ha ezt mind betolod, olyan lesz a véred, mint a méz, és nehéz lesz megállni hogy ne kóstoljalak meg.

- Akkor készülj, apuci, mert otthon alád fekszem és míg becsúszol tövig, addig a nyakamat fogom kínálni, hogy élvezet közben kóstolj meg engem....

- Loui, fejezd be, mert már áll mint a cövek...

- Üljünk fel a kisvasútra! - úgy húzott maga után, mint egy kisgyerek. A kis szemei csillogtak, és a boldogságát le sem tagadhatta volna. Helyet foglaltunk egy ilyen ló alakú vasút padján , majd lassan elkezdett velünk körbe menni a vidámparkon. Mire körbe értünk, Louis betolta az édességet, amit csak néztem.

- Nem tudtam, hogy ennyire szereted.

- Imádom. Egyik kedvenc édességem. Menjünk a függőhídra! - vettük célul az újabb érdekesen összerakott tákolmányt.

- Ez nem valami bizalom gerjesztő. Nem fog ez leszakadni? - néztem a falécekből és vékony kötelekből álló több méterbe felvezető „hídra".

- Ennek ez a lényege. Ha fel tudsz menni, ott ajándékot kapsz!

- Hát, nekem itt az ajándékom a nadrágodban és otthon kapom meg, szóval.....

- Megkapod, ha most szépen feljössz velem oda.

- Lou... Az több mint harminc méter magasan van... Szerintem ez a vékony kötél annyira nem biztonságos. Én nem sérülök meg, ha leesünk, de te igen.

- Légyszíííííí!!! Apuciiiii!!! - úgy nyúzott, mint egy kisgyerek.

- Jó... De ha úgy látom, hogy nagyon veszélyes, felkaplak és lehozlak.

- Oké, cicám, csak menjünk már! - mondta, majd rálépett az eső fokra. Ott még nem is lett volna baj, mert az maximum 5 centire volt a földtől... A többitől féltettem. De úgy sprintelt fölfelé, mint aki félelmet nem ismer...

- Most hol van a tériszonyod? - kérdeztem rá, hogy a velem való repüléstől mindig azért ódzkodik.

- Jaj... A tériszonyom.... - mondta, majd megtorpant a cél előtt egy hét méterrel.

- Már ne állj meg, menjél be abba a kis kunyhóba és ott lecsúszunk ahogy látom a lejövetelt....

- Én.. Félek....

- Ne né... - végig sem mondtam lenézett. Egyből felkaptam mert ismerem, most jönne a pánik, de mielőtt észbe kapott volna, beléptünk a kunyhóba.

- Sikerült, uraim? Itt a díj! - jött elébünk egy alacsony, szemüveges emberke, kezében egy csillám unikornissal.

- Nézd csak cicám, mit kapsz az úrtól! - mondtam Lounak, aki nagy nehezen kinyitotta a szemét. Amikor meglátta a hófehér plüss pónit szivárványos sörénnyel és csillámos szarvval, ott elolvadt.

- Köszönjük. A csúszdát kell használni lefelé? - kérdeztem meg a munkást.

- Igen. Egyszerre ketten is tudnak csúszni és nem gyors.

- Ok. Viszlát! - köszöntem, majd elmentünk a sárga műanyag irányába.

- Na cica csüccs apuci elé aztán indulunk. - mondtam, mire Louis helyet foglalt előttem, majd mögé ültem és gondoltam meglököm magunkat és lent leszünk. Ahha... Ahogy én azt elképzeltem. Lekopott a festék ami biztosította volna a lecsúszást és így csak ültünk ott és néztünk egymásra.

- Ez nem fog menni...

- Tudom Lou.

- Húzzuk magunkat?

- Kilyukasztanád a nadrágodat.... Inkább repüljünk. Várj.... - felkaptam a drágám és lerepültem vele. Elsétáltunk a következő állomáshoz, ami a céllövölde volt. Amíg én ott próbáltam eltalálni a konzerv dobozokat, egy pici kislány szaladt oda a babámhoz.

- Bácsi, neked van csillám pónid? - nézett rá hatalmas szemekkel. Anyukája pár méterről nézte a jelenetet, félig bele volt feledkezve egy pasinak a társaságába.

- Igen szépségem, a szerelmemtől kaptam. Hogy hívnak, édesem? - kérdezte a drágám. Olyan ennivaló volt, ahogy beszélgettek.

- Lily vagyok.

- És jó kislány voltál, Lily?

- Igen!

- Szeretnéd ezt a pónit?

- Igen bácsi! Ki a szerelmed? Nem lesz mérges rád, ha nekem adod?

- Nem lesz mérges, mert hatalmas a szíve és tudja, hogy egy ilyen édes kis Lily, mint te, nem tudna felmenni a hatalmas függőhídon érte. Ugye, Harry?

- Igen. Harry vagyok, Louis bácsi szerelme.

A kislány mosolyogva nézett, látszólag nem zavarta, hogy mindketten férfiak vagyunk.

- Szeretitek egymást?

- Igen angyalkám, Louis bácsi az én férjem. Látod? Még gyűrűnk is van.

- Szépek vagytok együtt. Nem baj, ha Louis bácsi nekem adja a pónit?

- Nem baj, szépségem. Maradj mindig ilyen nyitott és elfogadó az emberekkel. Rendben? Jól jegyezd, meg, hogy az embereket a kedvességgel kell kényeztetni, hogy boldogok legyenek.

- Megjegyzem és köszönöm! Adhatok puszit? - kérdezett meg a szőke kis angyal.

- Persze. - leguggoltam elé, átölelte a nyakamat majd megpuszilt, és Louishoz fordult.

- Te is kapsz ám!

- Gyere ide töpörtyű! - puszilta meg Lou, majd a kicsi kezébe adta a pónit, aki nevetve megköszönte, pukedlizett egyet, majd az anyukájához szaladt a legújabb szerzeményével.

- Csodálatos apa leszel, Harry. - fűzte össze ujjainkat Louis, majd egy csókot hintve az ajkaimra, elsétáltunk a hullámvasút felé.

- Túl gyorsan megy, kicsim. Fel fog kavarodni a kis gyomrod. Menjünk inkább arra a hattyúra az csak ott lebeg vagy mit csinál, mint aki beszívott....

- Mi van? - nevetett Louis, majd mikor megfordítottam és meglátta a klasszikus körhintát amint állatok voltak felnyársalva egy rúdra amire lehetett ülni, egyből megindult felé.

- Enyém a hattyú, tiéd a panda! - adta ki a parancsot a drágám, majd felültünk, és megszólalt a jól ismert lassú, andalító muzsika. Szépen ment körbe, és úgy hullámzott alattunk, mintha hajóban ültünk volna. Ment pár kört, Louis egyre jobban kacagott ahogy lassúból fölvettünk egy kellemesen gyors tempót. Mikor szépen megállt, lesegítettem róla, majd elmentünk a kísértet kastélyhoz. Ahogy beléptünk, mindenfelé tükrök voltak, egyik jobban torzított mint a másik. Háttérből kísérteties kacagás ment felvételről, csont zörgés, egyebek.

- Oda nézz! - mutatott egy sírkőre Louis, amin a következő állt: Drakula nappali menedéke. Nevetséges volt. Beljebb haladva lepedőből kreált szellemek, műanyag csontok, és plüss ördögök ugrottak elő. Loui kedvence az volt, mikor egy Chucky baba ugrott elő összevarrt fejjel és „vérző" - ami elmondanám, hogy ketchup volt egyébként - testrészekkel késsel fenyegetőzve. A kijáratnál pedig maga Drakula volt, vámpírfogat ragasztva magának egy életunt faszi, fekete lepelbe burkolva, hátranyalt hajjal.

- Hu. Vigyázzanak a vérükre, ma még nem ettem. Hu. - mindezt olyan unatkozva közölte, hogy Louissal egyszerre pukkant ki belőlünk a kacagás.

- Na jó... Menjünk haza, apa. Szeretnék végre igazán borzongani az én saját vámpírom alatt....

- Az biztos, hogy fogsz, mert kikötlek és addig nyallak míg rimánkodni nem fogsz hogy végre dugjalak meg.....

- Ahhoz sok kell, hogy én rimánkodjak....

- Challenge accepted, kismókus.