Párizsi csillagok //Sergio Ramos & Neymar Jr.//

7

Kylian

Néhány percig még lassan nyitottam ki és csuktam be a szemeimet, miközben az öltözőben ültem és vártam a többieket. Hamar ásítottam is egyet, így kezemet a szám elé rakva takargattam, habár senki sem volt még, aki láthatta volna.

– Jól van, látom te se békültél még ki a reggeli edzéssel – nyitott be az helyiségbe Marco, miközben ő is ásításra húzta száját. – Nem is értem mi értelme van ennek, mikor már mindjárt vége a szezonnak – dobta le táskáját a nevével ellátott padra, majd lepacsizott velem. Mindig is bírtam az olaszt, hiszen egy hullámhosszon vagyunk, bármiről is legyen szó. Helyet foglalt mellettem és lassan elkezdte kikötni a cipőfűzőjét. Jordan melegítőjéhez pontosan passzolt a sötétkék sportcipő, míg fején egy fehér baseball sapka csücsült, de az sem sokáig.

– Szerintem ne is akarjuk megtudni, még a végén kirak minket az edző a keretből, aztán nézegethetsz – nevettem fel halkan, amikor ránéztem a csapattársam arcára. Mondjuk úgy, hogy komolyan vette az előbbit és egyből elfutotta a félelem. – Ugye nem mondtál neki semmit?

– Az hiányozna még – emelte fel az orrát, de nem sokkal rá már belőle is kitört a nevetés.

Előszedte edzőtáskájából a szükséges ruhákat és cipőjét, majd hozzá is kezdett az átöltözéshez. Nagyot sóhajtva követtem az olasz példáját, de hála istennek nemsokára már a többiek is megérkeztek. Felhúztam stoplis cipőmet a lábamra és felpattanva a padról lazítottam el az izmaimat. Épp a kilincset fogtam meg, hogy kinyissam az öltöző ajtaját, mikor velem szemben jelent Neymar, aki szinte kutyafuttában esett be a helyiségbe.

– Bocs – nevetett fel, mikor sikerült normálisan levegőt vennie. Nem maradt el a szokásos ökölpacsink sem, aztán szétváltak irányaink. Kibóklásztam a pályára, ahol egy ideig még elnézegettem az üres széksorokat, ami mindig telis tele van szurkolókkal, most viszont kong az egész stadion a magánytól. Nemsokára megjelentek mellettem a többiek és Ney egy vállamra adott csapással térített vissza a valóságba.

Belevágtunk a mai első edzésünkbe, így már a sokadik kört lefutva álltam meg a pálya szélénél egy korty hűsítő vízért.

– Valamin nagyon agyalsz haver – lépett mellém brazil csapattársam, majd ő is kivett egy palack vizet a tárolójából.

– Dehogy – ingattam meg a fejemet, majd az utolsó cseppet is megittam. – Csak nem szoktam még hozzá ehhez a reggeli edzéshez.

Ledobtam a megüresedett palackot a földre, majd visszatértem a pályára, ahol folytattam a megkezdett edzést. Kitudja meddig csinálhattuk, de már csak azt vettük észre, hogy edzőnk hármat fújva a sípjába véget vetett az edzésnek.

– Ideje lenne beavatnod – bökött oldalba Neymar, amit én csak egy fejcsóválással reagáltam le és együtt hagytuk el a pályát. Belépve az öltözőbe egyből mellém cuccolt és láttam, ahogy szinte izgatottan várja, hogy ketten maradjunk. Mikor már mindenki elhagyta a helyiséget kérdőn nézett rám szemeivel, én pedig nem tudtam nem elnevetni magam.

– Csak összefutottam egy lánnyal – vontam meg a vállam, miközben a hófehér Nike cipőmbe passzíroztam a lábfejem. Félszemmel is láttam, ahogy a brazil majd kicsattan a kíváncsiságtól és a nevetéstől.

– És? Hogy hívják? Vicces? Aranyos? Valami?! – dobálta a kérdéseket, miközben ő is felvette pólóját.

– Állj már le! – nevettem ki. – Még semmi komoly, csak találkoztunk egyszer.

– Ennyit a nagy Kylian szingliségéről – mosolygott, mint a tejbetök, mire már teljesen készen állt elhagyni az edzőközpontot.

Kiléptünk az ajtókon, majd beültem Ney mellé az autóba és egy pillanattal később már becsatolt övvel indította el az autóját. Hazáig vitt, ahol kiszálltam és egyből beléptem a bejárati ajtón, de ahogy becsuktam egyből felvillant a kezemben lévő telefon. A brazil nem tudott leállni és folyamatos kérdésekkel bombázott továbbra is. Ledobtam magamat az ágyra és onnan néztem a megkezdett sorozatomat, mire újra jelzett a telefon, de ezúttal egy ismeretlen számról érkező hívás miatt.

– Igen? – szóltam bele érdeklődően a telefonba.

– Jó napot, elnézést a zavarásért, csak érdeklődni szeretnék a párizsi lakás után, amit hirdet. Elérhető még egyáltalán? – üti meg a fülemet egy női hang a vonal túlsó végéről. Ismerős hang volt, mintha már hallhattam volna valahol, így ezen kicsit elgondolkozva várattam meg a nőt.

– Persze – válaszoltam gyorsan. – Esetleg meg szeretné nézni valamikor?

– Az jó lenne – jött a válasz. – Igazából én Párizsban vagyok és jól jönne, ha minél hamarabb megnézhetném és őszintén át is szeretném venni. Egy óra múlva?

– Tökéletes. Ott találkozunk – mondtam, majd egy elköszönés után le is tettem a telefont.

Sokáig gondolkoztam még, hogy ki lehetett ez a nő, de nem jutottam dűlőre. Összekapkodtam magam, majd szóltam Neynek, hogy elvinne-e még így a második edzés előtt és természetesen pár perc múlva már a kapum előtt dudálva várta, hogy beüljek mellé.

– Na, megismerhetem a barátnődet? – lökte meg a vállamat, miközben a piros lámpánál álltunk. Mosolyát semmivel sem lehetett volna levakarni, így kicsit vicces is volt nézni.

– Nem, csak valószínűleg sikerül eladnom azt a kis belvárosi lakást – néztem ki az ablakon a városra.

– Minek adod el? – kérdezte immáron kíváncsian és érdeklődően, miután befordult az utcába.

– Nekem nincs rá szükségem, akkor meg miért álljon ott üresen, mikor másnak az lehet az otthona?

Ney kicsit elgondolkozva nézett rám, majd vissza az útra. Régen ez a lakás volt az én otthonom, de mióta már elköltöztem, üresen kong és senki sem lakik benne.

– Itt állj meg, ez lesz az – mutattam egy fekete kerítéses házra, amelynek beállóján le is állította az autót.

Órámra nézve pár perc maradt a megbeszélt időpontból, de hamar megjelent az Audi, amiből kiszállt egy öltönyös férfi és kinyitotta a hátsó ajtót is. Neyyel szinte egyszerre léptünk ki a kocsiból és figyeltük, ahogy kiszáll a szőkés hajú nő, miközben a májusi napsugarak megcsillantak a fekete autón. Feltolta napszemüvegét és egészen ismerőssé vált az arca, de még mindig nem tudtam hova tenni.

– Bonjour – üdvözölt minket, mire én barátomra pillantva láttam, hogy még pislogni is majdcsak elfelejtett. – Natalia Pérez – nyújtotta először felém, majd Ney felé kezét, amit mindketten elfogadtunk.

– Kylian Mbappé, ő pedig Neymar Jr – mutattam magamra és mellettem álló barátomra, miután bemutatkozott.

– Várj, nem te vagy Ramos felesége? – kérdezett rá egyből Neymar, mire nekem is megvilágosodott minden. Hiszen annyi riportot készített már és annyi helyen feltűnt Sergioval és mégis itt van Párizsban valamiért.

– Csak voltam – mondta határozottan, de azért látszott rajta, hogy nem ilyen erős belülről. Valószínűleg nem viselte ilyen könnyen, mint ahogy kimondta ezt. Arca vonásai is egyből megváltoztak, ahogy kiejtette Ramos nevét. – Megnézhetném akkor a lakást? – nézett vissza rám, majd én bólintva egyet kinyitottam az ajtót és magam elé engedve bevezettem a házba.

– Ney – suttogtam neki, hiszen nem akart egy ideig mozdulni és csak a vállam fölött nézett a házban álló nőre. – Gyere már – intettem neki, mire megrázta a fejét és egy pillanat alatt bent termett.