Párizsi csillagok //Sergio Ramos & Neymar Jr.//

5

Lia

Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek minden egyes reggelre, amit aligha tudtam bármivel is eltűntetni. Fáradtságom és kialvatlanságom talán a mai nap látszott meg a legjobban rajtam, hiszen még egy egyszerű kávét is sikerült elrontanom. Telefonom csörgésére viszont azonnal felfigyeltem és mikor a hívót is megláttam, egyből jobb kedvre derültem.

– Szia Antonio! Na sikerült valamit intézned? – kérdeztem túlbuzgóan a telefonban, szót sem engedve a főnökömnek.

– Szia édesem! – nevetett fel halkan miközben az ő által adott becenevemen szólított meg. – Hát hogy is mondjam...

– Csak nyíltan és egyenesen, úgy mint mindig – vágtam bele a szavába, de azonnal el is hallgattam inkább.

– Mit szólsz a franciákhoz?

– Ha nem Párizs, meg sem hallgatom – vettem viccesre a beszélgetést, amit hallhatóan ő is észrevett.

– Akkor muszáj leszel végighallgatni kedvesem, hiszen a cégünk egyik párizsi irodájába éppen hozzád hasonló embereket keresnek. És voltam olyan merész, hogy elküldtem az önéletrajzodat nekik – mondta a telefonba, mire nekem fülig ért a szám. Pont ilyenre vágytam, messze innen, messze a régi életemtől, de állok az új kihívások elébe. – Lia? Itt vagy? – kérdezte, hiszen azóta egy szót sem szóltam. Elmerengve hallgattam és gondolkoztam a szavain, így fel sem tűnt igazán, hogy már nem folytatta.

– Persze – vágtam rá gyorsan. – Mivel tudom ezt meghálálni neked?

– Oh Liácskám, nekem nem kell semmi sem – nevetett fel a főnököm, amiből tudtam, hogy komolyan gondolja. – Talán csak annyi, hogy ott is ilyen alázattal végezd a munkádat, mint itt Madridban. És mostmár próbálj meg elszakadni attól az embertől teljesen, ha már ez így alakult, amit nagyon sajnálok...

– Elég! Tudod, hogy nem szeretem, ha sajnáltatsz – forgattam meg a szememet, miközben már egy új kávét készítettem és azt kavargattam. Sohasem voltam oda azért, hogy azért bánjanak velem másképp, mert én Sergio Ramos felesége vagyok. Nekem nem kellett ez, így az se hogy miatta sajnáltassanak. – Mikorra várnak?

– Azt szeretnék, ha minél hamarabb ott lennél és alá is írnátok a szerződésedet, úgyhogy ne sokat várj vele. Ha kell, van egy kis lakásom Párizsban, költözz bele ameddig nem találsz valamit.

– Köszönöm, de nem lesz rá szükségem. Megoldom egyedül, úgyhogy már most megyek is, hogy pakoljak – kortyoltam bele az újonnan készített kávémba, de fél lábbal már a szőrmés papucsomba léptem.

– E-mailbe küldöm a részleteket. És vigyázz magadra, nagyon fogsz hiányozni. Azért majd néha látogasd meg öreg főnöködet – csalt mosolyt az arcomra egy pillanat alatt. Felnevettem kezemben a telefonommal, majd a szobám felé indultam el.

– Ígérem, Antonio – mondtam még mindig mosolyogva, majd néhány búcsúzkodó szó után abbahagytuk a hívást.

Megittam az utolsó kortyot is a keresnyés italból, majd megálltam a szekrényem előtt, aminek ajtait kinyitva elém tárult ruháim sokasága. Nagy levegőt véve álltam neki bepakolni a bőröndökbe, szinte mindent, ami ebben a házban az enyém volt. Mikor a ruháimmal végeztem, minden szobát az utolsó sarokig átnéztem a házban, a konyhától kezdve a fürdőszobáig az én cuccaimért kutatva, de mikor már az ötödik közös képbe botlottam, úgy döntöttem, hogy abbahagyom. Egészen beesteledett mindeközben és mivel arra jutottam, hogy mindent kellően összepakoltam, felnyitottam a laptomotat holnapi repjegyek után keresgélni. Sikeresen le is foglaltam egyet délutánra, úgyhogy már csak az új lakásom hiányzott. Találtam egy párat, amit a félretett pénzemből meg is tudtam volna venni, de még egyik mellett sem tudtam megállapodni, így ezt későbbre halasztottam. Viszont egy valamit még el kellett intéznem.

– Marci? – szóltam bele a telefonba, mikor sokadik csörgés után felvette.

– Lia, tényleg te vagy az? – suttogta a brazil. – Már ezer éve nem hallottalak.

– Sergio ott van? – bukott ki belőlem, amiért felhívtam, esélyt sem adva arra, hogy rólam faggasson. Hallottam ahogy nagy sóhajt vesz, majd egyre elhalkul, miközben elveszi a fülétől a telefont.

– Lia az – mondja a külvilágba, majd ismét hozzám tér vissza. – Igen, itt van. Oda is adom, ha kell...

– Nem, nem! Nem kell. Csak adj át egy üzenetet neki – dőltem végig a puha ágyamban egy pillanat alatt. – Holnap visszaköltözhet a házba – mondtam fogamat szorítva, hogy érzelmeim ne támadjanak fel bennem.

– Miért van olyan érzésem, hogy nem azért, mert megbocsátasz neki? – kérdezi suttogva a hátvéd, mire végül keserűen felnevetek.

– Ezt majd ő megtudja, de mindenesetre megköszönöm, ha átadod, mondjuk szerintem szóról szóra hallotta – nyomtam rá erőszakosan a piros gombra, majd az elnémult telefonomat magam mellé dobtam az ágyra.

Fejembe zúdult minden szó, amit a védő mondott, minden, amit tőle hallottam. És mégis egy pillanat alatt vált köddé, mikor belegondoltam, hogy máshoz ment, miközben én itthon vártam. Szívem darabjaira hullott néhány másodperc alatt azon a májusi estén, amit nehezebb lesz kiverni a fejemből, mint bármi mást. Négy évet nem lehet csak úgy kitörölni az ember emlékeiből, főleg ha boldog pillanatok kapcsolódnak hozzá és ez így volt velem is. De rá kellett jönnöm, hogy a sajnálkozással semmire sem megyek, mint ahogy Antonionak sem hagytam, magamnak sem fogom. Nem engedhettem, hogy elgyengüljek, hogy bárkinek, akivel szembe kerülök az utcán az jöjjön le, hogy ezt a nőt alaposan behúzták a csőbe. Márpedig ha én ezt eldöntöm, akkor így is lesz. Úgyhogy újra felnyitottam a laptomotat és nem sokat gondolkozva nyitottam meg a keresési előzményeket, majd a telefonszámot kikerestem és elmentettem a mobilomba. Sergio Ramos azt hitte, hogy egy csokor virág és egy szeretlek mindent el fog feledtetni velem. Nos, ez korántsem így történt. Látszott, hogy szenved a spanyol, de szívem mégsem engedett neki. Az az egy éjszaka volt az utolsó, amikor odaadtam magamat neki, de végülis nem bántam meg. Megmutattam mit veszített néhány kósza óráért, amit nem velem töltött és ennek ő fogja meginni a levét. Észre fogja venni, hogy egy olyan nőt hagyott a háta mögött aki kezét lábát a férfinak adta volna, akit nem a hírneve és a vagyona érdekelt, aki nem csinált mást, csak szeretett. De mégis ez a túlzott szerelem okozta a vesztét, hiszen eltűnt mellőle a szerető férj, aki szintén mindenét neki adta volna.

És most egyedül ülök a hatalmas ház, hatalmas szobájában, arra várva, hogy mindent magam mögött hagyjak. Hogy újra kezdjem az életemet, Párizsban.