Párizsi csillagok //Sergio Ramos & Neymar Jr.//

8

Lia

Egy kis ideig még fel sem fogtam, hogy két párizsi világsztár focista előtt sétáltam be az egyikük házába, de amennyire csak lehetett, próbáltam nyugodtan kezelni ezt a helyzetet. Csodás kis nappali tárult elém, ahogy egyre beljebb léptem, majd szinte körbe körbe forogtam, hogy minden szegletét megnézhessem. Elkaptam, ahogy Kylian próbálja az elbambuló Neymart beterelni a házba, amin jót mosolyogtam, de el is fordultam, hogy ők ne lássák.

– Nos, hogy tetszik? – lépett mellém a francia.

– Nagyon szép itt minden – néztem mégegyszer körbe, majd a kérdezőre. – Szerintem nincs sok értelme húzni az időt, hiszen ha ez nem lenne, nem tudnék hol aludni ma este. Úgyhogy én szívesen megegyezek – nyújtottam kezet neki, mire ő mosolyogva rázta meg.

– Szuper, akkor itt vannak a kulcsok, holnap pedig elintézzük a papírmunkát – adta át a néhány kulcsot tartalmazó csomót. – Most viszont nekem van egy kis dolgom, úgyhogy mennem kell. Öröm volt megismerni téged Natalia – sétált ki a házból, de barátja utánaszólt.

– Elvigyelek haver?

– Nem kell, nem messze megyek – kiáltott vissza már a lépcsőről, majd szinte azonnal el is tűnt.

Ketten maradtunk Neymarral és érződött, hogy feszülten várakozik valamire. Óvatosan felpillantottam rá és láttam, ahogyan szemeivel engem néz. Halvány mosolyra húzódtak ajkaim, amit a brazil is észrevett és viszonozta is.

– Hogy hogy Párizs? – törte meg a csendet a focista, majd elindult körbe a lakásban és én lassan követtem őt. Így fedeztük fel minden szobáját és szegletét az új otthonomnak.

– Ha lehet mondani, akkor muszájból. A volt főnököm ide tudott áthelyezni – léptem be a hálószobába, ahol egy ágyon és szekrényen kívül nem sok minden volt. – Csak minél messzebb akartam kerülni Madridtól igazából. Valami újba kezdeni.

– Remélem sikerrel jársz – válaszolta, majd kifordultam a szobából, de nem vettem észre, hogy pont mögöttem állt, így nekiestem. Kezével egyből utánamkapott, hogy ne essek hátra, mire én azt sem tudtam mi történt, így csak pislogni tudtam, de azt nagyon. – Óvatosan azért – engedett el és lépett arrébb, hogy ki tudjak sétálni a szobából, egyenesen vissza a nappaliba. Néhány bútor megmaradt, így szerencsére le tudtam ülni egy pillanatra a kanapéra.

– Egy kávét esetleg? – kérdeztem elpirulva az előbb történtek fényében és félve pillantottam ismét a brazilra.

– Sietnem kell sajnos a délutáni edzésemre, hiszen még haza is kell ugranom előtte – nézett rá az órájára, ami már lassan 3 órát mutatott. Hogy eltelt az idő! Ilyen társaságban nem is csodálom. – De ha később is áll az ajánlatod, akkor szívesen elmegyek.

Hogy nem vettem én eddig észre őt? Már rég utána kellett volna néznem a PSG játékosoknak, hogy kívülről tudjam az életük minden napját, de mégis felkészületlenül állok Neymarral szemben, kinek szemei valamiért magukhoz vonzanak és nem is akarnak engedni. Nem lehet ilyen gyorsan túllépni Lia, ezt te is tudod! A fenébe is az érzelmeimnek!

– Természetesen – válaszoltam hadarva, hiszen a gondolataim felülkerekedtek és muszáj volt visszatérnem a valóságba, mielőtt furának tartana a bent tartózkodó férfi. – Úgy is találkozunk majd még és megbeszélhetünk egy időpontot.

– Nagyon örülnék neki – mondta halvány mosollyal a szája szélén. – Viszont mostmár tényleg mennem kell, addig is viszlát Lia! – futott ki az ajtón, majd beült az autójába és gyorsan elhajtott. Egy ideig néztem a távolodó járműt, aztán pedig a még mindig kint várakozó Raphaelhez mentem, hogy a kocsiban hagyott táskákat és bőröndöt bevigyem az új otthonomba.

...

Lassan telnek a napok a beköltözés után, de minden perce kincs. Néhányszor már ellátogattam a PSG stadionjába, körülnéztem a városban Raphael segítségével, és egy párszor találkoztam is az új csapatom játékosaival. Május vége felé közelítünk, így már egyre jobban és több hír röppen fel az esetleges átigazolásokról. Legyen ez egy Mbappé vagy Neymar, de olyanokról is hallunk, mint például Messi és Ronaldo. Ez a része a szezonnak mindig is zsúfolt és izgalmas, ezer és egy helyre kell menni, de talán pont ezért szeretem.

Éppen egy El Classicora esett a választásom a mai estére, pedig az agyam ezerszer indított vészjelzést, hogy bármit, csak ezt ne nézzem. Viszont a szívem húzott ide nagyon, hiszen mindig is imádtam ennek a rangadónak a hangulatát. Szokásosan megterítettem magam előtt a kis asztalomat, majd vártam, hogy megszólaljon a kezdő síp. Bemutatták a csapatokat és a habfehérek hátvédjénél görcsbe rándult a gyomrom, testem pedig egy ideig szinte megmerevedett. Valahol azt éreztem, hogy hiányzik a jelenléte, az hogy mellettem legyen, hogy fogja a kezem, de az ördög nagyobb volt bennem és tudtomra adta, hogy eszembe se jusson erre gondolni. Elkezdődött a meccs és teljesen más volt, mint az eddigiek, hiszen a madridiak egyáltalán nem akartak semmit se csinálni, nem látszott az a tűz, ami eddig hajtotta őket és ennek meg is volt forrása.

Sergio Ramos.

Mindig ő irányította a csapatot kapitányként és most, mintha nem akarna semmit se tenni. Egyszerűen éppenhogy csak létezik a pályán, fut fel és alá, de egy kiáltás sem hagyja el a száját, egy rossz szó sem.

– Lia, bent vagy? – lépett be valaki az ajtómon, mire ijedten hátranéztem a kanapémról és próbáltam felismerni a közelítő embert.

– Persze! – álltam fel, mikor realizálódott bennem a hang és már tudtam, hogy ki jött el hozzám. – Gyere beljebb!

Nem is kellett több a játékosnak, szinte azonnal bent termett a nappalimban.

– Hogy hogy erre jársz, Ney? – kérdeztem a braziltól, aki hála istennek kirángatott az elmélázásomból és a Sergion való agyalásomból.

– Tudod... Mára beszéltük azt a kávét – vakarta meg a tarkóját és pillantott le a földre először, majd fel a szemembe, ami teljesen elkerekedett a szavaitól és főleg azért, mert totálisan kiment a fejemből. – Csak már negyed órája nem jöttél ki, gondoltam benézek, hogy minden rendben van-e – mosolyodott el halványan, majd szeme megakadt a Barcelona-Real Madrid meccsen és talán mégjobban elmosolyodott. – Na így már megértem, hogy miért felejtetted el.

– Ne haragudj, csak annyira rohanós napom volt, hogy teljesen kiment a fejemből. Még mindig van egy pár táskám is és...

– Hagyd csak, nem érdekes – vágott közbe a támadó, majd leült a kanapéra és a rám szegezte tekintetét. – Gyere, mostmár nézzük végig – bökött a tévére a fejével és én elpirulva ültem mellé.

Valahogy éreztem, hogy jó neki látnia régi csapatát és ez egy kis boldogsággal tölti el. De ahogy ismét és ismét feltűnt a képernyőn a védő, mindig elkaptam a tekintetem onnan és Neymarra vezettem. Egy párszor eljátszottam ezt, de a végén már ő is rámnézett ilyenkor és én zavartan kapkodtam a fejemet.

– Ramos miatt? – kérdezte tapintatosan, mire én aprót bólintottam fejemmel és nem kérdezett tovább, mintha tudta volna, hogy nem akarok róla beszélni. Eléggé fájó volt az a pár perc is, amikor véget vetettem mindennek közöttünk, nemhogy még az utána lévő időszak. De vajon ezután megváltozik minden?