Párizsi csillagok //Sergio Ramos & Neymar Jr.//

3

Sergio

Fájdalmasan néztem az előttem álló nőre, aki az ajtóban várta, hogy kilépjek a házból. Sohasem láttam ennyire érzelemmentes arcot, mint amilyen az övé volt. Egy hirtelen mozdulattal lekapta ujjáról hűségünk jelképét, majd hozzám dobta, amit kapkodva fogtam kezeim közé. Szomorúan vizslattam az arany karikagyűrűt, majd értetlenül néztem fel a szőkeségre, aki már hajtotta be az ajtót előttem. Szólásra nyitottam volna számat, de hiábavalónak nyilvánítottam, így fejemet nekidöntöttem a fa ajtónak és nagy levegőt vettem, mintha éreztem volna még az illatát a túloldalról. Hallottam a kulcs fordulását a zárban és tudtam, hogy itt a vége mindennek. Agyamat elöntötte a düh és a szomorúság, így nagy erővel csaptam az ajtóra, amibe még a ház is beleremegett. Felkaptam táskámat a földről, majd nagy léptekkel hagytam el a kertet. Látásom kezdett homályosodni, mire megtöröltem a szemeimet és néhány könnycseppet szárítottam fel. A bátor és kőkemény férfi most mégis sír, könnyeit törölgeti egy hiba miatt, ami talán megváltoztatja ezentúl az életet és soha többé nem foghatja karjai közé élete szerelmét. És ez a balfasz nem más, mint én.

Nem tudtam sok lépést megtenni nyugodtan, hiszen a sarkon őrült kattintgatásba kezdtek a firkászok és azon nyomban lebombáztak a kérdéseikkel.

– Miért pakolt el ki a házukból?

– Elválnak?

– Hova fog most menni Ramos?

Teljesen kizártam őket a fejemből és a barátom lakását céloztam meg, ahol talán lerázhattam az eszementeket. Néhány utcányira lakott tőlem és csak bízni tudtam benne, hogy befogad. Amint az ajtóhoz léptem, kissé lefagytam, de kopogtattam rajta és vártam, hogy kinyissa.

– Mégis ki a fene keres ilyenkor? – húzta el ásítva a száját, ahogy a bongyor hajú kinyitotta a hatalmas ajtót. – Sese?

– Beengedsz? – néztem rá kérlelőn, mire azonnal arrébb húzódott és helyet engedett nekem. Besétáltam a hatalmas házba, ahol már a csönd uralkodott. Körbepillantottam az ismerős bútorokon és melegség járta a szívemet, hiszen tudtam, hogy egy boldog családhoz tartoznak. A brazil álmosan összehúzott szemekkel vizslatott engem, míg én helyet foglaltam a bőr kanapén és magam mellé dobtam a táskám. Mintha tudná mire vágyok, a hűtőhöz lépett, hogy két hideg sört szisszentsen fel és az egyiket a kezembe nyomta.

– Akarsz róla beszélni? – kérdezte félőn pillantva rám, majd egy nagyot korytolt a keserű italból. Néhány pillanatig csak a szám belsejét harapdáltam és forgattam az ujjaim között lévő üveget. Mégis hogy mondjam el neki, hogy megcsaltam a feleségemet anélkül, hogy leszedné a fejem?

– Egy balfasz vagyok, Marci.

– Ezt eddig is tudtuk – nevetett fel, hogy talán oldja egy kicsit a hangulatot, de komoly arcomat látva leolvadt a mosoly róla. – Hűha, ennyire nagy a baj? – kerekedtek el a szemei a hátvédnek.

– Rohadtul – húztam meg a sörös üveget, majd fintorogva tettem le az asztalra. Még ez sem segített leküzdeni azt a maró érzést, ami a torkomba kúszott egyre és egyre feljebb és szinte már folytogatott. – Lia kidobott – néztem bele a szemeibe, amikből simán kiolvastam a megdöbbenés jeleit. Ő is letette a kezéből az üveget és a tekintetemet tartotta fogva.

– Sergio, mit csináltál? – kérdezte magasabb hangon, sőt inkább már idegesen. Némán hallgattam a szavait, de választ nem tudtam adni. – Sergio! – dörrent rám erőteljesen, mire még én is összhúztam magam. És úgy tűnt, nem csak én ijedtem meg ettől, hanem a család másik tagja is. Clarisse álmosan lépegetett le a lépcsőn, miközben öklével szemeit dörzsölte. Ahogy megpillantott egyből lefutott hozzánk és csak kapkodta kettőnk között a fejét.

– Megmondanátok mi ez az eszeveszett kiabálás? Liamnek is éppen hogy sikerült elaludnia, most meg még veszekedtek is a nappali közepén – nézett ránk mérgesen a ház asszonya. Számat még mindig erősen szorítottam, mint aki soha többet nem akar megszólalni, mondjuk így is éreztem magam.

– Kedves barátomat Lia kidobta otthonról – szórtak villámokat szemei, ahogy ismét felém fordult a brazil. – Elmondod, vagy kezdjek el találgatni?

Ijedten pillantott rám Clarisse, míg Marcelo toporzékolva várta tőlem a választ. Próbálta lefogni és csitítgatni, de nem sok sikerrel.

– Megcsaltam bassza meg! – csattantam fel, mire érzelmeim is kiszabadultak a mellkasomból. A szúró érzés magába kerített és minden pillanatban olyan érzésem volt, mintha mindig egyre több tőrt forgatnának bennem. A levegő megfagyott köztünk és csak egymásra meredtünk.

– Te idióta! – lépett mellém a barátom és egy embereset csapott a tarkómra. – Hiszen az a nő szeretett téged!

– Marcelo hagyd már! – rángatta el tőlem Clarisse, hogy kissé lenyugodjon és ne durvuljanak el a történések. – Nem látod, hogy így is szenved? Szerinted nem jött rá, hogy hülyeséget csinált? – nézett bele mélyen a szemembe és én csak elhúztam a számat. Igaza volt a nőnek és talán Marci is kezdte belátni, hogy pont ezért vagyok itt.

– Anya, miért kiabáltok? – hallottunk meg egy nyűgös hangot a lépcső felől, mire felkaptuk a fejünket. A pici Liam ott állt a tetején és minket vizsgált szemeivel. – Szia Sese bácsi – köszönt nekem, mikor talán felismerte az alakomat.

– Szia Liam – mosolyogtam a kisfiúra, aki óvatosan lelépkedett a lépcsőn és az anyja mellé érve felkéreszkedett az ölébe. Fejét belehajtotta a nyakába és ismét egyre laposabbakat pislogott.

– Gyere Sergio, a vendégszobában megágyalok neked – húzott magával a nő az emelet irányába.

– Én... Sajnálom Marcelo – böktem ki a számon ezt a néhány szót, mire a brazil visszahúzott és átölelt.

– Ne nekem sajnáld tesó. Azt hiszem valamit ki kell találnod – mondta, majd elengedett, hogy Clarisse felkísérjen. A nő először Liamet vitte a szobájába, akit már azóta elnyomott az álom. Óvatosan betakarta, majd becsukta a szobája ajtaját.

– Tessék – nyitotta ki a szemben lévő üveges ajtót, majd beljebb tessékelt. – Ott találod a fürdőszobát – mutatott egy belső ajtóra. – Ne haragudj Marci miatt – fordult felém a nő és elhúzta a száját. – Kicsit túlságosan is felkapta a vizet.

– Talán ez volt a legtermészetesebb reakciója, ami csak lehetett – mosolyodtam el halványan, hogy érezze, nem bántott meg a csapattársam viselkedése. Teljesen igaza volt és megérdemeltem a fejmosást.

– Most menj pihenni, hogy holnap újra próbálhasd Liával. Bár van egy sejtésem, hogy nem lesz egyszerű, főleg hogy ő dobott ki – szomorodott el tekintete, majd kisétált az ajtón. Nagy levegőt vettem és a kis fürdő felé indultam el. A falakon hófehér csempe tündökölt, míg a márvánnyal díszített mosdókagyló megragadta a tekintetemet. Levetettem ruháimat magamról, de felsőmön megérződött Lia illata, így orromhoz nyomva próbáltam minél mélyebbre beszippantani. Egyből beugrottak a közös emlékeink és mérhetetlen erővel szakadt rám a mázsás teher, amit az egyedüllét gondolata okozott. Beálltam a hideg csempék közé és magamra folyattam a forró vizet. Csak álltam ott, mint valami szobor és jó néhány percig még mozdulni sem tudtam. Felemeltem fejemet, hogy a vízcseppek egyenesen az arcomba érkezzenek és eláztassanak teljesen. Hosszúra megnőtt hajamból patakszerűen folyt ki a víz miután elzártam a csapot, így hamar törölközőbe csavartam magamat és pár perc múlva már szárazon léptem a szekrényre rakott ruhámért. Egy boxert és pólót felvéve siklottam ki a fürdőből és egyenesen az ágyba zuhantam. Magamhoz szorítottam a Lia illata által belengett pólót és így próbáltam elaludni, miközben azon gondolkodtam, hogyan járhatnék ismét a kedvében.