Párizsi csillagok //Sergio Ramos & Neymar Jr.//

9

Sergio

Minden nap minden órája egyre és egyre lassabban telt, mióta nem hallottam semmit sem Liáról. Visszatérhettem szeretett otthonunkba, ami eddig boldogsággal volt fűtve, de ennek is vége már. Sosem fogom tudni megbocsátani a tetteimet magamnak, hiszen egy olyan nőt üldöztem el magam mellől, aki nem szolgált rá erre. Mindent megadott nekem, amit csak lehetett, szívét lelkét belefektette ebbe a kapcsolatna, amit én egy nap alatt leromboltam, csak azért, mert visszavágyódtam a régi énemhez. Igaza volt Marcinak ebben.

Sokszor körbejártam már a házat azóta, mióta újra itt vagyok, hogy hátha hagyott valamit hátra Lia, bármi üzenetet vagy fontos dolgot, de egynéhány régi közös képen kívül semmit sem találtam. Az egyik kedvenc képünk összetört kerettel és üveggel feküdt a szobánk ajtajánál, de ahonnan csak lehetett, leszedte a fotókat és mind vagy a földön hevert vagy a szemetesben. Szívem mérhetetlenül sajgott és úgy éreztem, hogy sohasem lesz esélyem helyrehozni bármit is kettőnk között. Megfogta magát és eltűnt Madridból, sőt még lehet, hogy az országból is, és ki tudja meddig ment. Senki sem tud róla semmit, hiába beszélt vele Marci, nem mondott egy árva szót sem, hiába beszéltem a főnökével, mindenhol süket fülekre találtam. Egyetlen boldogság ami maradt az életemben, az a foci, a labda, de még néha ez sem segít elfeledtetni a valóságot.

- Ne már Sese, folyton lógatod az orrod - jött mellém Marcelo, mikor lefutottuk az utolsó kört is az edzésen. - Ha így folytatod, rossz hatással leszel a csapatra.

Ebben is igaza volt a brazilnak.

- Nem tehetek róla - húztam el a számat keservesen. - Vagyis igen, de mégse. Azóta aludni sem tudok rendesen - ecseteltem a barátomnak, aki felkapta a vizes palackját a földről és velem együtt baktatott be az öltözőbe.

- Muszáj lesz kicsit elengedni a történteket és jobban odafigyelni arra amit csinálsz - néztem rá kérdőn, hiszen tudhatná, hogy ez nem egy futókalandom, amit egy óra alatt kiheverek. - Hé, tudom, hogy nehéz. Nekem nem kell magyarázkodnod. Csak tényleg jó lenne, ha visszatérne a kapitányunk.

Magam elé hajtva a fejemet hallgattam a szavait, majd a vállamra rakta a kezeit biztatásként. Észre sem vettem, hogy időközben felöltözött és már kifelé sétált az öltözőből, sőt, már senki sem maradt rajtam kívül. Nagyot sóhajtva fogtam meg a cuccaimat és öltöztem át, majd nem sokkal később már az autómban ülve tartottam hazafelé.

...

- Sergio, egy percre kérlek! - lépett be Florentino Perez a következő edzés végeztével az öltözőbe, majd egy "azonnal" szócskát elmorzsolva siettem az elnök irodájába.

- Tehetek valamit esetleg? - kérdeztem, mikor beléptem az üvegajtón.

- Ülj le Sergio - mutatott a sötétbarna bőr fotelekre, mire én már kissé idegeskedve helyet foglaltam. - Beszélnünk kellene a szerződésedről.

- A mimről? - kaptam fel egyből a fejemet Florentinora, szemeim pedig azonnal kétszeresére nyíltak. Soha sem kellett ilyenről kanapén beszélnünk, hiszen egyértelmű volt minden évben a maradásom. A klub is akart és nekem sem volt ellenvetésem.

- Tudod, sokat beszélgettünk a stábtagokkal és arra jutottunk, hogy ideje lenne új kaland után nézned - ejtette ki száján a szavakat, de egy pillanatra sem nézett rám. Tudtam, hogy ezt nem ő akarja, valaki más áll a háttérben, aki mindenáron azt akarja, hogy adjam át a helyem.

- Ezt nem mondhatod komolyan - tettem könyökömet a térdemre és úgy néztem tovább a férfit, de még mindig nem volt hajlandó rám nézni. Tehát tényleg ez történik, csak éppen nem akarja, hogy bűnösnek tartsam ebben.

- Sergio nézd, segítek amiben csak tudok... - kezdett bele, mire én már az ajtót nyitottam és kiléptem az irodából.

Szívem szerint törni zúzni lettem volna most képes. Nem elég, hogy elrontottam a magánéletemet, mostmár a karrieremnek is lőttek. Jöhet még ennél rosszabb?

Berontottam az öltözőbe és amilyen gyorsan csak lehetett felkaptam a táskámat, majd a folyosóra lépve próbáltam elhagyni az edzőközpontot. Az egyik ajtó mellett sajnálkozó tekintettel figyelt az igazgató, de szinte azonnal otthagytam és a kocsimban ülve igyekeztem levezetni a dühömet. Alig pár perc elég volt, hogy hazaérjek, ahol semmire sem figyelve nyitottam be a bejárati ajtón, majd szinte egyből előszedtem az összes létező alkoholt a lakásban és egyszerre felnyitva mindet szerettem volna elfojtani fájdalmaimat. Mihez fogok így kezdeni?

...

Napok teltek el azóta a bizonyos nap óta és egy cseppel sem lett jobb. Egyre és egyre több edzést hagytam ki, a barátaimat szinte már nem is láttam, csak a televízió képernyőjén keresztül, mikor az egy-egy meccset néztem. Rossz volt nézni, ahogy elválasztanak ettől a csapattól, a családomtól, hiszen nekem a Real a második otthonom és most mégis elvették tőlem. Talán kezdem felfogni, hogy mit tettem én Liával, hiszen nem is különbözik a két eset egymástól annyira.

Egy perc múlva már teljes képszakadás volt, és semmire nem emlékeztem, csak arra, ahogy néhány hang próbál hozzám szólni a külvilágból.

- Teljesen kiütötte magát.

- Ahj Sergio, miért teszed ezt magaddal?

- Ez így nem mehet tovább.

Hallottam az újabb és újabb felhangzó mondatokat, néha csak minden második szót értve, néha pedig kristálytisztán. Két kar fonódott az enyéim köré, és úgy próbáltak felhúzni a földről, kisebb nagyobb sikerrel. Szinte alig tudtam parancsolni végtagjaimnak, úgy hajlottak, mintha csak valami rossz rongybaba lennék, mondjuk nem is éreztem magam különbnek.

- Milyen nap van? - kérdeztem teljes mértékben az alkoholok befolyása alatt állva, így már egészen elvesztve az időérzékemet.

- Vasárnap - hallottam meg bongyor hajú barátom hangját és mikor realizáltam, halvány mosoly ült ki a szám szélére. - Mi a fene történt veled?

Erre a kérdésére hatalmas nevetésben törtem ki, és az éppen kezem ügyébe akadó sörös üveget fogtam meg, amibe határozottan bele is akartam kortyolni, de Marcelo egyből kiszedte az ujjaim közül és egy "mesélj" nézéssel ajándékozott meg. Nagy levegőt véve, még bódultan, de belekezdtem a Florentinoval történt beszélgetésünk ismertésébe, majd a végére érve csak elnyíló szemekre bukkantam.

- Ez most ugye nem komoly? - kérdezte Karim teljes sokkban.

- Szerinted? - mutattam magamra és a körülöttem lévő környezetre, utalva, hogy nem sok választási lehetőség volt.

Lélegzetvisszafojtva figyeltek mindannyian, miközben én hátradőltem a kanapén, kezemmel eltakartam a szemeimet és próbáltam erősnek tűnni.

Csak próbáltam.