our love song

part 3

Az időjárás szeles és csípős volt.lassan minden télbe bukott. Luffyék első három órája a jól ismert matematika volt. Lu az első két órán az ablakon kifelé bámulva számolta a lehulló faleveleket,mindezt csendben ami feltűnt Lawnak is. Az utóbb említett érzelementes arckifejezése ugyan úgy festett ahogy eddig,de senki se gondolta volna hogy Luffy arcizmai is képesek ennyire lekonyulni. Tisztán látszott hogy valami történt,hisz a szalmakalapos aligha meghallotta a kedvenc hangját; a csengő szavát. Trafalgar összevont szemöldökökkel fordult a sebhelyes felé,azt hitte álomba zuhant a bambulás közben,de meglepetten vélte felfedezni hogy könnyek ültek a kalapos szemeiben. Szorító érzés kerítette hatalmába,amit nem tudott megmagyarázni. Tudatán kívül nyúlt a kisebb férfi válla felé,de hirtelen visszarántotta kezét,mint aki ráeszmélt arra hogy mit is tervez csinálni.
-Mugiwara-ya. - szólította meg becenevén amire az alacsonyabb nem is reagált.
-Luffy-ya.- szólította meg ismételten közben egy picit meglökte a vállát. Luffy feleszmélt gondolataiból és enyhén könnyes szemekkel felkapta a fejét és Law íriszeibe meredt. Trafalgar egy pillanatra megilletődött de gyorsan rendezte arcvonásait és teljes higgadsággal szólt a fiúhoz újra. -Szünet van. Már csengettek. - mondta nyugodt hangnemben és vállára kapta táskáját. Lu egy másodperc elejéig zavartnak tűnt aztán felfogta a magasabb férfi szavait és mint aki felvilágosodott,kikapta a padból a reggelijét és megiramodott.
-Köszönöm!! - válaszolta kiabálva miközben szélesen mosolygott. Könnycseppei eltűntek szemgördeiből,szemei holdakat formáltak a mosolygástól. Law elfintorodott,amolyan szívesen-mosolyt próbált magára erőltetni. Nem akarta lelombozni a fiatalabbat azzal hogy tudtára adja hogy kevesebb,mint 10 perce maradt a szünetéből. Torao kiért a folyosóra és szemeivel Bepo után kutatott akire rálelt pár másodperces keresgélés után. Az említett két fiúval beszélgetett akik történetesen Shachi és Penguin voltak a másik évfolyamról. Ők négyen rettentő szoros kapcsolatot ápoltak gyerekkoruk óta,így mikor Law megpillantotta őket egy lágy mosolygás-féle kúszott ajkaira,derűs hangulatba igyekezett barátaihoz akik hasonlóképp reagáltak érkezésére. A tíz perces szünet tovaillant,ezért Bepo és Trafalgar visszament a termükbe ahol mindkettejük meglepetésére az egész Mugiwara-csapat már a helyén ült,még maga a szalmakalapos is. Trafalgar frusztráltan nézett a mostmár szomorú arckifejezéssel ülő Luffyra. Fogalma se volt arról hogy mi történhetett a mindig vidám és hangos kölyökkel,és valóban frusztrálónak találta hogy ennyire nyomott hangulatban látja a sebhelyest. Helyet foglalt és koncentrált a tanárjuk szavaira,de nehéznek találta úgy,hogy a mellette levő srác hangosakat szipogott. Szeme sarkából rápillantott és komolyan megdöbbent. Luffy sírt,és nem is akárhogy. Telefonját szorongatta kezei közt,miközben hangosan szipogott és takarta arcát nehogy bárki is meglássa.
-Monkey D. Luffy,menjen ki,legyen szíves. Ne zavarja az órát! - rivallt rá a tanárnője. Luffy szó nélkül felpattant,felkapta a táskáját és kirohant a teremből. Trafalgar keserű szájízzel nézte végig a történéseket,aligha tudott volna ezek után a tananyagra koncentrálni. Hallotta ahogy Usopp hangosat sóhajt és Zoro leejti a fejét a padra közben hangosan elkáromkodva magát. A szalmakalapos barátjainak arca sötétbe burkolódzott tudták mi történt.
-Tanárnő. - szólalt fel Trafalgar Law ezzel újabb meglepetést okozva az osztály azon részének akiknek fogalma se volt arról mi történik. -Kimehetek mosdóba? - tette fel a kérdést. Pedagógusa furcsa tekintettel végig mérte a szakállas férfiút majd bólintott. Trafalgar a zsebébe süllyesztette telefonját és szapora léptekkel kisietett a teremből.