Segítség az értelmezéshez: Paul Verlaine és Arthur Rimbaud versbe foglalt beszélgetése/levelezése (tanácstalan vagyok az elnevezést illetően, hiszen nem egymáshoz, csupán egymásról beszélnek, de talán maradjunk a verses párbeszédnél). Arról a rövid időszakról szól, amely során szeretők voltak, de a párizsi évük intenzívebben megjelenik, ezért az Egy évad a pokolban-ra reagál, és abba a londoni időszak kevéssé tartozik bele. Aki ismeri az életüket és a munkásságukat (főleg Rimbaudét) az felfedezhet további utalásokat. Ha bárki szeretné, szívesen tartok kiselőadást róluk, de ha nem, akkor legyen elég annyi, hogy két meleg francia költő románca, versben feldolgozva.
Bal oldal, dőlt betű: Verlaine
Jobb oldal, szimpla betű: Rimbaud
(Arra vonatkozik, hogy melyik részen kinek a gondolatai találhatók).
Végén, félkövér, dőlt és aláhúzott betű: közös rész, személyes névmásokra sehol nem lévén tekintettel.
*
„Jöjjön kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!“
Milyen hatást gyakorol vajon ifjú lelkem rájuk?
Oly fiatal, oly elsöprő…
Egy fél emberöltő, s mégis megbűvöl ő…
Váramban, vajh asszonyi rívás nem riasztja-e?
Kezemmel én kezét be mégsem szennyezhetem
Irigylem az álmot, mely homlokát csókolhatja
Karja bár mégiscsak engem patronálna
Üde ajkaira a szavakat felcsókolnám
Ő vezeti reszkető, hitetlen kezem: az én bajszos múzsám
Tudná csak, hogy sóváran mennyit, mennyit álltam
Éjszakánként ódon vendégszobánk ajtajában
Tekintete bensőmben perzsel, lobban, szúr,
Nincsen is felettem nálánál nagyobb úr
Fiatal isten, szavai törekszenek, szentélyt követelnek
Olyan, igen olyan, mintha megértene
Kézcsókot ad, mielőtt elmennék
Megáldja talán, hogy ihletem ne tűnjék?
Mielőtt a vonat elvinné messzire,
Hagyok rajta magamból vajmi múlékony emléket,
Írjanak gyémánt ujjai, csak írjanak nekem.
Csak vissza, vissza hozzá, egy részeges hajón,
Matrózként csüngök éjszakai árbócon,
Szavam mind vitorla, rímeken hullámzó,
Házába vad cunamiként robbanó.
*
Szavai angyalszárnyán röppen vissza hozzám,
Őt választottam mindenek felett, e ifjú királyt, senki mást.
Fejem fölött füstkorona,
Kezemben jogar - sörnek aranyló korsója,
Ép gondolatoknak komló s kátrány gyászkoszorúja.
Arcán kivirulnak veres borvirágok,
Szájáról a pelyhedző habbajszot élvezettel lenyalom -
Oly gyerek még, riadt, ajaka mégis eltátva hívogat.
Úgy táplál engem, akárha gólya volna,
Szavakkal etetget, hevesen csókolva,
Éjszemében sötétség kél, a pultos szája tátva,
Pletykálja már azonnal, milyen ördögfattya
Költő urak bomlanak hősi lócáin,
Két kéz mégsem hagy a tudatlanra gondolni.
Kézen fogom, bevezetem Párizs sötétjébe,
Trónra ültetem majd egyszer, de poklot járunk előtte.
Tekintetében érzelmek kincseskamrája,
Súlyos bilincs, féltékenységnek aranykalitkája,
És a vágy, hogyha nem is övé, legalább érte szóljon,
S én elfogadom, ha kell, őérte a pennát végleg is lerakom.
*
Barátom, szerelmünk maga a purgatórium,
S bár beolvadni soha, de hamuként szállni fogunk.
ESTÁS LEYENDO
A múzsa érintése
PoesíaAvagy rímségek rémes cirkusza a múzsa csókjához. Olyan versek, lírai költemények és néha csupán gondolatfoszlányok gyűjtőhelye ez, amelyek leírása megkönnyítette a lelkem, túljuttatott egy szorongató hangulaton, vagy ki tudja, talán csak jólesett já...
