Lehet-e halál olyan mint az álom?
Lehet-e belém égő orgonabokor?
Mélylila fátyol, mely óv és eltakar?
Illatos, fáradt, ódon kárhozat?
Létezhet-e az, hogy a halál égő vágy?
Vörösen izzó, ideges napnyugta?
Milyen ember az, aki a Naptól csókot kíván,
S közben ajkáról pereg a halált hívó ima?
Milyen, ha fehér galamb hozza,
Ha kitárul, mint az ég kék árja?
Olyan-e, mint a sárga napraforgó
Napot vágyó kerámiavirága?
Miért kell feketének lennie?
Miért kell, hogy fájjon?
Igyekszem valamilyen színt aggatni rá,
S lehet, hogy mégis inkább fénylő halmazállapot?
Az én nevű halmaz végső stádiuma,
Amit átélek szüntelen, minden éjszaka,
Mikor elgyászolom azt a szerelmet,
Akit aznap láttam csak, és többet talán soha.
Elgyászolom őt, és vele magamat
a sorsban, hogy költő lakik bennem,
kinek lételeme, hogy szeretkezhessen
minden rezdüléssel, melybe beleszeretett.
Az én nevű halmaz utolsó állapota,
Melyben eggyé lesz Pilinszky és lila ibolya,
Melyről azt hittem, nem lehet halál,
Mégis megtaláltam benne a végzet
Színét és halmazállapotát:
A pergamenbarnán felejtett virág
Aszott szirmát a kedvenc versemen,
Melyet soha nem olvashattam már fel neked.
VOCÊ ESTÁ LENDO
A múzsa érintése
PoesiaAvagy rímségek rémes cirkusza a múzsa csókjához. Olyan versek, lírai költemények és néha csupán gondolatfoszlányok gyűjtőhelye ez, amelyek leírása megkönnyítette a lelkem, túljuttatott egy szorongató hangulaton, vagy ki tudja, talán csak jólesett já...
