Megegyeztünk a Holddal, hogy ma csillagokat hazudik a meztelen hátamra.
Égő, fényes kis pontokat hazudik, amik elektromosan kisülnek és tonnákat nyomnak a tüdőmre.
Nem tudom ezt a hazug szerelmet úgy belélegezni, mintha…
Pontosabban csakis úgy tudom, mintha:
- megrögzött láncdohányos volnék,
- ötven éve esztergagép mellett állnék,
- még elhinném, én is úgy zuhanok, mint az elejtett pihetoll,
- a szemedben lakó vadállat nem lenne, csak álom.
Miután belélegeztem, strigulákat húzok a mellkasomra, valahányszor lélegzem.
Percenként tizenhárom… Aztán tíz. Kierőszakolok tizenegyet, de egyre nehezebb, és akkor hirtelen húszat-harmincat is fújtatok egy perc alatt, ijedtemben. A mellkasom már megtelt vonalkákkal, de vég nélkül karcolom őket tovább, mélyebbre, meszebbre, combba és hasba, húsba és ínba, és a lélegzés egyre kétségbeesettebb, a csillagok pedig csak ragyognak a meztelen hátamon, hazug fényt ragyognak, de hiába hazug, ha valaki egyszeriben nézni kezdi, meglátja hátamon a Göncölszekeret és az Esthajnalcsillagot, és hinni kezdi, hogy azokon át majd hazajut, és ki tudja, mennyi fényév telik el, mire észreveszik, hogy valójában nincs többé göncöl és esthajnal, mert ezerfényévek teltek el, és felrobbantak rajtam a csillagok, én meg egyébként sem kaptam már levegőt a belélegzett, hazug szerelemtől. Most már tudom, mit értett a Hold azon bókján, melyben szupernóvához hasonlította ragyogásomat.
VOCÊ ESTÁ LENDO
A múzsa érintése
PoesiaAvagy rímségek rémes cirkusza a múzsa csókjához. Olyan versek, lírai költemények és néha csupán gondolatfoszlányok gyűjtőhelye ez, amelyek leírása megkönnyítette a lelkem, túljuttatott egy szorongató hangulaton, vagy ki tudja, talán csak jólesett já...
