Nhang fiai (Árnyékosfalu I./8.) (részlet)

Árnyékosfalu, Felsővárosi negyed

Június 5., 2018 (kedd)
Délelőtt

A hányás nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, pedig az elmúlt hetek nagyjából ezzel teltek. Úgy megközelítőleg minden második-harmadik nap.

- Fel kéne adnod – sóhajtotta Primrose, és gyengéden megveregette a hátát.

Eissenberg kiadott még egy utolsó adag nyállal kevert, gyógynövényszagú masszát, azután nekidőlt a falnak, és megtörölte verejtékező homlokát. Arra már nem maradt ereje, hogy felálljon, vagy az aznapi termést lehúzza, ez utóbbit a nevelőanyja oldotta meg helyette.

- Kösz, Prim néni – mondta, majd nagy nehezen felkecmergett a padlóról, és kiöblítette a száját a csapnál.

- Egyszer megmérgezed magad, meglásd! – válaszolta az aggodalmasan.

- Azért vagytok ti nekem, hogy ez ne következhessen be – nyöszörögte az ifjú boszorkánytanonc, és elfészkelt a szennyesláda tetején.

Charlie, aki eddig csendes érdeklődéssel figyelte a gyötrődés hangjaitól átható erőlködést, halk percegéssel felkéretőzött az ölébe.

- Megnézetted a vérképed? – kérdezte Primrose, miközben kinyitotta az ablakot, majd a biztonság kedvéért nagy adag légfrissítőt permetezett szét a földszinti fürdő levegőjében.

- A májfunkcióim kicsit neccesek – válaszolta Eissenberg -, de megmaradok. Zabálom a B vitamint, és reménykedem benne, hogy nem múlok ki sárgaságban, mielőtt rájönnék a megoldásra. Amire igencsak nagy esélyem van, mert érzem, hogy közel járok. Épp csak arra nem bírok rájönni, mi hiányzik még. Pedig biztos vagyok benne, hogy valami egészen apró dologról van szó.

- Kicsim, nem akarok mindig én lenni a zabszem a füledben...

- A seggemben.

- Parancsolsz?

- Imádom, amikor Azzie-val szlenget próbáltok tolni, mindig feldobja a napom, de az emberek úgy mondják, zabszem a seggben.

- Miért tenne bárki ilyesmit a hátsó felébe? – kérdezte Primrose értetlenül.

- Éppen ez a lényeg, hogy semmi értelme, mert nem odavaló. Az ember sok mindent begyömöszöl az orrába, a fülébe meg a szájába, de oda nem, ezért olyan kínos és zavaró már a gondolata is. Emlékszel? Én egyszer egy extraméretű Juicy Fruit rágógumacsot nyomtam fel az orromba. De jó mulatság is volt!

- Hogyne emlékeznék! Utána meg nem tudtad kivenni, és minél inkább piszkáltad, annál feljebb csúszott, hogy a végén azt hitted, az agyadig ment. Amikor meg kiszedtem, akkor meg azt, hogy az az agyad. És őszintén szólva, jelen pillanatban felmerül bennem a gyanú, hogy sikerült ténylegesen eltávolítanom a kritikus gondolkodásért felelős lebenyedet, mert amit magaddal művelsz... - csóválta a fejét - És éppen azért az emberért!

- Ne kezdjük újra, kérlek!

- Hiszen ő egy gyilkos, és te mégis veszélybe sodrod az egészséged, hogy...

- Mérgeken él! Ha az én testem néhány hét alatt ilyen szélsőséges tüneteket produkál, képzeld el, ő minek van kitéve minden átkozott éjjel! Nem is értem, a rabok jogaiért küzdő szervezetek miért nem veszik górcső alá ezt a kotyvalékot?

- Amit az Annwban adnak a raboknak, sokkal gyengébb ennél! Kétszáz évig is ihatnád, akkor is legfeljebb enyhe hasmenést okozna. Az a keverék azonban, amivel ő tompítja az éjszakákat, iszonyúan erős, és nyilvánvalóan az évek során szokott hozzá a szervezete. A sztázis-bájital talán nem okoz hallucinációkat, sem szellemi leépülést, de akkor is komoly függésben tartja őt, és úgy néz ki, neki egyre többre és többre van belőle szüksége, csakhogy ez hosszú évek állhatatos önpusztításának az eredménye, nem néhány hété.