Nhang fiai (Árnyékosfalu I./8.) (részlet)

Árnyékosfalu, Árnyékos-sétány, kikötői negyed

Június 5., 2018 (kedd)
Kora délután

Honey szeretett csak úgy henyélni, és semmit tenni. Megesett, hogy ez az alkalomadtán rátörő passziója határozottan a lustaság határát súrolta, ahogyan ez esetben is állt a helyzet, noha emiatt kivételesen nem érezte magát haszontalannak. Az elmúlt hetek és hónapok túlságosan besűrűsödtek ahhoz, hogy ne engedjen meg magának ennyit. Az ember persze azt gondolná, hogyha a legsürgetőbb külső körülmények, mint az anyja vagy Donna Lucia zaklatásai szinte teljesen megszűnnek, akkor automatikusan jobb lesz az élet, és szerencsétlen vámpírfajzatnak kellő ideje marad kipihenni magát, ekképpen az ilyen és efféle karosszékben tespedő percek tulajdonképpen pusztán a hedonizmust hivatottak hirdetni, de természetesen egyáltalán nem erről volt szó. Egyrészt Magda Gloria korántsem hagyta abba a zaklatását, és a helyzet már odáig fajult, hogy dollárezreket követelt rajta, mondván, Nancy mindig is jó kislány volt, és ha olyasmi eszébe juthatott, hogy lelépjen, mi több, az ő cigi (és pia – bár ezt Honey pusztán gondolatban tette hozzá) pénzével lépjen le, arra kizárólag Honey rossz példája adhatott okot. Másfelől meg újabban felmerült az is, hogy maga Honey rejtegeti a húgát, ki tudja miféle okból kifolyólag.

- Azt hiszed, ha elrabolod a testvéred, pénzt sajtolhatsz ki belőlünk? Ez a célod? Erre játszol? Tudod, mi jár azoknak, akik ilyeneket művelnek? Börtön! Értetted? Börtön! – támadt neki egyszer az asszony az utcán minden különösebb felvezetés nélkül.

Honey éppen a közértben járt, hogy bevásároljon néhány hozzávalót. Szalonnás muffint akart sütni, és erre megvolt az alapos oka, épp csak azzal nem számolt, hogy az anyja ordináré rikácsolásának aláfestő zenéjére kell elmenekülnie az őt bámuló emberek árgus pillantásai elől.

No, de hát Árnyékosfaluval mindig is ezt volt a probléma. Túlságosan felhős és esős volt ahhoz, hogy a vámpír nyakig felöltözve ugyan, de ne érezze lehetségesnek napközben is odakint kóricálni. Annak meg bizony néha súlyos ára van.

Azután ott volt az, hogy a megüresedett drámatanári állásra nem találtak alkalmas jelentkezőt. Honey a maga csendes megfontolása alapján ezen fikarcnyit sem csodálkozott, noha Lucia Christiano úgy adta elő a műsorát, miszerint az elmúlt hetekben mást sem csinált, mint a lelkét kitéve kajtatott a megfelelő alkalmazott után. Ő azonban, aki sokkal jobban ismerte a főnökét, mint azt szerette volna, egy percig sem kételkedett abban, hogy nem volt ott sem keresés, sem interjúk, sem semmi (nem mintha rendezői reményeit illetően bárki is a világnak erre az eldugott szegletére meg az általános iskola szülők által túlértékelt, agyatlan kis porontyaira vágyott volna), így amikor a helyzet szorongatóvá vált, Donna Lucia nem tehetett mást, mint felkereste Honey-t.

Az igazgatónő kuncsorgása, mi tagadás, mint drága balzsam, táplálta Honey elégtételért sóvárgó lelkét, különösen, amikor Lucia levágta az előadást, hogy mennyire nehéz helyzetben van, és hogy az évzáró műsora milyen fontos, mégsem vállalja senki, és így meg úgy, a szülők szó szerint az ajtaját verik emiatt, viszont az iskola nem tud sokat fizetni ugyebár...

Na, ez volt az a pont, amikor kicsúszott a száján, hogy az a helyzet, hogy az új főnöke tisztességesen tejel (noha e kifejezés inkább puszta viszonyítási határozó lehetett, lévén Jonest sem vetette fel a pénz, bár ennek ellenére az iskolában kapott bérét azért valahogy minden hét végén a kezébe adta), ekképpen nincs szüksége kereset-kiegészítésre. Azután élvezettel nézte, ahogy a szégyentől és az alkalmatlanságáról regélő pletykától való rettegés miatt veszettül verejtékező nő végül felajánlott egy olyan összeget, amire ő nagy kegyesen igent mondhatott. Mely 'igen' meglehetősen sokat számított anyagilag, ám annál több kellemetlenséggel járt, mert ismét el kellett viselnie exfőnöke elviselhetetlen stílusát. Még jó, hogy ezúttal nem az alkalmazottjaként, hanem szabad vállalkozóként vett részt az eseményekben, így Donna Lucia kénytelen volt disztingválni (ami amúgy nem nagyon ment neki), ám ettől még a kimerülési faktor kétségtelenül jelentős mértékűre növekedett.