A Sensei Szerelme

17

Kakashi már két napja hazajött a küldetésről de nem találkoztunk azóta.. Én próbáltam keresni de mindig akadt valami sürgős dolga, már azon is gondolkoztam, hogy lehet kerül engem de vajon miért..?
Mivel nem agyalhatok ezen egész nap és ma küldetésre sem kell mennem gondoltam kicsit rendet rakok.
Munkám befejeztével előkerestem egy vázát mivel vettem egy csokor Liliomot, ahogy a vázát megtöltöttem vízzel egy már ismerős fájdalom hasított belém aminek köszönhetően a vázát elejtettem ezért minden tiszta víz lett körülöttem, ami egyáltalán nem érdekelt jelen pillanatba.

Tsunade irodájáig rohantam majd kopogás nélkül berontottam. Ahogy Tsunade a könnyes szemeimbe nézett tudta miért vagyok ott. Én csak a levegőt kapkodtam és megszólalni se tudtam majd megláttam Jiraiya békáját. Tehát már Tsunade is tudja..

Jiraiya sensei..meghalt...

-Tsunade-sama-próbáltam erőt szedni magamon és kiejteni valamit a számon ami nem nagyon ment.

-Nyugodj meg Satomi.

-Hogy tudnék egy ilyen helyzetbe nyugodt lenni?? Minden halált meg érzek, méghozzá olyanokét akikhez közel állok vagy álltam...-könnyeim egyre jobban potyogtak és levegőt is nehezen kaptam.

-Te jó ég... Naruto tudja már?..-szegeztem a tekintetem Tsunadéra aki lehajtotta a fejét majd megrázta és ebben a pillanatba lépet be Naruto az ajtón. Ahogy a könnyes tekintetem látta egy komolyabb arckifejezéssel nézett Tsunadéra.

Összeszorult a szívem, Naruto teljesen összefog omlani... mivel nem bírtam tovább bent maradni kimentem az ajtó elé majd pár perc néma csönd után Naruto kétségbe esett hangját hallottam ahogy Tsunaden kéri számon hogy mégis hogy történhetett ez. Hallottam hogy léptei az ajtó fele vezetnek ezért arrébb álltam nehogy nekem jöjjön. Ahogy kilépett elrohant én meg ösztönösen rohantam utánna.
Mikor végre utolértem rávettem hogy üljünk le beszélgetni.
Olyan volt neki Jiraiya mintha az apja lett volna.. soha nem volt senkije el sem  tudom képzelni mennyire fáj most ez neki..

Miután Naruto elment én még pár percet csöndben ültem a sötétbe egyedül. Mikor már énis indulni akartam egy ismerős hang ütöttem meg a fülem..

-Satomi..végre megtaláltalak.. hallottam mi történt,hogy vagy??

-Kakashi...én..-nem bírtam végig mondani mert elcsuklott a hangom és megint sírni kezdtem mire Kakashi odajött és szorosan megölelt.

-Éjszakázz ma nálam, nem szeretném hogy egyedül legyél ilyen állapotban.- majd egy puszit nyomott a Homlokomra.