A Sensei Szerelme

7

Kakashi Szemszög.

-Hé Satomi, ébredj fel..SATOMII-kiabáltam a lánynak.

-Csak elájult, de nem sokáig fogja bírni ha nem csinálunk valamit.-nézett rám Sakura.

-Neji még nem ért vissza a faluba, olyan félúton lehet. Kibírja Satomi míg meg érkezik a segítség??

-Nem, viszont ha bekötöm a sebét és azonnal vissza indulunk vele  a faluba talán időbe oda érünk.-az eddigiekhez képest most meglepően nyugodt volt Sakura hangja.-Mire vissza érünk Neji tájékoztatja Tsunade-samát hogy mi történt és készenlétbe lesznek.

Sakura bekötötte Satomi sebét én addig előre küldtem Pakkunt hogy változott a terv és vissza indulok Satomival.

-Sakura van nálad altató?-néztem a tanítványomra.

-Igen van, de minek az??-nézett rám Sakura.

-Menj vissza Narutoekhoz, az ott maradt Ninjanak adj be egy adagot majd hozzátok a faluba.-adtam ki a parancsot.
Sakura elindult Narutoékhoz én pedig menyasszony fogásba felkaptam Satomit és visszaindultam vele.

Olyan 20 perc lehet az út a faluba, annak már a felét megtettem. Satomi azóta sem ébredt fel de látni lehet az arcán hogy szenved a fájdalomtól és lázas is.
Ha jobban oda figyelek vagy ha nem merítem ki magam ennyire a sharinganom használásával ki tudtam volna védeni a támadást és  most nem lenne ez. De most nem járhat ezen az eszem..minnél hamarabb vissza kell érnem Konohába.

Mikor megláttam a falu kapuját el se hittem hogy végre vissza értünk, egy örökké valóságnak tűnt az út. Ahogy berohantam Satomival a karomba rögtön a kórház fele vettem az irányt ahol már Tsunade és Shizune vártak pár orvossal.

-Neji elmesélt mindent, fektesd oda az ágyra innen átvesszük.-mondta a Hokage.

-Ne aggódj Kakashi minden rendben lesz.-  próbált nyugtatni Shizune, majd betolták Satomit a műtőbe.

Mégis hogy lenne rendben.. Satomi miattam van élet-halál közt.

Nagyjából egy óra telhetett el mióta bevitték, néha kihallatszódott Satomi sikolya. Vajon fel ébredt volna, vagy akkora fájdalmai vannak hogy eszméletlenül is felsikolt miatta??
Minden egyes sikolya olyan volt mintha kést döftek volna a szívembe. A ruhámat teljesen be borította Satomi vére, de ez egyáltalán nem érdekelt most. Csak azon járt az eszem hogy mit kellet volna máshogy csinálnom..Satomi érezte hogy baj lesz, jobban oda kellet volna figyelnem.

Összesen másfél óra telt mire kihozták Satomit, ahogy eltolták mellettem olyan sápadt volt mint akinek a bőrét egyetlen percre sem érintette napfény sose. Az arcán még mindig lehetett látni hogy fájdalmai vannak.

-Rendben lesz ugye??-fordultam Tsunade fele.

-Mindent megtettünk amit lehetett, ez már rajta múlik, volt pár rohama műtét közben a láztól adtunk neki nyugtatót az éjszakát biztos végig aludja.-nézett rám Shizune.

-Menj haza , mosakodj meg és pihenj te is, ez parancs.-Tsunade hangja határozott volt. Szerintem tudja hogy nem tennék így ha nem Hokageként mondja.

Ahogy sétáltam haza végig néztem a ruhámon és könnybe lábadt a szemem. Nem veszíthetem el Satomit is. A nap már kezdett lemenni mikor a csapat többi tagja oda szaladt hozzám.

-Sensei, hogy van Satomi? Jobban lesz ugye??-kérdezte Naruto, a többiek csak csendben figyeltek.

-Még nem lehet tudni.-válaszoltam neki majd indultam tovább. Halottam ahogy Sakura mondja nekik hogy most hagyjanak a kérdésekkel.

Otthon levettem magamról a vér áztatta ruhát és meg mosakodtam. Vacsorázni nem akarok, nincs étvágyam így inkább lefeküdtem hátha tudok pihenni, de persze nem tudtam.
Végig azon járt az eszem hogy hogy viselkedtem vele, kerülni akartam amit szerintem ő is észre vett, biztos megbántottam vele.
De nem tudtam hogy hogy viselkedjek vele..azt hiszem bele szerettem.. sose szerettem még senkit.
Most meg az egyetlen személyt aki ilyen érzéseket vált ki belőlem lehet elveszítem.
Addig gondolkoztam míg éjfél körül elnyomott az álom.