Maffiakirálynő

6. Fejezet - Daniel

Daniel

Komolyan ez a köszönet? Megmentem az életét, hozzá teszem már nem először, és egy pofont kapok cserébe, aminek minden idióta őr a tanúja? Tudtam, hogy direkt teszi, erőfitogtatásból, hogy megalázzon, amiért nem azt tettem, amire utasított, de azért ezt akkor sem érdemeltem. Nem jókedvemből nem maradtam mellette, pedig úgy jóval könnyebb lett volna, hanem, hogy elkapjam a férget, aki rálőtt, ami ráadásul sikerült is. Még ha nem jön össze és hiába üldöztem volna, akkor talán..., de nem akkor sem, hisz megmentettem. Iszonyatosan felbőszített, tombolni lett volna kedvem a történtek fényében. Egyszerűen nem értettem őt. Először flörtöl velem, megcsókol, felhergel, aztán meg pofon vág? Pedig az a csók, amit adott, eldobtam az agyamat is tőle, annyira jó volt. Akartam ezt a nőt, egyfelől megakartam kapni, másfelől most már meg is akartam büntetni. Annyira tomboltak bennem a kettős érzelmek, hogy fel-alá járkáltam, mint valami eszelős és nem tudtam mihez kezdjek magammal.

– Ne szívd mellre – nyugtatott Nicola, aki ma haza hozott. – Hidd el nekem, nem te vagy az első, sem az utolsó, aki így járt és jár majd vele – annyira nem lepett meg.

– Jó tudni – húztam el a szám, ami fájt. Felszakadt a verekedés közben, amit a fickóval folytattam.

– Tedd rendbe magad, bár szerintem mára te végeztél.

– Elmegyek edzeni – lemostam a vért az arcomról és a sebeket kifertőtlenítettem, aztán átmentem a nagy házba az alagsorba, ahol a konditerem volt. Speciel most úgy éreztem, a munkám egyetlen előnye az ingyen kondi. Jó lett volna este elmenni Chrissel piázgatni kicsit, beszélgetni, hülyéskedni, de azt már nem lehetett, egyedül meg nem volt hozzá kedvem. Szerencsére később Rob bácsikám látogatott meg.

– Szép fogás volt a mai – végre valaki megdicsért.

– Nem mindenki gondolja így – vágtam rá rögtön.

– Ugyan már, a doktornő díjazta a mutatványod – felhorkantam. – Gyere, beszélnünk kell, sétáljunk egyet – némán lépkedtem mellette, de csak akkor fogott bele a mondandójába, mikor kiléptünk a házból. – Bízik benned, ezért részese lehetsz a következő megbízásnak, amiről csak páran tudunk.

– Nocsak. Mi lenne az?

– Vincent Ricci – ezzel felkeltette az érdeklődésemet. – Megfogjuk figyelni, kiderítjük a napi rutinját, hogy találhassunk benne egy rést. Ha az meg van, elraboljuk, de úgy, hogy senki ne sejtse meg. Senki, se szövetséges, se ellenség nem sejtheti meg a tervünket. A doktornő leakarja fejezni a kígyót, mivel őt is elakarják tenni az útból. Úgy döntött eltöröljük a földszínéről a senkiházi olaszt, még pedig úgy, hogy arról senki nem fog tudni semmit. Te pedig ezzel bosszút állhatsz Chrissért – ez tetszett.

– Benne vagyok. Mikor kezdjük? – Rob felnevetett.

– Tudtam, hogy lelkes leszel. Te holnap kezdesz, mi még ma, de reggel majd Niel elmondja pontosan, hogy hova kell menned. Most menj be az irodába, vár rád a főnök.

– Valahogy nincs kedvem vele találkozni – jobb lett volna, ha alszom egyet mielőtt újra látom.

– Ne gyerekeskedj Dan. Hidd el, nem lesz hálátlan, menj – engedelmeskedtem, még ha nem is fűlt hozzá a fogam. Gabe ült most az előszobában Niel helyén, ő engedett be a doktornőhöz, aki egyedül volt. Átöltözött. Farmert viselt, ami nagyon szépen tapadt a lábaihoz, hozzá bőrdzsekit meg magas sarkú bőrcsizmát. Iszonyatosan dögös volt és árat belőle a veszély. Arra gondoltam, hogy sarokba szorítom és elveszem, amit akarok, de egyelőre kivártam.

– Dühös vagy még? – kérdezte egy kissé szemtelenül. – Csak őszintén.

– Az vagyok – elmosolyodott, ami rohadtul bosszantó volt. Direkt provokált.