Maffiakirálynő

23. Fejezet - Daniel

Daniel

El sem hiszem, hogy idáig eljutottunk Ginával. Tisztán emlékeztem még a veszekedésünkre, ahol csak a testőrének tartott, s ahol egy feláldozható alkalmazottnak titulált a kapcsolatunkban. Valójában már akkor is éreztem, hogy nem közömbös irántam, csak szimplán félt elismerni az érzéseit. Fiatalabb voltam nála, a főnököm volt, de ha engem ezek a részletek nem érdekeltek, akkor őt sem kellett, hogy érdekelje és végre belátta, hogy van közös jövőnk. Igazság szerint, már holnap feleségül vettem volna és alig vártam, hogy Ryan végre átadja neki az aláírt papírokat. Kicsit nyugtalanul aludtam emiatt az éjszaka, bár az is aggasztott, hogy Gina a klubban töltötte nélkülem az éjjelt. Ha mellette lehetek majd nyilvánosan, akkor ezek a dolgok megváltoznak, s már alig vártam, hogy ott tartsunk. Úgy gondoltam, hogy azzal, hogy Rob mellett dolgozhatok, leveszek Gina válláról némi súlyt. Sokszor mondogatta, hogy ha Ryan tökösebb lenne, akkor fele annyi munkája lenne. Én kész voltam helytállni minden téren, mert úgy éreztem, ha ezt megteszem, akkor valamilyen szinten egyenrangúak lehetünk ebben a kapcsolatban.

Nehezen jött el a reggel, azt hiszem én keltem föl a legkorábban, így kihasználtam a tavaszi időt és kocogtam egy jót odakint. Reggeliztem mikor megjelent Max a konyhában, még pizsamában volt.

– Anya még alszik – közölte velem. – Fáj mindenem – lerogyott mellém a székre, mire a házvezetőnő belépett és megterített neki. Max mindent megköszönt, nagyon jól nevelten viselkedett mindig.

– Sokat futottál tegnap, mi?

– Ha csak az lenne. A karjaim is ki vannak, mintha valami súly lenne a helyükön – panaszkodott tovább. Megmosolyogtam a helyzetet, mert tegnap tényleg túlzásba vitte a kosarazást.

– Ne aggódj, holnapra elmúlik. Egyél, öltözz fel és aztán nyújtunk egyet – felhördült.

– Nem biztos, hogy képes vagyok megmozdulni – most már muszáj volt nevetnem, annyira elgyötört arcot vágott.

– Oké, akkor egyél és bújj vissza az ágyadba, majd délután mozgunk kicsit. Hidd el, jobb lesz tőle, tudod pedig azt hittem, hogy a tizenkét évesek kifáraszthatatlanok – tegnap annak tűntek.

– Te vagy az – nem, én csak jó kondival rendelkeztem. Enni kezdett.

– Ah, máris az új apukáddal reggelizel, nagyon szép – lépett be Ryan a konyhába. Elém csapott egy köteg papírt, amin az aláírásai virítottak. A válási papírok voltak és szignózta őket. Bele menet.

– Te miről beszélsz? – hördült hátra Max. – Nagyon nem vagy menő apa – rázta meg a fejét.

– Azt gondolom – s ezzel elviharzott.

– Ez mi? – kíváncsiskodott Max.

– Majd délután megbeszéljük anyukáddal, rendben? – reméltem, hogy megelégszik ezzel a válasszal.

– Gyerek vagyok nem hülye – nézett rám nagy komolyan. – Tudom, hogy apámnak sok barátnője van és tudom, hogy anyának egy se. Legalábbis eddig nem volt, de most van. Te vagy az – hirtelen köpni nyelni nem tudtam és legszívesebben Gináért kiáltottam volna. – Láttalak titeket többször is smárolni – ennyit arról, hogy kellőképp elővigyázatos vagyok. Szuper, jó testőr vagy Daniel, egy tizenkét éves kisfiú simán lepipál a megfigyelésével.

– Apukádnak barátnői vannak, de anyukádnak én vagyok az egyetlen. Mi komolyan együtt vagyunk, szeretem őt. Mit gondolsz erről? Rosszul érintene, ha én lennék anyukád barátja?

– Nem – vont vállat lazán. – Nekem okés – ennyi? Ezért voltam berezelve?

– Nem fogsz utálni ez miatt, ugye? – tiszta vizet akartam önteni a pohárba.