Maffiakirálynő

14. Fejezet - Daniel

Daniel

Úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Minden testrészem fájt és a szemem kinyitása is erőfeszítésbe telt. Mi a franc történt velem? Lassan oldalra néztem, két fehér köpenyes ember állt az ágy mellett, amin feküdtem. Hol a pokolban vagyok? Beszélni próbáltam, de csak nyöszörgés hagyta el a torkom, mire a két figura felém kapta a fejét.

– Jó napot Mr. Waller – szólított meg a férfi. – Kórházban van, meglőtték – oh bazd meg, tényleg. Az irodaház, Vincent Ricci, Lorens és a lövés. Ezt jól elcsesztem. – Egy ideig életveszélyben volt, ezért altatásban tartottuk.

– Értem – végre képes voltam, valami rekedt hangot kiadni. Iszonyatos szárazságot éreztem a számban.

– Emlékszik a történtekre?

– Igen – suttogtam.

– Kér egy kis vizet? – bólintottam. Ahogy itattak velem pár kortyot, sokkal jobb lett a torkom. – Jobb?

– Köszönöm – rekedt maradt a hangom. – Meddig kell itt maradnom? – na nem mintha kitudtam volna szaladni a kórteremből, csak képben akartam lenni a helyzettel.

– Még párnapig megfigyeljük, addig biztosan itt marad. Gyógyszereket kap, amit csak kórházi körülmények között tudunk biztonságosan bebiztosítani. De miután elengedjük, ágynyugalomra és pihenésre lesz szüksége. Egyébként a golyó nem ért létfontosságú szervet, így ha mindent betart, hamarosan teljesen felépül. Nem sokára bejön egy nővér megmérni az értékeit, de előtte beküldöm a nagybátyját néhány percre – a pihenésnek nem örültem, de annak igen, hogy élek.

– Köszönöm – amint kimentek, Rob jelent meg.

– Na végre Dani. Jól ránk ijesztettél – megpaskolta a karomat. – Örülök, hogy ébren vagy.

– Én is.

– Most legszívesebben jól letolnálak, amiért eltértél a tervtől, de majd később, ha jobban leszel megkapod – fantasztikus. Tudtam, hogy mérges lesz. – Mennyire fáj?

– Gondolom, van bennem fájdalomcsillapító rendesen, de így is érzem – azt, hogy nagyon, sosem vallottam volna be még neki se.

– Minden perccel jobb lesz. A doktornő már úton van, egymást váltottuk egész nap. Nagyon aggódott érted, meg is lepett vele – akkor mégiscsak jelentettem neki valamit. – Mellesleg, megmentette az életedet azzal, hogy amíg idetartottatok elállította a vérzést – emlékeztem rá, azt mondta, nem engedi, hogy meghaljak. Hát nem engedte.

– Az akció sikerült?

– Oh, igen. És ne aggódj, a doktornő mindent lever rajta – kopogtak, megérkezett Gina a nyomában Niellel. Istenem ez a nő, kibaszottul dögös volt most is.

– Jó napot.

– Kölyök, örülök, hogy ébren vagy és élsz – Niel megpaskolta a lábam. – Rob, egy szóra.

– Jövök. Hozzak valamit? – nézett rám a nagybátyám.

– Mi hoztunk mindent – a főnököm egy nagy papír táskát tett le a székre, amin előzőleg Rob ült.

– Oké – kiment a két férfi.

– Szia – leült az ágyam szélére. – Hogy vagy? – most, hogy látlak egyre jobban.

– Fáj mindenem – vallottam be azért őszintén, mert azt szerette.

– Szegénykém. Fáradtnak tűnsz – megsimogatta az arcomat.