Harc

541 6 0
                                    

-Kérlek Emily nagyon vigyázz magadra. Biztos, hogy ha nyer akkor te jössz ki belőle majd rosszúl, és nem szeretnélek az intenzíven látni. 

-Vigyázni fogok magamra Jack, ne félts. 

"Párbaj"

-Nos, Cooper készen állsz?

-Én mindig készen állok? És te?

-Szintén.

-Akkor kezdjük.-mondtam

Elkezdődött a párbaj, az elején mind a ketten rendesen kaptunk a másik ütéseiből, de a végén már kezdtem elveszíteni az irányítást, és ő ezt ki is használta, kirúgta a talajt a lábam alól és a fölre estem. Nem lehetett valami szép látvány, és bevallva eléggé fájt is. 

-Úgy látszik, hogy ezt megnyertem. De mindenesetre elég szépen harcoltál. Már meg is van, hogy mit kérek tőled.-és egy ördögi mosolyra húzta a száját.

-Na és mi akarnál?-kérdeztem egyhangúan

-Ne siessünk ennyire előre, majd megtudod.

Megfordult és a haverjaival kiment a torna teremből. Jack odarohant hozzám, és megölelt.

-Basszus, nagyon féltettelek.-mondta szinte majdnem sírva

-Nyugi, mondtam, hogy minden rendben lesz, és még élek szóval, nincs gond.

-Gyanúsan önmagához képest kímélt téged.-mondta elgondolkodva.

-Erre most mondjam azt hogy köszönöm?

-Nem, csak egyszerűen nem tudom, hogy mi terve van veled, hogy ha ennyire kímélt.

-Én sem, de azért örülök, hogy nem alázott meg annyira, rontaná az imidzsemet.-és mind a ketten elnevettük magunkat.

-Lenne kedved átjönni?-kérdezte

-Most?

-Igen, ne félj nem harapok.

-Nem harapni biztos nem, ütni és lőni annál inkább.-elnevettük magunkat.

"Time skip"

-Kövess.-mondta kedvesen

-Rendben.

Felvezetett a szobájába, és kinyitott egy másik ajtót, ami a fürdőszoba ajtaja volt. 

-Ülj, le a kád szélére.

-Milyért?

-Ha nem rémlik az előbb vertek meg.-mondtam mosolyogva

-Igen, rémlik.

-Jó akkor ülj le, és had lássam el a sebeidet.

-Én is eltudom, köszi.

-Ha már nem segíthettem, akkor legalább ebbe segítseg.

-Van egy olyan érzésem, hogy te élvezni is fogod ezt.

-Hát nem tévedsz.-elmosolyodtunk mind a ketten.

Miután lekezelte a sebeimet, nyomott egy puszit a számra és lementünk a konyhába, ahol egy idős férfival találtam szembe magam.

-Jó napot!

-Szia Emily.-meglepődtem, hogy honnan tudja a nevem.

-Honnan...

-Honnan tudom a neved?-és elmosolyodott.

-Igen.-és viszonoztam

-A drága fiam, aki melletted áll, folyton rólad beszél. De örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek.

-Köszönöm, szintén örülök a találkozásnak.

-Emily itt maradnál velem éjszakára?-kérdezte Jack, hirtelen. És annyira meglepődtem, hogy a levegőt is félre nyeltem. Igen én képes vagyok ilyenre.

-Hát...nem tudom..anyáékat meg kéne kérdeznem.

-Már megkérdezte az egyik emberünk, és igent mondtak.

-Köszi, de hogy?

-Megvannak a szakembereink.

-Igen, azt gondoltam.-és elnevettük magunkat.

-Közben mesélhetnél, a családodról.-mondta az apja

-Hát apám és anyám üzletemberek. Nagyapám szintén benne van a maffiába, és a mamámról pedig nem hallottam semmit soha.

-Apai vagy anyai ágról vannak?

-Apai. Apám lett volna az örökös, csak ő nem fogadta el, és így a testvére lett a főnök. Jelenleg is szerintem ő vezető.

-És ha lehetne átvennéd tőle?

-Én mindig is szerettem volna úgy élni, hogy teljesen normális legyen a gyerekkorom. És még mindig nem szeretnék belekeveredni ebbe az egészbe.

-Elfogadod, hogy a fiam az örökös?

-A fiát, természetesen elfogadom, azt, hogy ő az örökös, hát beletörődők. 

-Nagyon rendes vagy. Örülnék, ha többször is összefuthatnánk.

-Annak én is. Lehet egy kérdésem?

-Persze, nyugodtan.

-Conor is az ön maffia csapatába van?

-Igen, és az egyik legjobb emberem. Milyért?

-Csak, mert az osztálytársam..

-Ohh értem.

-Na de fiatalok, mennyetek aludni. Holnap elmegyünk egy közös kirándulásra.

-Rendben, jó éjt!

-Jó éjt!

-Jó éjt apa!

-Jó éjt fiam.

"Szobába"

-Jack, nincs pizsamám.-mondtam félénken

-Nyugodtan vegyél ki egy pólót. 

-Köszi.

Bementem a fürdőszobába, és átöltöztem. 

-Jól áll a pólóm.-mondta és elmosolyodott.

-Köszi.

-Gyere, feküdj ide mellém.

Befeküdtem mellé és szorosan egymáshoz bújtunk. Kiskifli- nagykifli pózban aludtunk el. Mikor már majdnem elaludtam halottam, hogy a telefonom búgot. Úgy voltam, vele, hogy majd holnap megnézem, hogy ki írt nekem. 

Sziasztok!

Próbálok érdekesebb és hosszabb részeket kirakni, majd a közeljövőben. Addig is remélem tetszett ez a fejezet.

Szandi💖

Én és a maffia barátomDonde viven las historias. Descúbrelo ahora