ismerős az ágy,
ismerősek a gondolatok,
ismerős a szorongás
néha félek, hogy meghalok
döntéseim nem is az enyémek,
jobban tudja mindenki,
azt, mire szükségem van,
de hagyjatok már létezni
lennék Timmy a Dűnében,
vagy egy srác egy romantikus filmben,
megválthatnám a világot,
de nem ér semmit az imátok
ha van isten, úgysem szeret engem,
ha szeretne, már látnám a jelem,
vagy lehet ez csak egy próba,
hogy belefulladok-e a tóba
félek az éjjeltől, hisz ez a legnagyobb talány:
egyedül feküdni és kelni, jó lesz-e még talán?
érzem szakad szét bennem minden,
az egyensúlyból kibaszott ő engem
vagy soha nem is tartott abban?
sokszor csak a savat kaptam,
mégsem érzem magam épnek,
mikor a sivár pusztára ránézek
a pusztámon nincsenek szarvasok,
sem bokrok, sem fű, sem vadkanok,
de van egy kozmikus magány,
Lovecraft sem értette talán
én csak szeretnék szeretni,
és hogy engem szeressenek,
nem akarom még magamat temetni,
de hogy egyedül éljek, ah, inkább temessetek.
