éjjel van, lassan éfjél: mindenki alszik
egy új, s mégis régi ismerős velem utazik
jó látni őt, de furcsa, hogy itt van
eszembe jut sok minden, zuhanok gondolatban
ahogy megállok a háza előtt
az emlékek hada hirtelen elönt:
jártam már itt, ugyan három éve
vártam már itt a kaput nézve
millió emlék önt el most hirtelen
édes szavak, mikor azt hittük az időnk végtelen
ígéretek és bókok egy lánynak
akiből három év múlva csodás nő válna
rólad szól ez a vers pedig sosem fogod látni
akkor azt éreztem megéri rád várni
azt mondtad túl gyors ez neked
én azt válaszoltam, hogy várok veled
segítettem neked hogy lelked megbékéljen
a sok beszólás pedig ne érdekeljen
szebbé tetted utolsó évem utolsó napjait
együtt néztük a Duna csillogó habjait
akkoriban gyengébb jellem voltam
mikor vége lett rosszul fogadtam
tettem valamit amire nem vagyok büszke
csodálom, hogy ilyen jól tűrted
