A három nővér és az el nem tűnő füst

9. fejezet - Séta a holdfényben

Aurora kissé megingott, ahogy szemügyre vette a gondosan elhelyezett, kannákba töltött, különböző színárnyalatú, több száz liternyi vért. Oscar másodperceken belül a lány mellett termett, és szorosan átkarolta a derekát. 

​​– Jól vagy, kedvesem? - kérdezte gyengéden Oscar.

Aurora nem volt képes megszólalni. A látvány túlságosan erős hatást gyakorolt rá, sokkolta. A fémes illat, amire eddig nem is igazán figyelte fel, mostanra elviselhetetlenné, szinte fullasztóvá vált számára.

​​– Attól tartok kissé megrémítette a bőséges kínálat - mondta Lord Cassio, miközben kezével ismét a roskadásig pakolt asztalra mutatott.

Aurora megpróbálta összeszedni magát. Megköszörülte a torkát, és komoly lelki erőfeszítések hatására sikeresen levette tekintetét a felszolgált vérkínálatról. Eszébe jutott, amit Oscar mondott a hintóban. A füllentés és a kétértelműség, illetve a cinizmus kombinációjáról. Mély levegőt vett, és mosolyogva Lord Cassio szemébe nézett.

​​– Igen, elnézést! Tudtam, vagyis inkább sejtettem, hogy lesz némi vér egy vámpíroknak rendezett partiban, csak a tálalás módja lepett meg - magyarázta Aurora. - Ez minden képzeletemet felülmúlta - nevetett kissé idegesen, de őszintén.

​​– Ezt örömmel hallom! Nem létezik kellemesebb érzés számomra, mint amikor sikerül meglepnem az embereket - nevetett Lord Cassio, és tekintete kissé elsötétült. - Remélem megbocsátanak, de most látom, hogy megérkezett Lord Dickinson, és beszélnem kell vele - mondta Lord Cassio.

Aurora és Oscar bólintott, Lord Cassio kissé meghajolt Aurora előtt, aztán elsietett. Oscar a lány felé fordult.

​​– Tényleg minden oké? - tette fel ismét a kérdést Oscar.

​​– Igen, minden rendben - vágta rá Aurora. - De... - vett egy mély levegőt - kimegyünk kicsit? - kérdezte.

​​– Sétáljunk egyet? - érdeklődött a vámpír.

​​– Igen, az jó lenne - mondta Aurora.

Oscar megfogta a lány kezét, és átvezette a termen, el a táncparketten keringőző párok sokasága mellett, egyenesen a belső kertre nyíló ajtó felé.

Amint kiléptek, Aurora hatalmasat sóhajtott.

​​– Atyaég! - nyögte a lány, majd előrehajolt, és kezeit a gyomrához szorította.

Oscar gyengéden megsimogatta a lány hátát, miközben az egymás után, sűrűn vette a mély levegőket. Igyekezett a vér átható illatát kipréselni a tüdejéből. Pár percig így maradtak, majd Aurora kiegyenesedett.

vAh! - nyögte ismét, majd kézfejével letörölte a szeme alatt felgyűl könnyeket. - Elnézést! - mondta szégyenkezve Oscarnak.

​​– Ó, ugyan! Nincs miért bocsánatot kérned! - válaszolta megnyugtató hangon Oscar. - Az egész az én hibám - sütötte le szemeit a vámpír.

​​– Dehogyis! - csattant fel Aurora.

​​– Erre nem készítettelek fel! Papoltam neked a füllentésről, meg a kétértelműségről, de azt elfelejtettem megemlíteni, hogy több köbméter, egzotikus, különböző eredetű vérre számíts - szakadt ki a düh Oscarból.

​​– Egzotikus, különböző eredetű? - érdeklődött Aurora.

​​– És ez volt az első hibám a mai este során - folytatta a vámpír, mintha meg se hallotta volna, hogy a lány kérdezett valamit. - A második, hogy egyedül hagytalak - mondta tovább Oscar, egyre halkabban, szinte már csak magának.