A három nővér és az el nem tűnő füst

6. fejezet - Kopogás a párkányon

A vacsora után Emily a hálószobájába vonult. De nem egyedül, hanem egy hatalmas, teli pohár whisky kíséretében. Nem igazán tudta, mit is gondoljon az elhangzottakról. Médiumok meg valódi szellemek? Mibe keveredett... A három testvér is bőven elég lett volna egyszerre, de hogy még túlvilági lényekkel is foglalkozni kelljen! Nem tartotta magát hisztis, sem impulzív nőnek, de volt egy pont az este folyamán, amikor majdnem lemondta az egész látogatást. De aztán Edgar megkérdezte, hogy hisz-e neki. Mindezt olyan félelemmel a hangjában, hogy Emily nem tehetett mást, mint, hogy ússzon az árral. Szerette ezt a férfit. Soha senkit nem szeretett még így. Ezért döntött úgy, hogy megpróbálja elhinni ezt az egész kísértethistóriát.

– Miért!? Miért nem lehet normális életem!? - kiáltotta el magát.

De mire kimondta, rájött, hogy igazából nem is vágyik teljesen konvencionális életre. Úgy tűnt, sőt továbbra is úgy tűnik, hogy Edgar elfogadja őt, ahogy van. Ez a gondolat mindig mosolyt csalt az arcára. Továbbgondolta az este eseményeit, és ránézett a bal kezére. A gázlámpák fényénél megcsillant a gyűrű zöld köve. A lánykérés egy ideje már ott lebegett a levegőben, de mégis meglepetésként érte, amikor Edgar pár órával korábban feltette a nagy kérdést. Emily saját magát is meglepte azzal, hogy szinte el se gondolkodott azon, hogy mi legyen a válasz. Egyszerűen csak tudta. Kevés olyan területe volt az életének, amiben legalább fele annyira biztos lett volna, mint Edgarban. A szellemekkel meg csak megbirkózik valahogy. A fejében megszületett képtől, hogy egy szellemmel birkózik, hangosan felnevetett. Most, hogy újra végiggondolt az egész estét, és megállapította, hogy továbbra is ugyanúgy reagálna mindenre, ahogy korábban tette, megnyugodott. Végre áttérhetett a lefekvéshez való készülődéshez, és jöhetett a jól kiérdemelt alvás.

Három órával később még mindig nyitott szemmel bámulta az ágy tetejeként szolgáló virágmintás szövetet. Már minden tennivalóját végiggondolta, és megitta a whiskyt. Megtervezte a hálaadási vacsorát, sőt a karácsonyit is. Listát írt a menüről és a vendégekről. A bolt ünnepi dekorációján is elgondolkodott, aztán rájött, hogy egy hatalmas átszervezés - némi takarítással kombinálva - sokkal jobbat tenne a helynek, mint néhány papír pulyka és hópehely. De előbb még jön a halloween. "Edgar testvéreinek biztos ez a kedvenc ünnepe!" gondolta magában, és kiszakadó nevetése horkantás formát öltött. Aztán hirtelen elhallgatott. Egész este próbálta elnyomni azt a skóciai emléket, ami folyton, makacsul visszamászott a fejébe. Évek óta nem gondolt rá, de ezen az estén visszatértek az emlékképek. Azok, amikről igyekezte magát meggyőzni, hogy csupán egy álom hosszan megmaradt foszlányai. De minden részletre pontosan emlékezett, bármennyire is akarta elhitetni magával, hogy igazából meg sem történt. Tizenöt éves korában Skóciában töltötte a nyári szünetet, édesanyja rokonainál. Egy hatalmas, gyönyörű, kőből épült kastélyban éltek. Az Amerikában felnőtt Emily addig még soha nem látott ilyen régi épületet. Ha látott volna, akkor se hitte volna el, hogy ilyenben manapság még laknak emberek. Ám a Crawford család ott élt - mint Emily utólag megtudta -, már húsz generáció óta. Emily édesanyja, Maisie Crawford volt a jelenlegi családfő, Magnus Crawford egyetlen testvére. Emily korábban sosem találkozott a nagybátyjával, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy megkedveljék egymást. Az ott töltött idő során Emily úgy érezte, mintha egy kicsit jobban megismerte volna az édesanyját. Apja ugyan számos történetet mesélt már róla, de a lány valahogy ekkor tudta először elképzelni, hogy milyen is lehetett a valódi Maisie Crawford. Ehhez látnia kellet a házat, ahol felnőtt az édesanyja. Sétálnia a mezőn, ahol egykor ő is sétálhatott. Találkozni azokkal az emberekkel, akik mindig is ismerték az anyját. Voltak nehéz pillanatok, néha elöntötte a szomorúság, de leküzdötte. Ebben mindig is jó volt. El tudta nyomni a fájdalmat, a veszteséget, a bizonytalanságot, és egy tökéletesen rendezett külsőt prezentálni a világ felé. Pedig tele volt kétséggel, és könnyekkel.

Az esős skót nyár egyik estéjén új szobába kellett költöznie, mivel a korábbi beázott.

–  Gyakorta megesik az ilyen - nyugtatta Lawrence, a család egyik hűséges szolgálója.

Íg hát áttelepült a kastély északi - soha be nem ázó - szárnyában lévő szobába. Sokkal kisebb volt, mint az előző, ebből adódóan jóval barátságosabb. A falakat udvari jeleneteket ábrázoló kárpitok takarták, a kandallóban tűz égett. Emily nem gondolta volna, hogy egyszer a nyár közepén ennyire örülni fog a fűtésnek. Befészkelte magát az ágyba, behúzta a függönyöket, és szinte azonnal el is aludt. Órákkal később kopogásra riadt. Félálomban nyugtázta, hogy "Persze, hisz esik az eső. Biztos az kopog a párkányon." De nem az eső volt, és nem a párkányon. Hamarosan halk dudorászásra lett figyelmes. Azt hitte álmodik, bár meglehetősen ritka az ilyen álom. Fáradt volt, de egyszerűen sehogy sem bírt visszaaludni, mert egy különös, rossz érzés kerítette hatalmába. Olyan volt, mintha valaki más is lenne a szobában. Az alvástól kótyagos fejjel és a torkában kalapáló szívvel felül, és próbálta összeszedni a bátorságát. Óvatosan feltérdelt, és lassan - nehogy megreccsenjen a keret- az ágy lábához kúszott. Remegő kézzel megfogta az ágy függönyének szélét, és résnyire nyitotta. A kandallóban már szinte teljesen leégett a tűz, úgyhogy semmilyen fényforrás nem volt a szobában. Emily mégis látott valamit. Tisztán. Egy kékes-fehér fényű, áttetsző női alak ült a sarokban található asztalka mellett, és egy szép, mégis kísérteties dallamot dúdolt. Ujjaival az asztal lapján kopogott a dal ütemére. Egy gyönyörű, előző században divatos ruhát viselt. Úgy tűnt, mintha várna valakire. Pár másodperc múlva abbahagyta a dalolást, és az ütemes kopogást, majd Emily felé fordította a fejét. Felállt, és elindult az ágy irányába.

Ez volt minden, amire Emily emlékezett. Utána elájult, és reggel arra ébredt, hogy a padlón fekszik. Az ájulás következtében valószínűleg lezuhant az ágy széléről.

Tudta, hogy egy szellemet látott, de próbálta tagadni. Sikerült is így tennie, évekig. De most itt van Edgar, és a szellemidéző nővérei. Ha igaz, amit a férfi állít, hogy tényleg léteznek szellemek, akkor amit évekkel ezelőtt látott, az is igaz volt. A jelenen sokat ugyan nem változtatna, de Emily valahogy mégis kellemetlenül érezte magát ennek a lehetőségétől.