A három nővér és az el nem tűnő füst

10. fejezet - Az üvegházban

– Kezdd te! - lelkesedett Aurora. 

– Rendben - egyezett bele Oscar. - De előbb menjünk be ide - mutatott a pár méterre elhelyezkedő üvegházra a vámpír. - Hosszú történet lesz.

A fémből és üvegből készült építmény monumentális volt. A kastély hátsó, déli fala mellé húzták fel, így tájolást tekintve maga volt a tökély. Mind a reggeli kelő, mind a déli erőteljes, mint az esti lenyugvó nap is érte. Mivel éppen éjszaka volt, ezért Aurora ezt nem láthatta, csupán elképzelte, ahogy napfénytől ragyog ez az elképesztő télikert.

– Én is szeretnék ilyet! - adott hangot vágyakozásának Aurora, miközben belépett az üvegházba.

Sötétség és párás levegő töltötte meg az épületet. Csupán a holdfény világított be az üvegfalakon keresztül, ám a számtalan növény levele megszűrte a nagy részét. Aurora szemének kell egy kis idő mire hozzászokott.

– Nem látom akadályát miért ne kaphatnál egyet - jegyezte meg Oscar.

– Igazából én sem - gondolkodott el a lány. - Végül is helyünk van hozzá. Fel is írom a tavaszi teendőim listájára - mondta, majd közben odalépett egy leander bokorhoz.

– Helyes - bólogatott a vámpír. - Sok a dolgod tavasszal? - érdeklődött.

 – Rengeteg! - szakadt ki nagy hangerővel a szó Aurorából. - A legtöbb növényemet akkor kell elültetni - magyarázta, közben végighúzta ujjait a bokor méregzöld levelein - Sőt, miután elolvad a hó, ami ugyan még le sem esett, megnő majd a kuncsaftok száma is.

– Ez összefügg a tavasszal? - kérdezte teljes meglepettséggel Oscar.

– Persze - bólogatott a lány, miközben helyet foglalt a télikert közepén álló négy fehér fonott szék egyikén, amik egy kis kerekasztal körül helyezkedtek el. - Egyrészt, ha majd leesik a hó, az olvadásig minden teljesen kihalt lesz a vidék - sóhajtott Aurora.

– Azt szeretem - mosolygott Oscar, és ő is helyet foglalt egy széken.

– Én is! - lelkesedett Aurora. - Viszont Abigail csak akkor adja fel újra a hirdetést, ha sikerül megoldanom a problémát - mondta kissé gondterhelten.

– Milyen problémát? - érdeklődött a vámpír.

– A nagybetűs problémát - fújta ki hangosan a levegőt Aurora, majd nem túl nőies módon hátradőlt a széken, majd kissé lecsúszott és összekulcsolta kezeit a hasa felett.

Oscar nem mondott semmit, csak nézte a lányt, és türelmesen várt.

– Mint azt te is tudod, a testvéreimmel abból élünk, hogy szeánszokat tartunk - kezdte a történetet Aurora, majd felült a széken, és vett egy mély levegőt.

– Ezt tudom - bólintott Oscar. - Így ismertelek meg.

– Valóban - mosolygott a lány. - Sok-sok szellemet megidéztünk már, eddig mindig sikeresen. A vendégek minden alkalommal elégedettek. Már ha nevezhetünk zokogó, néha morcos, összetört szívű embereket elégedettnek - töprengett el hangosan Aurora, és elcsendesedett.

– Tegyük fel, hogy igen - lendítette tovább a gondolatmenetet Oscar.

– Jó - vágta rá a lány. - Ez esetben mondhatjuk, hogy mindenki elégedett ezzel a szolgáltatással. Az emberek kommunikálhatnak az elvesztett szeretteikkel, mi pedig végre összeszedtük magunkat, az anyagi helyzetünk végre stabilnak mondható. És a ház is egyre jobban néz ki, köszönhetően az új tetőnek, amit természetesen a szeánszokból származó bevételből csináltattunk meg - magyarázta Aurora.