Tsukishima x Reader

18. Fejezet

 

~Kedd: a meccs napja~
•Délután kettő•

Éppen a Seijoh felé tartok a fiúkkal a meccs miatt. Igen sikerült Takeda-sensei-nek elintéznie a lapokat, szóval hivatalosan is a fiúcsapat menedzsere lettem. Na de vissza térve a lényegre. Lassan egy órája úton vagyunk és hát...kezd nagyon durván zsibbadni az ülepem. Mindenki tök jól elhülyéskedik, alszik, telefonozik. Én meg itt ülök az ablak mellett a táskám társaságában. Igazából nem rossz egyedül ülni, de egy idő után unalmas. Pláne úgy hogy amíg én hátul vagyok, addig szösziék elől, szóval Tsukishima vérét se tudom szívni.
Na jó én megkérdem, hogy mennyi idő van még hátra és addig alszom míg oda nem érünk. Márcsak az a kérdés, hogy fel szabad e állni menet közben a buszon..bár úgy se izgat túlzottan szóval indulandusz megkérdezni. Helyemről felállva próbáltam nem orra bukva előre haladni, ami kisebb nagyobb sikerrel meg is valósult.

-Öm... Takeda-sensei?-kérdeztem kicsit bátortalanul, hiszen még mindig új nekem ez a közeg.

-Igen?-kérdezte az utat figyelve.

-Elnézést, hogy vezetés közben zavarom, de mikor érünk oda a Seijo-hoz?

-Hát... ha a forgalom úgy engedi, akkor olyan 1 óra.-válaszolta meg kérdésem. Épp köszöntem volna meg, mire a busz hátsó végéről erőteljes "állítsátok meg a buszt" üvöltések hangzottak. Sokak lepődötten és aggódva néztek hátra a hang irányába, miközben sensei félre állt a busszal. Ahogy hátra mentem megnézni mitörtént egy igen csak undorító látvány fogadott. Nem csak a kikészült félig halott Hinatára gondolok, hanem az összehányt Tanaka-senpai-ra is. Ahogy ez a látvány eljutott az agyamig azzal a lendülettel fogtam magam és indultam le a buszról. Utálom hogy ha valaki a közelembe rókázik. Főleg, hogy utánna nekem is hányingerem lesz egészen addig míg el nem felejtem azt a látványt. Ami valószínűleg ez alkalommal nem fog megtörténni, mert nekem is pont az a kettő mellé kellett ülnöm. Gratulálok magamnak, jár a fej simi és jutifali. Miközben magamat szídtam, lejött a halálán lévő Hinata, hogy levegőzzön és magához térjen, mellette pedig Daichi-san, Sugawara-san és persze Takeda-sensei is hogy meggyőződjenek arról, hogy Hinata ki fog e tudni állni a pályára vagy sem. Miközben Hinata megállás nélkül elnézését kért senpai-tól, én addig fel mentem a buszra és elő kotortam a kis mentás rágótablettáim, amiket akkor eszem ha ideges vagyok, meg kerestem neki valami inni valót is.

-Oi, mandarin!-szóltam neki oda, mire ijedten nézett rám.-Nyugi nem akarlak megölni se semmi. Viszont hoztam valamit, hogy lenyugodj egy picit.

-É-én t-teljesen nyugodt vagyok!-mondta dadogva.

-A francokat vagy jól idióta! Látszik rajtad, hogy tiszta stressz meg ideg vagy!-förmedtem rá, mire néhány rosszaló pillantást kaptam, hogy miért kiabálok rá mikor ennyire kész van idegileg.-Mindegy nem ez a lényeg. Itt van egy kis víz. Igyál belőle egy keveset, hogy jobban legyél.-nyújtottam neki, oda üvegem, mire azt elvéve elkezdett inni belőle.

-Köszönöm (Név)-san.-nézett rám hálásan és mosolyogva. Elég hervadt volt, de nem híbáztattam érte. Viszont mikor indult vissza volna a buszra gyors megfogtam a vállát mire csak ugrott egyet és megint rémült fejjel nézett.

-Még mindig nem akarlak megölni, szóval nem kell ilyen fejet vágnod. Mielőtt elmennél még három dolog. Először kérem vissza a kulacsom.-mondtam a kezében pihenő kulacsomra tekintve.- Másodszor itt van néhány mentás rágótabletta idegesség, stressz és szorongás ellen. Kapsz kettőt, hogy lenyugodj.-mondtam majd kinyitva kezébe adtam az említett mennyiséget. Miután bevette szájába és rágni kezdett az erős mentol íz hatására olyan grimasza lett amin lehetetlen volt nem nevetni.