Tsukishima x Reader

14. Fejezet

R.sz.->random szám

Ahogy beértünk a sluiba, elköszöntünk egymástól és mentünk a termeinkbe.
Asszem Yamaguchinak tesi lesz, nekünk meg matek. Nem tudom ki volt az a szadista aki kitalálta, hogy reggel hajnalok hajnalán, igen nekem még hajnal van, matek legyen az első óra. Épp készültem volna szidni az anyját annak, aki kitalálta ezt, de szöszke megzavart ebbe.

-Hallod. Tudod hogy hol az istenbe van a matek terem?-kérdezte mire épp mondtam, volna hogy "hogyne persze, amúgy is annyira imádom a matekot, hogy első nap már, lázban égve a matek termet kerestem" mire eszembe jutott a kis segédem.

-Éppenséggel megtudom mondani.-mondtam nagy büszkén, majd vettem elő a térképet amit a dékán adott.

-Te még is honnan az istenből csórtad ezt a térképet? Szabad idődbe gyűjtögeted őket vagy mi?-kérdezte meglepetten.

-Nyugi nekem is hasonló volt a reakcióm, mikor elsőnap a dékán a kezembe nyomta, hogy találjam meg a termünk.-mondtam kuncogva miközben a termet kerestem.

-Aha. Így már minden világos.

-Na meg is van. Második emelet, (R.sz.) terem.-mondtam szemébe nézve.

-Na akkor indulás, mert nem óhajtok késni.-mondta majd indult is meg sem várva.
Wow ez a hatalmas szeretet amit adok-kapok módon csinálunk, komolyan hihetetlen.

Mire sikeresen beértünk a terembe csengetés előtt, elfoglalfuk a helyünket és vártuk, hogy kezdődjön a kínzás. Kb 2 perc után be is csöngettek, majd bejött a Tanár úr. Bemutatkozott, utánna mi is, majd kezdtünk is tanulni.

~csengetés után~

Na csakhogy kicsöngettek már. Ezzel az első óránk letudva. Már csak 5-öt kell kibírnom. Ahogy összepakoltam a cuccaim indultam is át a következő termünkbe, mire belém jött valaki. Végre nem én taroltam el egy embert, hanem fordítva. Csoda történt, ezt fel kell írni a történelem könyvekbe.

-Oh ne haragudj nem láttalak!-mondta egy éles hang amit már ismerek.

-Semmi baj narancs.-mondtam majd a körölöttünk lévők, akik hallották, elkezdtek kicsit nevetni.

-Hé! Nem vagyok narancs!-mondta duzzogva.

-Jól van, jól van. Akkor semmi baj mandarin. Így megfelel?-kérdeztem, mire a körölöttünk lévők, jobban nevettek. Erre szegénykém teljesen vörös fejjel kezdte bámulni a földet. Na jó leszek, oly kedves, hogy leállítom a hahotázó tömeget. Ezt követően egy fagyos, tekintettel kezdtem megajándékozni a körölöttünk lévőket, mire mindenki elcsendesedett és ment is tovább a dolgára.
Ezt követve mandarin körbe nézett, majd rám emelte tekintetét. Gondolom elfelejtettem megváltoztatni arcvonásaim, mert mikor ránéztem vagy 2 métert ugrott hátra.

-Bocsi, nem akartalak megijeszteni.-mondtam kínosan nevetve, mire már közelebb jött.

- E-egyáltalán nem ijesztettél meg!-próbált hitegetni.

-Aha.. azért ugrottál hátra mi? Na de én most megyek órára. Hali.-köszöntem és indultam is tovább. Azzal viszont nem számoltam, hogy követni fog.

-Hé várj már egy kicsit. Akarok kérdezni valamit!-jött utánnam.

-Hallgatom.-mondtam, közbe telefonon gyorsan megnéztem mi lesz a kövi óra. Irodalom. Na azt legalább szeretem.

-Miért voltál Szerdán a röpiklubba? Te is szeretsz röpizni?-kérdezte túl pörögve, mire kezdett össze menni a gyomrom. Miért van az, hogy ha említik a röpit, mindig a régi dolgok jutnak eszembe?