Tsukishima x Reader

3. Fejezet

Mielőtt kicsöngettek sensei egy lapot tett mindeki elé, amin a klubbok voltak. Gondolom ezen lehet kiválasztani, hogy melyikbe akarunk menni.

- Na, gyerekek ezeket a lapokat holnapra, legkésőbb holnaputánra hozzátok vissza, kiválasztva a klubbot amibe menni szeretnétek és lehetőleg legyen aláírva, vagy firkantsátok oda valamelyik szülőtök aláírását.- mondta osztályfőnökünk, mire mindenki kórusban felelt. Komolyan mondom mehetnénk valami koncertre, olyan összhangban felelünk mindig.

- Tanárnő, ha nem akar valaki klubba járni, akkor csak aláírva hozza vissza az illető a lapot?-kérdezte egy fiú osztálytársam akire büszke voltam, ugyan is én se akartam klubba járni.

-Az is egy megoldás, de lehet azt is, hogy elmondja a nevét aki nem akar menni és felírom őket, hogy nem akarnak klub tevékenységbe részt venni. De ezt akkor holnap majd megbeszéljük, most pedig indítsatok haza és pihenjétek ki magatokat, hogy holnapra fitten, időbe érjetek be.- mondata utolsó részénél rám nézve, mosolygva befejezve a mondatát. Úgy érzem pár napig nem fogjuk elfelejteni, ezt a szösszenetet.

Ahogy befejezte tanárnőnk mondandóját, elpakoltunk és indultunk is haza. Én utoljára mentem ki szöszi után. Úgy látom ő se kedveli a tömeget.

-Tsukki!-mondta hangosan egy zöld hajú, szeplős fiú, ezt a nevet. Egyáltalán lehet, ezt névnek hívni? Inkább becenév lehetne, de még is kié?

-Yamaguchi urusai.-mondta semleges hangon az óriás, ahogy a fiú írányába nézett. Aha szóval szöszi ez a Tsukki...érdekes becenév mit ne mondjak, de tetszik.

Ahogy indultam haza megszokott tempómba, valamiért egy nagyon ismerős hang csapta meg a fülem. Ahogy oldalra nézve a táj feltétképezését színlelve hátra néztem,  szöszit és a zöld hajú srácot pillantottam meg. Azt hiszem Yamaguchi a neve..ja valami ilyesmi.
Na de várjunk..ha ők is arra mennek amerre én..akkor egy irányba lakunk?! Nem, nem, nem és nem! Én ezt nem! Akkor minden reggel vagy ő fog engem nézni, vagy fordítva? Na de várjunk..én miért nézném őt? És ő miért nézne engem? Csak túl gondolom az egészet.

Ahogy ezt lebeszéltem magamba, fel se tűnt, hogy a szeplős fiú lefordult egy kis utcánál és úgy ment tovább.

-Na mi van törpe egy irányba lakunk?- kérdezte újdonsült osztálytársam, mire én ugrottam egyet, mert marhára nem számítottam arra, hogy hozzám fogszólni.

-Tudod kit ijesztegess bazzeg!-Rivaltam rá kicsit se kedvesen.- Egyébként nagyon úgy tűnik..-csak ne kezdjen el beszélgetni velem könyörgöm. De a mai napi szerencsémhez híven, persze hogy kinézett magának.

-Ejha milyen lelkes választ kaptam. Mindenkivel ilyen kedves vagy, vagy csak én kapom eme luxus bánásmódot?-kérdezte ismét gúnyos mosollyal az arcán.

-Nem mindegy hogy kivel hogy beszélek?-kérdeztem flegmán, majd észre vettem fejhallgatóját nyakára akasztva.- Egyébként meg nem vagyok valami beszédes ember, szóval inkább hallgass zenéket és hagyjuk egymást.-mondtam talán a kelleténél, kicsit szemetebb hangnemben, mert mikor felnéztem az arcára nem valami kedves arckifejezés fogadott.

-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor szívesen teljesítem kérésed.-sziszegte vissza fogva mondandóját, majd fel is vette fejhallgatóját, ezt követően előrébb ment néhány métert. Azért ennyire csak nem voltam köcsög igaz?..
Tudom valószínűleg nem fogja hallani de, azért hogy könnyítsek valamelyest lelkiismeret furdalásomon gyorsabban kezdtem szedni lábaim.

Bocsánat..-mondtam ki, majd lehagyva továbbra is ilyen tempóban haladtam tovább. Kb 5 perc gyors séta után elérve kiskapunkat, beengedtem magam. Épp készültem bemenni mikor szemem sarkából láttam, hogy szöszi engem nézett és mintha...mosolyogna? Mi a fene? Most akkor nem vette magára vagy mi? Minden esetre én bementem lakásomba letudva a mai napot.