Az Olimposz hősei az iskola padban {Szünetel}

II. Leo

Nevetve sétáltunk a parkban a legközelebbi meki felé, amikor egyszer csak egy telekhin támadott ránk. Percy előkapta Árapályt, de csak nála volt fegyver. Viszont a szörny nem rá, hanem Kaylara támadt. A lány átszaltózott a feje fölött, Percy mellett érkezett, kikapta a kezéből a kardot, és leszúrta a lényt. A telekhin porrá lett, mi meg csak álltunk és bámultunk.
-Az egy dolog, hogy engem állandóan ilyen cuccok támadnak meg, - lihegett - de a barátaimat nem engedem.
A srácokkal egymásra néztünk.
-Azt mondod máskor is támadtak már meg? - kérdeztem.
-Ja. Nagyon fárasztó, amikor épp egy sajtburgert ennék, és valamilyen szörny fogja magát és rám támad.
-Mit tartasz a kezedben Kayla? - Kérdezte óvatosan Percy. A lány a szemét forgatta.
-Egy kardot. Kivéve, ha valami speckó neve van, de a lényeg, hogy valami szúró-vágó eszköz. Úgy kérdezed mintha nem látnád!
-Inkább úgy kérdezi, mintha te nem látnád... - jegyezte meg Jason.
-Lehetne pár kérdésem? - kérdeztem kedvesen.
-Persze - enyhűlt meg.
-Hogy hívják a szüleidet?
-Az apámat Sean Werdramt, az anyámat pedig...
-Nem tudod.
-Tényleg nem. Miután megszülettem rögtön otthagyta apámat. Nem tudok róla semmit.
-Tudtam! - kurjantott Percy. - félvér vagy kislány!
-HOGY MI?
-Figyelj, ismered a görög mitológiát, ugye? - kérdezte Annabeth, aki az újak tájékoztatásában már a legedzettebb volt.
-Persze, mi is tanultunk róluk.
-Remek. Akkor ismered az isteneket, meg mindent. Nos, mint tudod az isteneknek szoktak születni gyermekeik, halandóktól, így a porontyok félistenek lesznek.
-Igen, igen, tudom, hogy a mitológiában így van, de mi köze ennek hozzám?
-Figyi, ez most durva lesz: a mitológia, és benne az összes jó és rossz dolog létezik. Ahogy az istenek is, és nekik a való életben is lehet utódjuk. Az a helyzet, hogy...
-Én is a félistenek közé tartozom, ugye? Ahogy ti is.
-Pontosan. Van egy tábor, ahol a hozzánk hasonlók nyáron, és akár évközben is lehetnek. A szörnyek ott nem találnak ránk.
-Értem. Gondolom most el akartok vinni oda.
-Igen, de természetesen nem kényszerítünk.
-Rendben, induljunk. Tök jó bulinak hangzik!
Így történt, hogy meki helyett a táborba mentünk. Nem tévedtünk, Kayla akadálytalanul átlépte a tábor határt. Nagyon vicces volt az arca amikor meglátta Kheiront. Teljesen megtudtam érteni, nem minden nap találkozik az ember kenteaurral. Az oktató filmet nem kellett megnéznie, viszont szívesen körül nézett volna. Rögtön jelentkeztem, hogy körbe vezessem. Megmutattam neki a bungallókat, a tavat, az étkező pavilont, a lávafalat, és minden más menő dolgot. Nagyon jó volt vele sétálgatni, nézelődni, viccelődni. Egyszer csak szembe fordult velem.
-Neked ki az isteni szülőd?
-Héphaisztosz, a kovácsok és a tűz istene.
-Az buli. Gondolom akkor sokat vagy kovácsműhelyben.
-Igen, de inkább műszerész vagyok. Azon kívül inkább a tűz a specialitásom. - gyújtottam egy kis lángot az ujjam hegyén. Kayla nem ijedt meg tőle, inkább kíváncsíság csillogott a szemébe.
-Ez nagyon király! A testvéreid is tudnak ilyet?
-Nem... ezt csak én tudom. Elméletileg átok, mivel az utolsó olyan mint én, 1666-ban felgyújtotta Londont.
-Tényleg? Szerintem csak London volt rosszkor rossz helyen!
-Komolyan mondom, a humorod lassan utoléri az enyémet.
-Ó tényleg? Szerintem már rég le is hagyta!
Csak úgy döltünk a nevetéstől. Egymás szemébe néztünk aztán... megszólalt a vacsorát jelző kűrt szó.
-Öhm, azt hiszem mennünk kéne. - javasoltam.
-Oké-zsoké, úgyis érdekel milyen itt a koszt.
És elindultunk a naplementében.

Na hello, félistenek!
Remélem jól vagytok, és köszönöm a türelmeteket! Pihenjetek sokat, és szórakozzatok.
Ölel, Annabeth🦉